Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.





Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás

Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering utjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
...Most váratlanul vágyón megvonaglik
és felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismételik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
s a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!






Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.

És megérzik a fényt a gyökerek.

És szél támad. És fölzeng a világ.

 

Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive –

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.




Juhász Gyula:

Vízkeresztre

Jövének távol, boldog Napkeletről
Három királyok, híres mágusok,
Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
Kiről legenda és jóslat susog.

Ki született szegényen Betlehemben,
Kit megöletne Heródes király
S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
A Kisdedet, ki a jövő királya
S a csillagot, mely homlokán ragyog.

Ô édes, kedves. Bájolón gagyog
S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden
A Szűz Mária vállán megpihen…

1924






AZ ESZTENDŐ FORDULÓJÁN

Az esztendő fordulóján
Összegyűltünk mind ez órán,
Oltárodnál leborulunk háladásra,
Mindentudó színed előtt számadásra.

A múló év minden napja
Kegyelmedet megmutatja.
Testi-lelki bajainkban gyógyítottál,
Haláltestvér karjaitól megtartottál.

A mezőket te ruházod,
Ég madarát te táplálod,
Nem engedtél elpusztulni árván minket,
És megadtad mindennapi kenyerünket.

Könnyeinket szárítgattad,
Homlokunkat simogattad,
Ha tévedtünk, a jó útra rátereltél,
Ha elestünk, irgalmasan fölemeltél.

Hálásan hát megfogadjuk,
Törvényedet el nem hagyjuk,
Új esztendő minden napján légy mellettünk,
Hogy a bűnnek szeplője se érje lelkünk.

S ha majd eljön a végóra,
Ajkunk nyílik búcsúszóra,
Hozzád vigye lelkünket az őrzőangyal,
Hol nincsen nap, nincsen éj, csak örök hajnal.




Jön a Megváltó,
meleggel, fénnyel
tölti be házunk!
Csak jól vigyázzunk,
hogy észrevétlen
el ne haladjon,
s itt ne maradjunk
mi a sötétben!

Szép karácsonyfa
nem elég nékem.
Nem elég semmi.
Jön a Megváltó:
Őt magát vágyom
szívembe venni.
Olyan lesz akkor,
mintha minden nap
karácsony lenne!

Puha jászolként
vár a szívem rád:
Végy, Uram Jézus
lakozást benne!

Túrmezei Erzsébet




Barack

Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.
Betelt ígéret, valósult remény.
Nincs benne semmi már, ami önös volt,
Ami fanyar volt és fás és kemény.
Mindene méz már, csorduló zamat,
Dús testében lélekké lényegült
A rost, a hús, még a csontos mag is.
Ül csendesen, békén: beteljesült.
A pillanatot várja vágytalan.
Mikor lehull, magától, boldogan,
S az anyaföld ünnepi asztalán
Testét átadja ételül.

Ne búsulj, kishitű:
Pár esztendőd még adatik talán.




ESTI KÉRDÉS
 
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?



NAPHIMNUSZ

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
És minden áldás.
Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.

Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
És minden csillagaiért az égnek.
Őket az égen alkotta kezed
Fényesnek, drága szépnek.

Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért.
Kik által élteted minden Te alkotásod.

Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.

Áldott légy, Uram, minden emberért,
Ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták
Te szent akaratodnak.
A másik halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok
És mondjatok hálát neki.
És nagy alázatosan szolgáljátok!

(Sík Sándor fordítása)




Magyari Lajos: Lázár Mihály üzenete
 
"A rácsokon túl, ím felkel a nap,
s apró zajokkal jön a reggel.
Ott lépdel most, túl falakon…
Fényt iszik  a szomjas ember.

Fényt iszik az, ki fényre szomjas,
lelkét csordultig teletölti -
aki ily itallal oltja szomját,
tán nem is lehet azt megölni,

mert oly szabad, oly sérthetetlen,
mint az égbe surrogó madár:
messze néz, arra nem figyelhet,
hogy körül mily tivornya áll,

hogy mily szeszekkel, szédülettel
hajtják a népet ronda táncba:
biz összezúzzák ki nem táncol
és belerokkan, aki járja.

De felkél a nap újra reggel,
rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
egyetlen hóhér meg ne lássa.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
akkor se szólj, ha megölnek…
Lelked csordultig tele fénnyel,
s ez elég lesz túlélni őket.

 
 
 
 




Petőfi Sándor: Szeptember végén

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,

A tél dere már megüté fejemet.

 

Elhull a virág, eliramlik az élet... 


Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! 


Ki most fejedet kebelemre tevéd le, 


Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? 


Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre 


Könnyezve borítasz-e szemfödelet? 


S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, 


Hogy elhagyod érte az én nevemet?

 

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, 


Fejfámra sötét lobogóul akaszd, 


Én feljövök érte a síri világból 


Az éj közepén, s oda leviszem azt, 


Letörölni véle könnyűimet érted, 


Ki könnyedén elfeledéd hívedet, 


S e szív sebeit bekötözni, ki téged 


Még akkor is, ott is, örökre szeret!

 




Reményik Sándor – Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.




Pósa Lajos: Csali mese

 

Mese, mese, pillangó,


Hímes szárnyon csapongó,


Ide száll, oda száll...


Csitt! különben meg nem áll!


Most jutott az eszembe:


Ide szállt a fejembe!


Tiszán túl, Dunán túl


Alma hull a fárúl;


Arany alma, zengő,


Úgy szól, mint a csengő.


Szedegetik fiúk, lányok,


Tele már a tarisznyájok.


Én is szedtem a Liszkával,


Egy egész nagy tarisznyával.


De hogy otthon mutogattam


S az asztalra rakosgattam:


Gurúlt a sok alma,


Ki jobbra, ki balra!


Kergettem is, de hiába,


Nem érhettem a nyomába.


Csak úgy csengett, mint a csengő,


Várta már az aranyerdő.


Visszagurúlt mind a fára...


Elég ez a mese mára!

 




Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!




Pilinszky János: Bach, – János-passió

 

 Ahogy múlik az idő, úgy nő Bach muzsikájának súlya és jelentősége. És egészen bizonyos, hogy senkinek idáig nem mondott annyit, mint a XX. század emberének. Ez a barokk muzsikus napjaink legmodernebb szerzője lett. Örök és hipermodern egyszerre, vagy pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk. 
Nem vagyok zene-esztéta, amit leírok, a tegnap hallott János-passió hatása alatt írom, szabadon, ahogy zenében tájékozatlan elmémben megfogan. Számomra Bach elsősorban Isten-bizonyíték. Ebben a zenében, eszközeiben, nincs semmi romantika, semmi nosztalgia, semmi árnyék, feleselő dialektika. Semmi keresés: csupa találat! Semmi feleselés: csupán a centrum sodrása, a központ ereje, lüktetése. Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka annak, hogy ellentétek nélkül is van élet, sőt, az ellentétek nélküli életnek lendülete a leghatalmasabb, a “legizgalmasabb”. Klasszikus zene, s aki vonzásába kerül, annak a számára Bach az egyetlen klasszikus, mindenki más romantikus keresőnek hat az ő közelében. Örökös megérkezés ez a muzsika, s ezért nincs benne semmi szorongás, ezért merészel örökké útra kelni. Ahogy Szent Ágoston gondolta az öröklétet: örök útban-lét Istenben. Bach zenéje is: amit elhagy, azt se veszítheti el. A “centrum-zenéje” örökös birtoklás és dicsőséges szegénység egyszerre.
Másik csodája: a fenséges és az intim állandó jelenléte. Váltakozásuk se változatosságot jelent, hanem azonosulást. Ahogy az egyhelyben haladó mű is a legszédületesebb íveket írja le, s a legszertelenebb variációk is ugyanarról szólnak.
A Passió története, drámája soha még ilyen erővel nem jelent meg bennem, mint a János-passió tegnapi előadásán. A zene nyelvén Bach mintha teológiai problémákra válaszolna, a spekulatív elme kérdéseire. Az örökkévaló Istenben miként zajlik le a történelem? A Szentháromság időtlen boldogságában a Fiú-isten drámája, időbe vetett története? Zajlik a passió, drámaian, ahogy senki más tolmácsolásában, s az egész mű egyhelyben lüktet, mintha Isten szívverését hallanánk.
Romantikusan kereső szívünkre induláskor jótékony borogatás a zene, aztán van egy pillanat, mikor elunjuk, kételkedni kezdünk jogosultságában. De Bach nem tágít: e pillanatnyi holtpont után jön el az ő ellenállhatatlan dicsősége. De az a dicsőség már nem is az övé. Mire a passió záró kórusa fölzeng: magát a Fiú által megdicsőített Atyát idézi, vitális istenérv e zene. A végén vagyunk a legbefogadóbbak, a harmadik órában a legfrissebbek. Pedig lényegében az egész mű végig ugyanarról szól, ugyanarról egyre forróbban, egyre időtlenebbül, egyre időtlenebb frissességgel, hogy amit első ütemeiben már közölt velünk, az az utolsókban váljék vadonatújjá. Most akár abba is hagyhatja: örökké folytatódik bennünk dallama. Megérkeztünk az öröklét zsengéire.
Aztán – kifele menet – zárórészekről beszélünk és kompozícióról. De aki csak ezt mondja, az is tudja, hogy itt másról van szó. Tudja és nem fogja elfelejteni többé.




Füst Milán
A MAGYAROKHOZ

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melybõl származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idõk futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték,
Áradás szennyével borították be kertjeid, vad vízi szörnyek ették virágaid , — majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, — oly termés volt ez a térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie…

De légy türelmes, — szólok hozzád, — vedd a Libanon
Õs cédrusát, e háromezeréves szûzet, — rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre.
Tekintsd õt, — türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben
Kibonthatja gyümölcsét a nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élõt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól származom.




“Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

 

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Kolozsvár, 1931. február 22.

 



Kölcsey Ferenc: Intés

Zeng hazát és zeng szerelmet,

Magyar hű nép, a lant;

Ó ne bánd, ha lágy hangjától

Szíved meg-megdobbant!

s ne bánd, ha lágy hangjától

zívedre bánat gyűl;

Mélyen az tekint magába,

Ki bús érzésben űl.

Jer, borulj el csendes órán,

Múltról jövőig hass;

Vágyva pillants föl, magasra:

Mint naphoz küzdő sas.

ágyva pillants föl, magasra,

Im itt, ami fenntart:

Könny a szemben, láng a mellben,

S a kézben ősi kard!

 

Cseke, 1832. szeptember 29.





Zelk Zoltán : Mese a legokosabb nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.

Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!

Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.

Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!

Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?

Előbb az őz került sorra.
Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...

Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...

Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...

Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!

Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

 




Szabó Lőrinc

Az árny keze


„Maradj velem, mert beesteledett!” 
Bibliát hallgat a gyülekezet. 
Alkony izzik a templom ablakán. 
Hitetlen vagyok, vergődő magány. 
„Maradj velem, mert beesteledett!” 
– Ha így idegen, vedd emberinek, 
súgja egy hang, s ahogy látó szemem 
elmereng a régi jeleneten, 
az emmausin és felejtem magam, 
a sugár-hídon némán besuhan 
egy örök Árny: lehetne Buddha is, 
de itt másképpen hívják, és tövis 
koronázza: én teremtem csupán, 
mégis mint testvérére néz reám, 
mint gyermekére, látja, tudja, hogy 
szívem szakad, oly egyedűl vagyok, 
s kell a hit, a közösség, szeretet. 
S kezét nyujtja. Mert beesteledett.




2021. október 25. hétfõ
Kezdőlap


Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Fatimai jelenések
A magyar lélek hangja
Húsvéti szimbólumok
Petőfi Gödöllőn
Az utolsó levél
Görgei - gazdátlan levelek
X. Pius pápa: Motu pro Prium
Kozma Lajos emlékév
Október 6. - az aradi vértanúk emléknapja
A magyar lélek hangja
107 év után került elő Dénes Valéria festőnő képe
Apponyi Albert beszéde
Könözsi László - Mise
III. Béla
Kálmán király (könyves)
Hova temetkeztek királyaink?
A szenzációs bugaci lelet
III. Richárd
Nagyböjt
Krisztogram
Szent István király I. törvénye
Arany János a zeneszező
Batthyány misekönyv
Chopin levél
Szeptember 30. - a népmese napja
Leopold Mozart
Salieri
Constanza
Mozart felesége
Mozart és Magyarország
Mennyit keresett?
Mozart zenéje
Élet a középkorban
A lovagi kultúra
Szent Roland
Roland ének
Advent
Rorate
Kotyolás
Karácsony
Szállást keres a Szent család
Gárdonyi és a zene
Orgona
Az orgona és Magyarország
Bogányi-zongora
Rohonci kódex
Magyar Állami Operaház
Gyertyaszentelő Boldogasszony
Hét szabad művészet
Liszt Ferenc utazik
Palestrína stílus
A Vezúv kitörése
Orlando di Lasso - Psalmi
fortepiano-billentyűs hangszer
Görgei Artúr nevének írása
Görgei áruló!...Soha
Hermann Róbert történész Görgei Artúrról
Móricz Zsigmond - Görgei
Visegrád, az öregedő Görgei menedékhelye
Görgei Artúr temetése
Petőfi és a gasztronómia
Kossuth-kifli
Tapsolás a hangversenyen
Úrnapja
Szent István halála
Hova üljünk egy koncertteremben?
Milyen hangszerek ezek?
Negyven éve érkezett haza a Szent Korona
Hadik ház
Globális felmelegedés
Mednyánszky Berta
Márciusi ifjak - Vasvári Pál
Kossuth és Görgei megítélése - bűnbakkeresés
Az Isteni Irgalmasság Vasárnapja
Pünkösd
Miért 88 billentyű van a zongorán?
Miért f-alakú a hegedű hangrése
Szegények világnapja
I. Világháború vége - november 11.
Magyar nyelv napja
Szent család vasárnapja
150 éves a Bécsi Operaház
A zene ünnepe
Diákónus
Szent Márton-dóm, Pozsony
Mohácsi csata - 1526. augusztus 29.
Szigetvár ostroma - 1566. augusztus 6 - szeptember 7.
A zene világnapja - október 1.
November 4. - nemzeti gyásznap
1914. december 25. - tűzszünet a fronton
Beethoven emlékév
Lourdes-i jelenés
Nagyhét
Nándorfehérvár
Híres fák
Az aradi vértanúk utolsó mondatai
Október 16 - A kenyér világnapja
Guadalupei Szűzanya
Szent Balázs - február 3.
Boldog Özséb - január 20.
Don Bosco - augusztus 16.
Szent Bálint - február 14.
Szent Mátyás apostol - február 24.
Szent Kázmér - március 4.
Szent Patrik - március 17.
Szent József - március 19.
Szent Turibiusz - március 23.
Szent I. Márton pápa - április 13.
Szent Efrém - június 9.
Munkás Szent József - május 1.
Boldog Scheffler János püspök és vértanú
Boldog Gizella - május 7.
Szent Rita - május 22.
Szent Romuáld apát - június 19.
Szent László - június 27.
Szent Piroska - augusztus 13.
Goretti Szent Mária szűz és vértanú - július 6.
Szent Anna - július 26.
Assisi Szent Klára - augusztus 11.
Szent István - augusztus 20.
Szent Lajos - augusztus 25.
Kalkuttai Szent Teréz - szeptember 4.
Szent Kozma és Damján - szeptember 26.
Szent Mihály - szeptember 29.
Avilai Nagy Szent Teréz - október 15.
Szent Hedvig - október 16.
Szent Simon és Tádé - október 28.
Árpádházi Szent Erzsébet - november 17.
Szent Katalin - november 25.
Szent Miklós - december 6.
Szent Viktória
Szent család - december
Oszlopos Szent Simeon - január 5.
Árpádházi Szent Margit - január 18.
Szent Pál megtérése - január 25.
Szalézi Szent Ferenc - január 24.
Szent Cirill és Metód - február 14.
Damjáni Szent Péter - február 21.
Szent Kunigunda - március 3.
Szent Perpetua és Szent Felicitas - március 7.
Svéd Szent Katalin - március 24.
Paolai Szent Ferenc - április 2.
Mór Szent Benedek - április 4.
Soubirous Szent Bernadett - április 16.
Szent Márk - április 25.
Nepomuki Szent János - május 16.
Boldog Apor Vilmos - május 23.
Árpádházi Boldog Jolán - június 15.
Keresztelő Szent János - június 24.
Szent X. Pius pápa - augusztus 21.
Szent Ágoston - augusztus 28.
Szent Máté evangélista - szeptember 21.
Szent Jeromos - szeptember 30.
Assisi Szent Ferenc - október 4.
Szent Imre - november 5.
Toursi Szent Márton - november 11.
Xavéri Szent Ferenc - december 3.
Szent István diákónus - december 26.
Nursiai Szent Benedek - július 11.
Árpád-házi Szent Kinga - július 24.
Becket Szent Tamás - december 29.
Vianney Szent János - augusztus 4.
Szent András - november 30.
Virágének
Verbunk
Arany - A toronyban
Barokk zene
Viziorgona
Kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Figaró házassága
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya
Kodály Zoltán -Karácsonyi pásztortánc
Karácsonyi angyalok
Bárdos Lajos
Alleluia
J. S. Bach: H-moll mise BWV 232
Liszt Ferenc - Erdőzsongás
Kossuth toborzó nóta
Kossuth Lajos verbunkja
Fel-fel vitézek
Vajda János - Alleluja
Amadinda
Bartók Béla - 1. hegedűverseny
Mozart/Verdi - Requiem
Ecce carissimi
Bach - Máté passió
MÜPA koncertek
Éneklő állatok - Bellini