Hymnus
A' Magyar nép zivataros századaiból

Isten, áld meg a' Magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat 's jövendőt!

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Őseinket felhozád
Karpat szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
'S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú 's kétség mellette,
Vérözön lábainál,
'S lángtenger felette.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
'S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
'S ah, szabadság nem virul
A' holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
'S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Szánd meg Isten a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbühödte már e' nép
A múltat 's jövendőt!

(Cseke, 1823. január 22.)



KI A SZABADBA!

 

Ki a szabadba, látni a tavaszt,

Meglátni a természet szinpadát!

Az operákban ki gyönyörködik?

Majd hallhat ott kinn kedves operát.

 

 

A természetnek pompás szinpadán

A primadonna a kis fülmile;

 Ki volna, énekesnők! köztetek

Merész: versenyre kelni ővele?

 

Megannyi páholy mindenik bokor,

Amelyben űlnek ifju ibolyák,

Miként figyelmes hölgyek... hallgatván

A primadonna csattogó dalát.

 

És minden hallgat, és minden figyel,

És minden a legforróbb érzelem...

A kősziklák, e vén kritikusok,

Maradnak csak kopáran, hidegen.

 

Eperjes, 1845. április




Petőfi Sándor Gödöllőn

Bár nem lakott Gödöllőn, többször is járt a városban Petőfi Sándor, akinek emlékét ma is őrzik és ápolják az ott élők. Két ízben időzött hosszabban, de átutazóban is többször megfordult az akkori Grassalkovich-birtokon. Hosszabb ittartózkodásra 1843-ban került sor, amikor a Robin Hoodot fordította Szombat Jánosék házában lakva és 1845-ben, amikor Erdélyi Ferencéknél megismerkedett Mednyánszky Bertával. Petőfi első tartózkodása egy fordítói munkával függ össze. Nagy Ignác, a Kisfaludy Társaság Külföldi regénytár című sorozatának szerkesztője 1843 júniusában kérte fel Petőfit két regény fordítására. Az egyik Charles de Bernard francia író La femme de quarante ans című műve volt, ami végül A koros hölgy címen jelent meg, s ami a költő első önálló kötetben megjelent műve volt. Verseit csak egy évvel később tudta könyv alakban megjelentetni.

Nem az eredeti francia mű alapján dolgozott, hanem német fordításból, ekkor ugyanis még nem tudott olyan szinten franciául, hogy azt vállalhatta volna. A 900 oldalas Robin Hoodot is németből fordította.Mivel Pesten nem nagyon tudott dolgozni, ezért barátai tanácsára 1843 augusztus elején Gödöllőre jött. Itt három hét alatt készült el a fordítással. Igaz, mint később kiderült, Petőfi több szövegrészt, versbetéteket és hosszabb leíró részleteket kihagyott – feltehetően a szerkesztő jóváhagyásával.

Ezért a munkáért Nagy Ignác 400 váltóforintot fizetett, amiből Petőfi színész alapjelmezeket vásárolt. Ekkor ugyanis Erdélybe készült színésznek. Petőfi Gödöllőn a Gazdasoron szállt meg, Szombat Jánosék házában, mely a mai Török Ignác Gimnázium épülete mellett állt. A Vasárnapi Újságban 1862-ben közölt képen kívül Jaschik Álmos rajzát is ismerjük az épületről. Amint az Györe Zoltán munkájából kiderül, Szombat János özvegye adta bérbe a szobát a fordításon dolgozó költőnek. A két fiút nevelő özvegynek szüksége lehetett a házbérre, amit a költő a Nagy Ignáctól kapott előlegből fizetett. A fordítói munka mellett Petőfi sokat kirándult, sétált a környéken. 1843. augusztus 29-én egy társasággal meglátogatta a Grassalkovich-kastélyt is, és beírta nevét a vendégkönyvbe. Ezen kívül két verset datál Gödöllőről, a Merengés (Gödöllő, 1843. augusztus vége) és a Temetőben (Gödöllő, 1843. szeptember) címűt. Legközelebb 1845 tavaszán utazott át Gödöllőn.

Felvidéki útjának első napján, április 1-jén a pest-eperjesi gyorsszekér megállt Gödöllőn, s a költő így emlékezett erre Utirajzok című munkájában: „Azt mondják, hogy Gödöllőnek igen szép vidéke van. Nem tudom: igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s így az első benyomást elfeledtem, most pedig restellem ujra megvizsgálni. Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk.”

Ez a megállás a mai múzeum épületében, a Hamvay-kúriában történt, ahol abban az időben fogadó működött. Az épület földszintjén a sarokszobában helyezkedett el az étterem. Második hosszabb gödöllői tartózkodása 1845 nyarán történt. Erdélyi Ferenc református lelkész meghívására utazott ki többször a fővárosból. Az ő házában ismerkedett meg Mednyánszky Bertával 1845. augsztus 10. körül. A két fiatal kétszer-háromszor találkozhatott. Bár az ismeretség rövid volt, a költő

beleszeretett a lányba, és Pestre visszatérve levélben megkérte a kezét. A levél címzettje az édesapa volt, aki azonban ugyancsak levélben visszautasította a költőt, azzal az indokolva döntését: „színésznek, poétának nem adom a lányom”. A szerelem gyümölcse egy 39 versből álló ciklus lett, amelyet már 1845 októberében ki is adott Eich Gusztáv, Szerelem gyöngyei címmel. A versek közül csak egyet írt Gödöllőn a költő, amely magán hordozza a személyes találkozások emlékét, az Ablakodból hogyha … címűt, amelyet 1845 augusztusában írt. Mednyánszky Bertát, az egykori múzsát

Mednyánszky Berta

1901-ben pozsonyi lakásában kereste fel Kéry Gyula. Az egykor kék szemű, szőke hajú Berta 78 éves korában így emlékezett vissza a költőre: „- Akadtak, akik azt mondták, hogy kaczér játékot űztem vele. Mások ismét úgy vélekedtek, hogy az én gyöngéd érzésemet az ő heves szilajsága megsértette és azért kosaraztam ki, amikor megkért. Voltak olyanok is, akik azt irták rólam, hogy Petőfit sohasem szerettem. Nos,e föltevések mind igaztalanok.

A valóság az, hogy én, ismerve Petőfi hírnevét és költeményeit, örültem, mikor vele Gödöllőn megismerkedhettem. Gyönyörködtem költeményeinek szépségében, amelyeket Etelka halálán való bánatában irt és nekem felolvasott. Vigasztalni igyekeztem őt, mert nagyon bánkodott a sors egyéb csapásai miatt is. Bámultam őt, mikor a hazáról beszélt. Ilyenkor valósággal elragadott lángoló honszeretetével. Nem is sejtettem, hogy részvétel és rokonszenvem csirája lehet az ő szerelmének. Ezt kezdetben annál kevésbé sejthettem, mert mikor együtt voltunk, egy szavával sem árulta el, hogy szerelmes belém. Inkább szótlan, ábrándozó és hallgatag volt. Mikor azután később egy-egy költeményét megküldte, akkor ébredtem annak tudatára, hogy: ő szeret. Alig tértem magamhoz az első meglepetéstől, ő már házasságot is emlegetett. Eközben akadt rosszlelkű ember, aki kölcsönös félreértést szitott köztünk. Nekem azt mondta, hogy Petőfi korhely és csapodár, Petőfinek pedig azt hiresztelte rólam hogy én nem veszem őt komolyan, csak kaczérkodom vele, s hogy már másnak igértem a szivemet. Szinte váratlanul jött tehát az a levél a melyben megkért. A levél atyámnak volt czimezve, s én csak akkor értesültem meglepő tartalmáról, mikor a tagadó válasz már elment...”

A verseskötet egy példányát Petőfi elküldte Bertának, beletéve azt a nemzetiszín szalaggal átkötött virágcsokrot, melyet egyik sétájuk alkalmával a lánytól kapott. Második felvidéki útja során, 1847 május 13-ai levelében már csak édes-bús emlékezéssel tesz említést s régi szerelmi epizódról: „Kerepesen túl Gödöllőt értük, ahol az a szőkelányka lakik, kihez sok, sok verset írtam. Használtam az alkalmat, míg a gyorsszekér elé új lovakat fogtak, leszálltam s a múlt tarka emlékeitől környezve mentem… a fogadóba, s megreggeliztem.” A költő nevét Gödöllőn utca és tér és iskola őrzi. 1955-ben pedig szobrot állítottak neki.

 

 forrás: gvkik.hu




Petőfi Sándor kedvencei a házias ételek

 

Petőfit nem emlegetik a nagy ínyencek között, de számos versében van említés ételről, italról, és étkezésről. Idézzük fel az ironikus, kicsit csipkelődő, kritikus szemű, jobbító szándékú tollforgatót, akinek mindenről megvolt a sajátos véleménye.
"Úti jegyzetek" című prózájában számos gasztronómiai témájú érdekességet találunk. Sok közötte olyan, hogy akár a ma vendéglátásáról is szólhatna. Nem olvasni olyan Petőfi életrajzot, amelyik, mint Főzőkanál Forgatót említené a költőt.
Ám erről is van adat. "Főztem kukoricagombócokat közlegénytársaim számára" Írja egy helyen katonáskodása idejéből.
Érdekes hogyan von párhuzamot, két egymástól témájában is nagyon különböző, számára elviselhetetlen között.
"Ha kritikusok nem volnának a világon, legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös torma."

 

Másutt említi, hogy tormás kolbászért futkározott a színészek számára.

 

A kor közösségi élete a kávéházakban zajlott, de nem csak a Pilvaxban, ahogy a legenda ismeri: Pesten és Budán is rengeteg kávéház volt már ekkoriban is, de ezeken a helyeken ekkor még nem volt igazi melegkonyha. Ezt-azt azért bekaphattak a kávé mellé, például debrecenit, kolbászokat, aprósüteményeket. A legjellemzőbb kávéházi sütemény azonban a diákkenyér vagy gyümölcskenyér lehetett (tökéletes átmenet a kalács és a megszokott, tömör gyümölcskenyér között).

Pesten a Vármegye háza melletti Gránátos, ma Városház utcában volt a Komlókert nevű vendéglő, ahová Petőfi Sándor és a vármegyei főlevéltáros, Székely József is szívesen átjártak. Petőfi elsősorban kedvencéért a házias Túrós csuszáért.

 

Petőfi fölöttébb kedvelte a cigány muzsikát.
Így például a Fülek - Várgede - Hajnácskő vonalon, a fürdőben Csomai Jóska bandája Csermák és Lavotta dalokkal gyönyörködtették uzsonna idején. Ott hallotta először az abban az időben és arrafelé annyira népszerű, úgynevezett Karancsalji nótát.
Különleges és szellemes, amit a Füleki kocsmáról megjegyzésre méltónak talál. Fülek sokáig volt a török kezében. "Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, amelyet én itt a kocsmában ittam, fogadom, száz évvel korábban szabadult volna meg tőlük Fülek."
Kerényi Frigyeshez írott "Úti levelei" is igen tanulságosak kulináris és gasztronómia történeti szempontból is.
1847. május 13-án Füzesabonyban a következő kemény figyelmeztetést vetette papírra. "Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki."


Nem éppen szívderítő sorokkal emlékezett meg a vidéki vendéglátásról.
"Ha az alföldön utazik az ember a sáron kívül még a korcsmárosokkal is, meggyűl a baja, Classicus nép az a magyar korcsmáros barátom.
Fizetned kell, hogy szóljon hozzád egy - két szót, enni pedig fizetségért sem ád. Nem a! Ha kérsz tőle valamit, azt mondja, hogy nincs, vagy ő biz ezért nem rak tüzet.
Így jártam Bihar megye két helységében Okányban és Kőrösladányban. Ettem is nem is, azt adtak, ami nekik tetszett, nem amit kértem, s azt is úgy tették elém, mintha Isten irgalmából adnák.
De nem bosszankodom, sőt jólesett, mert ebből is láttam, hogy a magyar restell szolgálni, hogy nem termett szolgálatra, az angyalát is!"

Később júliusban Királyhelmecen is rosszul járt a korcsmában.
Kocsisa kenyere és szalonnája adott éhségére enyhülést, mert ott csak innivalót tartottak az utasoknak.

Tállya és Mád környékén járva így fogalmazta meg a magyar bor dicséretét. "E városban, e-hegyeken laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint-e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”
Különösen megkapó az az öngúny, amely Koltón 1847. szeptember 15-én kelt levelében olvasható. "Házasságom első éjét Nagybányán töltöttük a Fogadóban, nemhiába vagyok a csárdák költője".

Kedves ételeit a költői írásai mellett a rá vonatkozó visszaemlékezések is hitelesítik. Így például Farkas Balázs emlékezett meg Petőfivel 1849. március 26-án, Bánffyhunyadon történt találkozásuk kapcsán arról, hogy mindketten jó étvággyal több adag rostélyost ettek meg hagymával.
A költőnek a rostélyoshoz való jó viszonyát Egressy Béni is felemlíti megemlékezéseiben. Líránk és szabadságharcunk lánglelkű költőjéről sokan és sok helyen jegyezték fel, hogy az egyszerű, inkább népies ételeket kedvelte.
Ezt bizonyítja néhány ritkán idézett hiteles adat is. Deák Kálmán írta meg, a költő 1846. szeptemberi Szatmáron történt látogatásáról "sokszor Petőfi állapította meg az étlapot.”
Legkedveltebb eledele a gulyás és a túrós csusza volt. Sokszor még reggelire is gulyást főzetett. De azért a kávét is megitta, az aludttejet pedig nagyon szerette. Más forrásokból ismerjük, hogy szívesen fogyasztotta a paprikás csirkét.

Leginkább a hasonló gondolkodásúak, barátok, írótársak társaságában szeretett vendéglőben étkezni. Bort mindig jó ízűen, de rendkívül mértékletesen fogyasztott. Ételeit az egyszerű természetes, házias konyhák készítményeiből válogatta.

 

Estebéd Laborfalvi Rózánál

 

Az ifjú Jókai március 15-én a Nemzeti Színház színpadán ismerte meg, Laborfalvi Rózát, s azon nyomban belé is szeretett. Jókai ez idő tájt közös albérletben lakott Petőfivel, aki némi fenntartással viseltetett ezen ügy iránt. Amikor néhány hét után Laborfalvi Róza őt és Jókait estebédre invitálta, amelyen előbb kecsegét citrommártásban tálaltak, majd serpenyős rostélyost adtak fel, úgy ahogyan Petőfi szerette. A fogásokhoz kiválóan illő borokat kortyoltak, majd az édesszájú Móric kedvéért ínycsiklandó torták aprósütemények zárták az étkezést.

A kellemes estebéd után Jókai szólásra emelkedett, köszönetet mondott a pompás vacsoráért, különösen dicsérte a rostélyos puhaságát, majd az utána következő hosszú csöndben, ünnepélyesen megkérte a színésznő kezét. A háziasszony a meghatódottságtól könnyezett, míg Petőfi felháborodásában elrohant. Majd később a költő bizalmas társaságban elmondta, hogy Ő biz nagyon szereti a serpenyős rostélyost és ama formáját legkivált, melyet ezen estebéden adtak.

“No, de kihallott még ilyet, hogy egy jóféle rostélyos tudományáért, elvegyenek egy színésznőt.”

 

 

Forrás: http://www.origo.hu/, http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/, Ács Bori,  http://www.torzsasztal.com, Barta László





Január 6. - Vízkereszt

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, pár éve január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.


Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

www.katolikus.hu




J. S. Bach: Karácsonyi oratórium

 

szoprán-, alt-, tenor- és basszusszólóra, énekkarra, zenekarra és continuo-ra

Hat rész, 64 szám: 7 kórus, 13 korál, 10 ária, 1 duett, 1 tercett, 29 recitativo (secco és accompagnato), I korál és recitativo, 1 kórus és recitativo,

 

1734-ben Bach kantátasorozattal tette díszessé a lipcsei templomok karácsonyi istentiszteleteit. Az ünnepkör minden alkalmára egy-egy új kantátát szentelt: a három karácsonyi napra, újévre, az újév utáni vasárnapra és Vízkeresztre. Azonban – mint oly sokszor – nem jutott idő arra, hogy minden kantáta minden számát megkomponálja, s így több alkalommal már meglevő kantátáiból vett át részleteket, hozzáidomítva azok zenéjéhez az új szöveget. Már tettünk említést erről az eljárásról, az un. parodizálásról. Az újabb Bach-kutatások kiderítették, hogy a korábbi hiedelemmel ellentétben a mester sokkal kevesebb paródiatételt szőtt műveibe, mint gondolták. A mű 64 tételéből mindössze 17 származik korábbi művekből. Ezek közül is hét korábban írt egyházi kantátából való, s csak összesen tíz szám eredetije kapcsolódik világi textushoz. Bach mindig ügyelt arra, hogy a parodizálás során egyrészt a szöveg prozódiája ne szenvedjen kárt. másrészt – s ez a fontosabb – az új szöveghez rendszerint olyan zenét keresett, amelynek kifejezési szférája nem különbözik az új textustól. A Karácsonyi Oratórium esetében mintha időnként túl nagy lett volna az időhiány: több olyan áriát is találhatunk, amelyeknek zenéje nem kapcsolódik jól a szöveghez, Picander karácsonyi meditációihoz.

A mű hat kantáta egybefűzése; az „oratórium” kifejezés ellen több kifogással lehetne élni. Mégis: egységes alkotásról van szó, mivel egységes a történet: a karácsony históriája. Az Evangélista recitativoiban Krisztus születése kap hangot, Mária és József Betlehembe érkezéstől a három napkeleti mágus hódolásáig. Az evangéliumokban lefektetett történethez fűzte hozzá Picander, Bach lipcsei éveinek állandó szöveg költője a kor pietista eszméinek megfelelő kommentárokat és meditációkat. Az összes kutató egybehangzó véleménye és az évszázados praxis is lehetetlennek véli a Karácsonyi Oratórium egyvégtében, egyetlen hangversenyen való megszólaltatását. A koncertgyakorlat nyilvánvalóan azért, mert a mű időtartama messze meghaladja egy átlagos hangverseny idejét, a kutatók viszont a mű egyenetlenségeire, a paródiatételekre hivatkoznak. Albert Schweitzer alapos húzásokat javasol, sőt, nem tartja lehetetlennek az összes ária kihagyását. Az elvi alap nála is a paródiatechnika iránti ellenszenv (a parodizált tételek java része ária, a 17 közül csak 5 a kartételek száma); Hermann Kretzschmar a múlt század végén még az áriákban látta a Karácsonyi Oratórium legfőbb értékeit. Korunkban ezek az ellenvetések részben elvesztették jelentőségüket: a zenekedvelőnek rendelkezésére állanak a teljes anyagot tartalmazó hanglemezfelvételek.

A Karácsonyi Oratórium vegyíti a kantáta és a passió-oratórium formai elemeit. Az utóbbit az Evangélista secco-recitativói képviselik, valamint a közbeszőtt, aktualizált szövegű korálok; minden más a kantáták műfajából való. De mennyi újszerű, érdekes megoldás e jól ismert kereteken belül! Az áriák vagy kórusok zenekar kíséretes bevezető recitativóiban gyakran fúvós hangszerek társulnak a vonósokhoz: az oboák különböző régi válfajai (oboa d’amore, oboa da caccia) és a fuvolák gondoskodnak a pasztorális és a légies színekről, a történet vagy a reflexiók hangulati hátterének ábrázoló színeiről. Ugyanígy hallatlanul izgalmasak az önálló zenekari kísérettel ellátott korálok. Ezek közül kiemelkedik az első rész (az első kantáta) zárókorálja ünnepélyes trombitahangzataival, a második rész végén felhangzó korál, melyben az ezt a kantátát megnyitó zenekari „simfonia” motívumai tagolják a korális sorokat, vagy a negyedik kantáta befejezése, a lágy kürtszínnel. Az egész mű zárókorálja ismét a trombitákat hívja segítségül, hogy az Üdvözítő megszületésének apoteózisát még ünnepélyesebbé tegye (itt zeneileg a korálfeldolgozás és a zárókórus műfaja olvad egybe). Talán még érdekesebb az első rész Er ist auf Erden kommen arm kezdetű korálja; ennek egyes sorait a basszusszóló recitativói szakítják meg. A kísérletező Bach, a korálfeldolgozás minden lehetőségét kipróbáló Bach áll előttünk ebben a néhány tételben! A kartételek vagy egy-egy részt (kantátát) nyitnak meg, vagy a passiók turbáinak módján a cselekmény tömeg-részvevőit képviselik. A nyitókórusok kivétel nélkül paródiatételek, méghozzá világi kantátákból- (Általában a Karácsonyi Oratórium keletkezését megelőző 1733-as évből, amikor Bach alkalmi, ünnepi kantátákkal igyekezett a szász király kegyét megnyerni, „hátvédként” a lipcsei tanáccsal folytatott küzdelmeihez.) Trombita- és üstdobzengéssel hangos, gyors tempójú, táncosabb lüktetésű muzsikák ezek a nyitótételek, bennük kiválóan érvényesül Bachnak a német népzenéhez való közelállása. A turbakórusok (a pásztorokat és a napkeleti bölcseket személyesítik meg) képszerűségükkel tűnnek ki.

Az áriák – illetve az egy-egy kettős és hármas – esetében csak azt ajánlhatjuk a hallgatónak, hogy (ez egyszer, kivételesen!) feledje el a szöveg és zene összefüggését, s ezeket a számokat a maguk zeneiségében, zenei szépségében élvezze. Szinte ahány ária, annyi drágakő. A legtöbbje ún. da capo-ária, a főrésszel kontrasztáló középszakasszal. Majd mindegyikben egy-egy szólóhangszer koncertál az énekhanggal; ez addig mehet, hogy pl. a negyedik kantáta Ich will nur dir zu Ehren lében kezdetű tenoráriája valóságos kéthegedűs versenytétel, énekszólammal. (Egyébként ez is átvétel egy világi kantátából!) Van ezek közt az áriák közt igazi bachi remekmű, a passiók legnagyszerűbb tételeihez méltó szám, mint a második részben Mária bölcsődala (Schlafe, mein Liebster, vagy az újévi kantáta (negyedik rész) visszhanghatást alkalmazó szopránáriája (Flösst, mein Heiland. Ha a többinél időnként túlságosan szembeszökő is zene és szöveg egybe nem vágása, vagy a Handel-, illetve operai hang megjelenése, ismételjük: ezeknek zenei szépsége önmagában is élmény, élvezet.

S végül hadd szóljunk külön a második kantátát megnyitó zenekari tételről. Ez a „simfonia” címet viselő tétel a karácsonyi pásztorai funkcióját tölti be. Ezt a hangulatot segítik elő a külön kórusként kezelt oboák (2-2 oboa d’amore. ill. oboa da caccia), valamint a jellegzetes, elengedhetetlen 12/8-os metrikus ringás. Bach annyi harmóniai érdekességet, váratlan akkordfűzést és dallamfordulatot halmoz ebben a pásztoraiban, hogy a hallgató kételkedni kezd: vajon nem akart-e Bach a pásztori millő festése mögött másról is beszélni? Például a születés misztériumának hátterében a véget, a kereszthalált érzékeltetni? Schweitzer még pásztorok és angyalok közös énekét festő-ábrázoló darabot látott benne.

Forrás: Várnai Péter – Oratóriumok könyve

 




Karácsony

 

A Karácsony, december 25-én tartott keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus születéséről emlékezik meg.

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban ünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot. Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.

Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de nagyon valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a “legyőzhetetlen nap születésé”-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak, és a nap feljebb kúszik az égen. A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek. A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. Ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban. A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait.

 

Jézus születésének története

Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augustus császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak, akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának.

 

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalokra.

 

Népszokások

 

Luca-búza

Ismert szokás volt a következő évi termést is jelképező Luca-búza kelesztése . Az asszonyok egy lapos tálban búzát csíráztattak a kemence mellett,és ha az szentestére szépen kihajtott, bő termés volt várható. A zöld búzával aztán egyes tájakon a karácsonyi oltárt, máshol az ünnepi asztalt díszítették, de volt, ahol az állatokkal etették meg, tej és tojásrontás ellen.

Mendikálás
Az elnevezés (mendieare=koldulni) a szokás adománygyűjtő jellegére utal. Elsősorban a gyerekek jártak adományt kérni ez idő tájt. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve bekéredzkedtek a házakhoz és némi ajándék fejében karácsonyi énekeket énekeltek.

 

Kántálás

Kántálásnak nevezték a karácsonyi énekes, verses köszöntőt. Az elnevezés a köszöntő énekes jellegére utal, mivel énekkel köszöntötték a ház lakóit. Elsősorban a felnőttek jártak kántálni este, az éjféli óráig.

 

Ostyahordás

Karácsony böjtjén, vagy néhány nappal előtte, a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, amelyet több helyen mézzel, fokhagymával együtt ettek.

 

Pásztorok karácsonyi vesszőhordása

Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, amelyekből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. A vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A gazdasszony a vesszővel megveregette a jószágokat, hogy egészségesek legyenek.

 

Borszentelés

December 27-én, Szent János napján szokás volt a bor megáldása. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

 

Luca-nap

Luca asszony megköveteli, hogy az ő napját tényleg megünnepeljék, mert a mondás úgy tartja, ha valaki e napon fon, annak keze egész évben szenved, ha valaki párol valamit, akkor azt Luca „csúffá” teszi.

Luca napján nem szabad fehérnépnek a szomszédba menni, mert a meglátogatottnál a szerszámok (fejsze, szekerce, ásó stb.) nyelébe vert ékek nem tartanak, s a tyúkok nem ülik meg a fészket.

E napon annyi kukoricapogácsát sütöttek, ahány tagú volt a család. Sütés előtt a pogácsákat megjelölték, belsejükbe tollat tettek. Úgy hitték, hogy akinek a tolla a kemencében megperzselődött, az a következő évben meghal.

 

Luca széke

A széknek karácsonyi éjféli misén van nagy szerepe, hiszen aki arra felállt, az megláthatta, hogy ki a boszorkány. A széket 13 napig kellett titokban, a család tudta nélkül készíteni, 13 fából, melyet 13 helyről szedtek össze. A széket az éjféli mise után általában elégették, hogy a boszorkányok ne férhessenek hozzá.

 

A karácsonyi asztal

A néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.

A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

 

Regölés

A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

 

Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

 

Szenteste napja

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

 

Aprószentek napja (december 28.)

tulajdonképpen a Heródes parancsára tömegesen kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe. Aprószent minden fiúcsecsemő. Az Aprószentek-napi vesszőzés az újesztendei szerencsekívánás különös fajtája, a katolikus egyház őrzi ezt a szokást. Régen a gyanútlan gyermeket a szomszédba küldték, ahol megvesszőzték, hogy egészséges maradjon.

 

Forrás:wikipedia.hu, www.magyarradio.ca, http://rafia.hu





Advent

A szó elnevezésének eredete a latin "adventus Domini", azaz "az Úr érkezése, eljövetele" kifejezés. Karácsony előtt az egyház négy vasárnapon át készül az Úr megérkezésére. Az ünnepélyes megemlékezés elsősorban személyes újraátélésre szólít. Az Advent liturgikus ünnepe azonban nemcsak visszaemlékezés, hanem valóság. Az Advent megünneplése tehát ezt jelenti: a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít. Ezen a módon egyre mélyebben érzik át Isten közeledését, a bennük lévő sötétségnek a fölszakadozását. Az Advent Jézus eljövetelének minden módját jelképezi, mindenekelőtt az Úr akkori, emberi alakban való világba lépését. Ezen időszak várakozás, vágyakozás jellege. Fölkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére. A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja.

 

Az évszázados egyházi hagyományban Advent jelentette az egyházi év kezdetét. Adventtel indult újra ez a "szüntelen körforgás", amely a keresztény ember életében Jézus élete főbb állomásainak (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése) "újraélését" jelentette.

Az adventi időszak kezdete és hossza nem egységes. A hossza koronként és felekezetenként változó volt: három héttől hat hétig terjedt. Ma a katolikus közösségek négy hét körüli időben állapítják meg. Kezdete régebben november közepére esett (hat hetes időszak), később Szent András napjára (november 30.), az utóbbi időben pedig a november 27 és december 3-a közötti vasárnapra. Így Advent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-höz viszonyítva.

 

Az Advent két jellemző "erénygyakorlata" a böjt és az ún. "rorate" mise.

A hívő ember úgy készíti föl testét a Megváltóval való találkozásra, hogy megtartóztatja magát az ételtől és italtól. Az étkezésnek mindig is volt valami ünnepélyes, közösség teremtő jellege, ezért volt szokás a nagy ünnepeken, így Karácsonykor is a gazdagabb ünnepi asztal.

 

Az étkezéstől való tartózkodás, illetve a mérsékelt fogyasztás valamiképpen tehát tartózkodás az ünnepléstől, az ember önmagára figyelésének, befelé fordulásának kifejeződése. Amikor valaki az étkezéstől tartózkodik, vagy kevesebbet eszik, akkor azt mindig valamilyen nagy dolog érdekében avagy valamilyen "nagy valaki" (Isten) kegyeinek, jóindulatának elnyeréséért teszi. A böjt önuralmat követel, erőfeszítést, az (ilyenkor persze fokozottan jelentkező) éhség leküzdését követeli meg. Ez az erőfeszítés, ez az áldozat "ajándék" lehet Istennek, esetleg vezeklés az elkövetett bűnökért.

Az Advent egyik különlegessége az ún. "rorate" vagy hajnali mise. Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották. Ma általában reggel 6-kor. A kora reggeli szentmise ezt a népies elnevezést arról a jellegzetes (ószövetségi szentírási szövegen alapuló) énekről kapta, amelyet Adventben szinte naponta énekeltek, énekelnek: "Harmatozzatok egek onnan felülről".

A roráte-szentmisék a katolikus egyházban csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén találhatók meg.



 

Advent szimbólumai:

 

Adventi koszorú

Az adventi-koszorún azért gyújtanak meg hétről hétre több gyertyát, hogy karácsonyra legyen világosság ott, ahol Jézust várják. A koszorú alapot díszes szalaggal tekerik be, és kisebb fenyőgallyakkal díszítik. Négy gyertyát erősítenek rá, melyekből advent minden vasárnapján eggyel többet gyújtanak meg. Így az ünnep beköszöntekkor már mind a négy gyertya ég.

 

Utcai lámpák

Talán ma már kevésbé ismeretes, hogy a közterületeken található igen kedvelt, lámpákkal kivilágított karácsonyfáknak és a karácsonyi fényben úszó utcarészleteknek is szimbolikus jelentése van. A fény a sötétségben a ősi vallási jelentés szerint a kereszténységnek a pogány világban való megjelenésére utal. A szépen díszített utcák, terek emellett kedves, meghitt hangulatot is teremtenek, mintha az otthont az utcára varázsolnák és embertársainkkal szeretetben való ünneplésre biztatnak.

 

Advent gyakorlata:

Csönd, elmélkedés, imádság, bűnbánat, rorate (hajnali) mise.

 

Színek:

Violaszín, kivéve a harmadik, úgynevezett Gaudete vasárnapot, amikor rózsaszín; dísztelen oltár; az orgona csak az énekeket kíséri; adventi koszorú négy gyertyával.

 

Forrás: Forrás: katolikus.network.hu, Cograf.hu




KODÁLY Zoltán: Adventi ének

egy XVIII. századi francia misekönyvből

 

Ó, JÖJJ, Ó, JÖJJ, IMMÁNUEL

Szerző: Szöveg: "Veni, veni Emmanuel" latin ének ford.: Szedő Dénes Dallam: Gregorián dallam

 

Az Adventi ének egy XVIII. századi francia misekönyvből való, mint ahogy azt az alcím is jelzi. Kodály Zoltán 1943-ban dolgozta fel 3 szólamú vegyes kari kórusművé.

 

Jövel, jövel Emmánuel,

Csak téged áhít Izrael

És hozzád sóhajt untalan,

Mert Isten híján hontalan.

Meglásd, meglásd! Ó Izrael,

hogy eljövend Emmánuel.

 

Jövel, ó Jessze vesszeje,

És állj a rossznak ellene.

A mélyből, mely már eltemet,

S a tűzből mentsd ki hívedet.

Meglásd, meglásd! Ó Izrael,

hogy eljövend Emmánuel.

 

Jövel, jövel ó napkelet,

Ím árva néped költöget;

Törd át a sűrű éj ködét

És oszlasd gyászát szerteszét,

Meglásd, meglásd! Ó Izrael,

hogy eljövend Emmánuel.

 

Jövel, ó Dávid adta kulcs,

Hogy fényességes napra gyújts;

A mennyországba tárj utat

És rekeszd el a poklokat.

Meglásd, meglásd! Ó Izrael,

hogy eljövend Emmánuel.

 

Jövel, jövel ó Adonáj,

Ki Sinaj hegyről szólalál,

Hogy törvényt lássál népeden,

Jöjj fenségednek teljiben.

Meglásd, meglásd! Ó Izrael,

hogy eljövend Emmánuel.

Amen.

 

 

 




„Semmiért sem hagytam volna ki ezt az egyedülálló és furcsa karácsonyt […] Kiszúrtam magamnak egy német tisztet, azt hiszem, hadnagy lehetett, és közöltem vele, hogy meg akarom szerezni a gombjait […] Kivittem a drótvágómat, és pár gyors nyisszantással levágtam néhányat belőlük, és eltettem a táskámba. Cserében otthagytam neki kettőt az enyémek közül […] Az utolsó, amit láttam, az volt, hogy az egyik géppuskásunk, aki civilben amatőr fodrász volt, az egyik könnyen kezelhető német természetellenesen hosszú haját vágta…”
(Bruce Bairnsfather angol humorista és karikaturista)

1914. december 25-én váratlanul elhallgattak a fegyverek az első világháború nyugati frontján, a lövészárkok lakói pedig karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek, és előmásztak állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel. Így esett az 1914. évi „karácsonyi fegyverszünet”, mely a háborúk történetében a lovagiasság és a humanitás egyik utolsó szép példája volt.

Bár többnyire II. Vilmosnak (ur. 1888-1918) szokás felróni azt az optimista kijelentést, miszerint győztes katonái a falevelek lehullásakor már ismét otthon lesznek, a valóságban a legtöbb uralkodó és államfő hasonló várakozással tekintett a háború elé, ami aztán sohasem teljesült. A németek az 1914 nyarán indított offenzíva során vereséget szenvedtek a Marne folyónál, később azonban az ellentámadásba lendülő franciák is elakadtak az Aisne völgyében, a tengerig tartó „versenyfutás” során pedig egyik fél sem tudott a másik háta mögé kerülni. Ennek következtében az ősz végére az Északi-tengertől egészen a svájci határig egy összefüggő frontvonal alakult ki, ahol a brit, francia és német hadosztályok a kockázatos rohamok helyett inkább a védekezésre rendezkedtek be, vagyis lövészárkokat ástak, drótakadályokat emeltek, és aknákat helyeztek el az ellenség távol tartására.

1914 decemberében úgy tűnt, hogy a front karácsonya olyan lesz, mint a világháború bármely másik napja, ugyanis XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló katonai tömbök egyhangúan utasították el, a hadviselő országok nőegyletei által küldött levelek pedig szintén nem mozdították előre a béke ügyét. A legfelső katonai vezetők még december 24-én is ragaszkodtak a szigorú hadi fegyelem fenntartásához, a harcoló alakulatok azonban végül módot találtak az ünneplésre – és ráadásul ezt közösen tették.

A frontról küldött levelek később arról számoltak be, hogy nem sokkal éjfél után, 1914. december 25-e első óráiban a német katonák gyertyákat gyújtottak, karácsonyi dalokat kezdtek énekelni, sőt, egyes helyeken karácsonyfákat is állítottak, miközben jókívánságot kiabáltak át a velük szemben húzódó lövészárkokba. A briteket és franciákat meglepte ez a gesztus, ám hamarosan ők is csatlakoztak az énekhez, amikor pedig felkelt a nap, az addig ellenséges katonák előmásztak állásaikból, és félve bár, de megindultak a semleges zóna irányába.

Miután a frontharcosok meggyőződtek arról, hogy a másik oldal nem állított csapdát a számukra, bátran beszélgetésbe elegyedtek, és megajándékozták egymást: szivart, édességet, sonkát, kenyeret, gombokat és más apróságokat csereberéltek, közösen énekeltek, sőt, egyes helyeken még futballmeccset is szerveztek a semleges zóna területén. Ez az időszak ugyanakkor arra is alkalmas volt, hogy a lövészárkok közötti „senki földjéről” a katonák elszállítsák elesett bajtársaikat, és tisztességgel eltemessék őket. A „karácsonyi fegyverszünet” persze nem mindenhol sikerült egyformán: voltak frontszakaszok, ahol egyes szigorú tisztek parancsai nyomán ezek a napok is ugyanúgy teltek, mint a korábbiak, míg máshol a megegyezés csak a halottak végső nyugalomra helyezését engedélyezte.

Ezzel együtt a fegyverszünet időtartama sem bizonyult egységesnek: egyes helyeken csak december 25-ére vonatkozott, míg máshol akár újév napjáig is kitartott. Egy dolog viszont mégis közös volt ezekben a karácsonyi ünnepségekben, tudniillik, hogy a fegyvernyugvás és a frontbarátkozás teljesen spontán módon zajlott le, egy csipetnyi szeretetet és emberséget hozva az öt hónapja egymást gyilkoló katonák közé.

A frontkarácsony persze a felsőbb hadvezetés számára számos veszélyt tartogatott – mindenekelőtt azt, hogy az egymással barátkozó katonák nem lesznek hajlandóan visszatérni lövészárkaikba –, ezért a december 25-e utáni napokban a vezérkar mindent megtett a további hasonló esetek megakadályozására. Ezzel függött össze az is, hogy a lapok hosszú ideig hallgattak a karácsonyi fegyverszünetről, mígnem a New York Times december 31-i tudósítását követően – cenzúrázottan, természetesen – Európában is megemlékeztek a különleges eseményről. A karácsonyi barátkozás precedenst teremtett a fronton harcoló katonák számára, ugyanakkor pedig komoly kihívást támasztott a magasabb rangú vezetőknek, akik a jövőben szigorúan megtiltották az ellenféllel való kapcsolatfenntartást.

A tábornoki kar igyekezete szerencsére nem tudta teljesen kiirtani az emberséget a frontharcosokból, egyes alakulatok ugyanis a későbbi jeles napok alkalmával is igyekeztek fegyverszünettel ünnepelni: forrásaink vannak arról, hogy 1915 során húsvétkor, majd karácsonykor is akadtak frontszakaszok, ahol a felek ajándékokat cseréltek egymással, Szalonikiben pedig egy évvel az 1914-es események után még egy barátságos futballmeccset is lejátszottak. Mindazonáltal ez a nemes szokás egyre inkább elveszett az első világháború későbbi esztendőiben, ugyanis az elhúzódó harcok és az időközben feltalált halálosztó eszközök – a harci gázok, lángszórók és tankok bevetése – mindinkább kiölték az emberséget a szemben álló katonákból.




1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét, és felmondta a Varsói Szerződést. A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

1956. november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

Öt óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.

Öt óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek és valamennyi világnyelven beolvastak: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

Nyolc óra 7 perckor megszakadt a Szabad Kossuth Rádió adása, rövidhullámon a Himnuszt és a Szózatot sugározták váltakozva.

Miután Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak, 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. A követségen 43-an kaptak menedékjogot. Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot.

Bibó István, a törvényes magyar kormánynak az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, és visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

A nap folyamán a szovjet csapatok – helyenként fegyveres harc után – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken több helyen jelentős ellenállás bontakozott ki.

Kádár János és Münnich Ferenc szovjet kísérettel Szolnokra repült.

Soldatic jugoszláv nagykövet közvetítette Tito jugoszláv elnök Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit ők egyhangúlag elutasítottak.

Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen.

New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától „a magyar kérdés” levételét a napirendről.

A harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek. A KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt.

Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót. Szilágyi József – Nagy Imre személyi titkára – ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter a per tárgyalása előtt, máig tisztázatlan körülmények között halt meg a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

November 4-én hosszú évek óta megemlékeznek az 1956-os események áldozatairól, ezt a napot a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította. Nemzeti gyász esetén Magyarország lobogóját az Országház előtt ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik. A törvényben meghatározott középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbócra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében kell méltó megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás – a nemzeti gyászt kihirdető rendeletben foglaltak szerint – korlátozható. 




A kenyér világnapja

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét.
Ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.




Assisi Szent Ferenc imája

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,

és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen.




Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
László Gyula rajza
Tranzitus
Szent István király példája
Fatimai jelenések
A magyar lélek hangja
Húsvéti szimbólumok
Petőfi Gödöllőn
Az utolsó levél
Görgei - gazdátlan levelek
X. Pius pápa: Motu pro Prium
Kozma Lajos emlékév
A magyar lélek hangja
107 év után került elő Dénes Valéria festőnő képe
Apponyi Albert beszéde
Könözsi László - Mise
III. Béla
Kálmán király (könyves)
Hova temetkeztek királyaink?
A szenzációs bugaci lelet
III. Richárd
Nagyböjt
Krisztogram
Szent István király I. törvénye
Arany János a zeneszező
Batthyány misekönyv
Chopin levél
Szeptember 30. - a népmese napja
Leopold Mozart
Salieri
Constanza
Mozart felesége
Mozart és Magyarország
Mennyit keresett?
Mozart zenéje
Élet a középkorban
A lovagi kultúra
Szent Roland
Roland ének
Advent
Rorate
Kotyolás
Karácsony
Szállást keres a Szent család
Gárdonyi és a zene
Orgona
Az orgona és Magyarország
Bogányi-zongora
Rohonci kódex
Magyar Állami Operaház
Gyertyaszentelő Boldogasszony
Hét szabad művészet
Liszt Ferenc utazik
Palestrína stílus
A Vezúv kitörése
Orlando di Lasso - Psalmi
fortepiano-billentyűs hangszer
Görgei Artúr nevének írása
Görgei áruló!...Soha
Hermann Róbert történész Görgei Artúrról
Móricz Zsigmond - Görgei
Visegrád, az öregedő Görgei menedékhelye
Görgei Artúr temetése
Petőfi és a gasztronómia
Kossuth-kifli
Tapsolás a hangversenyen
Úrnapja
Szent István halála
Hova üljünk egy koncertteremben?
Milyen hangszerek ezek?
Negyven éve érkezett haza a Szent Korona
Hadik ház
Globális felmelegedés
Mednyánszky Berta
Márciusi ifjak - Vasvári Pál
Kossuth és Görgei megítélése - bűnbakkeresés
Az Isteni Irgalmasság Vasárnapja
Pünkösd
Miért 88 billentyű van a zongorán?
Miért f-alakú a hegedű hangrése
Szegények világnapja
I. Világháború vége - november 11.
Magyar nyelv napja
Szent család vasárnapja
150 éves a Bécsi Operaház
A zene ünnepe
Diákónus
Szent Márton-dóm, Pozsony
Mohácsi csata - 1526. augusztus 29.
Szigetvár ostroma - 1566. augusztus 6 - szeptember 7.
A zene világnapja - október 1.
November 4. - nemzeti gyásznap
1914. december 25. - tűzszünet a fronton
Beethoven emlékév
Lourdes-i jelenés
Nagyhét
Nándorfehérvár
Híres fák
Az aradi vértanúk utolsó mondatai
Október 16 - A kenyér világnapja
Guadalupei Szűzanya
Szent Balázs - február 3.
Boldog Özséb - január 20.
Don Bosco - augusztus 16.
Szent Bálint - február 14.
Szent Mátyás apostol - február 24.
Szent Kázmér - március 4.
Szent Patrik - március 17.
Szent József - március 19.
Szent Turibiusz - március 23.
Szent I. Márton pápa - április 13.
Szent Efrém - június 9.
Munkás Szent József - május 1.
Boldog Scheffler János püspök és vértanú
Boldog Gizella - május 7.
Szent Rita - május 22.
Szent Romuáld apát - június 19.
Szent László - június 27.
Szent Piroska - augusztus 13.
Goretti Szent Mária szűz és vértanú - július 6.
Szent Anna - július 26.
Assisi Szent Klára - augusztus 11.
Szent István - augusztus 20.
Szent Lajos - augusztus 25.
Kalkuttai Szent Teréz - szeptember 4.
Szent Kozma és Damján - szeptember 26.
Szent Mihály - szeptember 29.
Avilai Nagy Szent Teréz - október 15.
Szent Hedvig - október 16.
Szent Simon és Tádé - október 28.
Árpádházi Szent Erzsébet - november 17.
Szent Katalin - november 25.
Szent Miklós - december 6.
Szent Viktória
Szent család - december
Oszlopos Szent Simeon - január 5.
Árpádházi Szent Margit - január 18.
Szent Pál megtérése - január 25.
Szalézi Szent Ferenc - január 24.
Szent Cirill és Metód - február 14.
Damjáni Szent Péter - február 21.
Szent Kunigunda - március 3.
Szent Perpetua és Szent Felicitas - március 7.
Svéd Szent Katalin - március 24.
Paolai Szent Ferenc - április 2.
Mór Szent Benedek - április 4.
Soubirous Szent Bernadett - április 16.
Szent Márk - április 25.
Nepomuki Szent János - május 16.
Boldog Apor Vilmos - május 23.
Árpádházi Boldog Jolán - június 15.
Keresztelő Szent János - június 24.
Szent X. Pius pápa - augusztus 21.
Szent Ágoston - augusztus 28.
Szent Máté evangélista - szeptember 21.
Szent Jeromos - szeptember 30.
Assisi Szent Ferenc - október 4.
Szent Imre - november 5.
Toursi Szent Márton - november 11.
Xavéri Szent Ferenc - december 3.
Szent István diákónus - december 26.
Nursiai Szent Benedek - július 11.
Árpád-házi Szent Kinga - július 24.
Becket Szent Tamás - december 29.
Vianney Szent János - augusztus 4.
Szent András - november 30.
Virágének
Verbunk
Arany - A toronyban
Barokk zene
Viziorgona
Kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Figaró házassága
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya
Kodály Zoltán -Karácsonyi pásztortánc
Karácsonyi angyalok
Bárdos Lajos
Alleluia
J. S. Bach: H-moll mise BWV 232
Liszt Ferenc - Erdőzsongás
Kossuth toborzó nóta
Kossuth Lajos verbunkja
Fel-fel vitézek
Vajda János - Alleluja
Amadinda
Bartók Béla - 1. hegedűverseny
Mozart/Verdi - Requiem
Ecce carissimi
Bach - Máté passió
MÜPA koncertek
Éneklő állatok - Bellini
8 magyar opera
Kodály Esti dal
Surrexit Christus
Mozart - Ave verum corpus