KI A SZABADBA!

Ki a szabadba, látni a tavaszt,

Meglátni a természet szinpadát!

Az operákban ki gyönyörködik?

Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán

A primadonna a kis fülmile;

 Ki volna, énekesnők! köztetek

Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,

Amelyben űlnek ifju ibolyák,

Miként figyelmes hölgyek... hallgatván

A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,

És minden a legforróbb érzelem...

A kősziklák, e vén kritikusok,

Maradnak csak kopáran, hidegen.

Eperjes, 1845. április

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János

A márciusi ifjak nevei és életkoruk a forradalom idején

– Ágai Adolf (12 éves);
– Bozzai Pál (19 éves);
– Bulyovszky Gyula (21 éves);
– Degré Alajos (28 éves);
– Emődy Dániel (29 éves);
– Farkas Lujza (Szathmáryné) (30 éves);
– Gaal Ernő (?);
– Hamary Dániel (22 éves);
– Hatala Péter (16 éves);
– Hermann Rosenfeld (?);
– Irányi Dániel (26 éves);
– Irinyi József (26 éves);
– Jókai Mór (23 éves);
– Kléh István (23 éves);
– Koplánszki Károly (18 éves);
– Korányi Frigyes (19 éves);
– Lehotzky Pál (27 éves);
– Nyáry Albert (20 éves);
– Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26 éves);
– Pálffy Albert (28 éves);
– Petőfi Sándor (25 éves);
– Sebő Antal (18 éves);
– Sükei Károly (24 éves);
– Szathmáry Pál (?);
– Szegfi Mór (23 éves);
– Szikra Ferenc (?);
– Telepy Károly (19 éves)
– Vajda János (21 éves);
   Vasvári Pál (22 éves);
– Vidats János (22 éves);

  Vasvári Pál

„Mert minden pártkérdésen felül áll a magasztos szó: nemzetegység! Ha mi egymás között birkóznánk, ellenségeink kacagnának s bátorságot nyernének. Megosztatlan ridegséggel kell állnunk, mint a sziklaszál. Véleménykülönbség lehet, de pártoskodásnak lenni nem szabad!”
(Vasvári Pál)

 1849. július 13-án, a román felkelőkkel vívott harcban vesztette életét Vasvári Pál, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, aki ígéretesen induló írói pályafutása dacára az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt véghezvitt tettei nyomán vált híressé. A férfi rövid, ám annál eseménydúsabb életet élt: alig 23 esztendős korában ragadta el őt a halál.

Élete

Vasvári Pál nagyapja, Fejér János felszabadított jobbágy volt, 1746-ban született Nyírgelsén. Bacsinszky András munkácsi görögkatolikus püspök szentelte pappá 1774-ben, ezt követően 1781-ig Mándokon, 1795-ig Palágyon, majd 1814-ig szülőfalujában, Nyírgelsén volt parókus. Nyugdíjas éveit lányánál, Sáránál, valamint annak férjénél, Zékány Bazil Lászlónál töltötte. Felesége Kőmíves Rozália volt, több gyermekük született, és közülük hárman folytatták apjuk mesterségét: János, György és Pál. János egyik fia (szintén János – Vasvári Pál unokatestvére) 1829 és 1879 között Nyírcsászári parókusa volt.

Fejér Pál – Vasvári édesapja – 1786. január 25-én született Palágyon, 1814-től 1821-ig Dámócon volt parókus. Ezután 1827-ig adminisztrátor volt Bűdön, mivel a falu kegyura, Dogály János nem engedte parókussá kinevezni, mert mást kívánt a posztra. Felesége Méhey Erzsébet volt, akitől öt gyermeke született: Ágoston, János, Emánuel, Elek és Pál. Közülük Emánuel pap, Elek pedig jogász lett.

Vasvári Pál 1826. július 14-én Tiszabűdön született Fejér Pál néven.

A fiú nem sok időt töltött szülőhelyén, ugyanis a falu kegyurával fennálló vitája miatt az édesapa Hajdúböszörményre, majd Nyírvasváriba költözött a családdal. A fiatalember később e település után vette fel a Vasvári Pál nevet, ám addig, hogy országos hírnévre tegyen szert, hosszú és rögös út vezetett. Vasvári 1837-ben beiratkozott a nagykárolyi piarista gimnáziumba, ahol kezdetben kosztos diákként tanult – vagyis a kollégium helyett egy helybéli asszony viselte gondját –, idővel azonban gróf Károlyi József felfigyelt kiváló eredményeire, és felvette őt házitanítónak gyermekei mellé.

A fiatalember életében rendkívül fontosnak bizonyultak az arisztokrata család szolgálatában töltött évek, ugyanis a Károlyiak anyagi támogatásának köszönhetően juthatott el Pestre, és munkaadója révén nyerhetett bepillantást a reformkor politikai küzdelmeibe. Vasvári a fővárosba kerülve beiratkozott az egyetemre, ahol előbb bölcsészetet, majd jogot tanult – az 1848-as forradalom idején is joghallgató volt –, de legjobban a történelem keltette fel az érdeklődését.

A forradalmiság, a nacionalizmus és a polgárosodás eszméi utóbb sajátos módon keveredtek Vasvári munkáiban; Sali Bánk álnéven többször publikált az Életképekben, a Pesti Divatlapban és a Társalkodóban, 1845-ben A szerelmes bajnok című vígeposzával részt vett a Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatán, majd két évvel később – Zrínyi Miklós a költő című művével – a 15 aranyos pályadíjat is elnyerte. Ezzel egy időben már belefogott a 40 kötetesre tervezett Történeti névtár előzetes munkálataiba, 1848 februárjában pedig Irányeszmék című esszéje is nyomdába került. Vasvári ígéretes írói pálya előtt állt, tanári állása révén stabil megélhetést biztosíthatott magának, ám az 1848-as forradalmi események közepette sorsa máshogy alakult. Vasvári Pál 1844 óta a politizáló egyetemi ifjúság ismert alakja volt, az Egyetemi Magyar Társulat betiltása után az Irodalmi Körben és az 1847-ben megalapított Ellenzéki Körben is aktív szerepet vállalt, 1847–48 fordulóján pedig Petőfiékkel és a Pilvax kávéházban szerveződő társasággal is kapcsolatba lépett.

A páratlan küldetéstudattal rendelkező fiatalember a párizsi és bécsi események után kulcsszerepet játszott az Irinyi József-féle 12 pont véglegesítésében és a március 15-i pesti forradalom megszervezésében. Vasvári e neves napon több helyen – például az egyetemi ifjúság előtt és a Városházánál – is beszéddel lelkesítette a tömeget, helyet kapott a Helytartótanács elé járuló delegációban, majd a Közcsendi Bizottmány tagja lett. A fiatalembernek múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a polgárság a következő napokban megőrizte nyugalmát, és a forradalom vérontás nélkül zajlott le. Vasvári Pál ugyancsak sokat tett azért, hogy a Pestre áttelepülő felelős minisztérium helyzete megszilárduljon.

A pályája csúcsán álló író-politikus ezután a Belügyminisztériumban, majd Kossuth Lajos pénzügyminiszternél vállalt titkári állást. Vasvári 1848 tavaszán úgy érezte, hasznosabb visszavonulnia a közéleti csatározásoktól, ám amikor a horvát–magyar konfliktus Jellasics támadásával forrpontra jutott, otthagyta nyugodt állását. A lánglelkű férfi az elsők között követelte a nemzeti honvédsereg megszervezését, majd Kossuth jóváhagyásával Somogyba indult, hogy a népfelkelőket segítse a horvát határőrök elleni küzdelemben. Vasvári Roth és Jellasics előretörése folytán végül csak Fehérvárig jutott, így részt vehetett a győztes pákozdi csatában, majd önállóan szervezett szabadcsapatával a Bécs felé nyomuló honvédseregek után indult.

A fiatalember egészségét ugyanakkor ez idő alatt felemésztette hatalmas tettvágya, így október közepén hazatért a parndorfi táborból, és az ellentámadásba lendülő császáriak bevonulásáig Pesten tevékenykedett.

Vasvári Pál neve már ekkor szerepelt a halálraítéltek listáján, ezért a kormánnyal együtt Debrecenbe menekült, nyughatatlan lelke azonban rövid időn belül ismét a harctérre vitte őt. Vasvári ezúttal Nagyvárad és Nagyszalonta környékén fogott toborzásba, majd II. Rákóczi Ferencről elnevezett szabadcsapatával a Bem hátában fellázadó románok ellen küzdött, miközben vallásos-forradalmi hevületében „keresztes háborút” akart szervezni az intervenciós orosz erők ellen. A fiatalember gyakran küldött tudósításokat a harctéri eseményekről, és 1849 nyarán már hangot adott azon kívánságának, hogy visszatérhessen történészi hivatásához, ám sorsa tragikus fordulatot vett.

1849 júliusában történt, hogy Vasvári Pált és önkénteseit a Gyalui-havasokban táborozó román felkelők ellen küldték, akik Havasnagyfalu – más néven Marisel – közelében, a Funtinel nevű fennsíkon kelepcét állítottak. A magyarok besétáltak a csapdába, és a július 13-án vívott ütközetben 400 honvéddal együtt a szabadcsapat vezére is életét vesztette. (A 22 éves Vasvári Pált, a felkelt mócok legyilkolták, a gyalui-havasokban lévő Funtyinellén. Azóta is legenda keringi be, hol esett el, hol lett elhantolva a szabadságharc fiatal hőse. Pár évtizeddel halála után már sokan kutatták, feltételezték, sőt meg is jelölték azt a helyet, ahol a tragédia történt /Daday János Nagyvárad).
Vasvári holtteste – egy másik nagy „márciusi ifjú”, Petőfi Sándor földi maradványaihoz hasonlóan – utóbb soha nem került elő, hősi emléke azonban mindmáig fennmaradt.   Tarján M. Tamás

Munkái

Ifjabb éveiben Sali Bánk álnév alatt elbeszéléseket írt a szépirodalmi lapokba.

A Kisfaludy Társaság 1845-ben meghirdetett vígeposzpályázatára írta “A szerelmes bajnok” című művét, hexameteres versformában. Forrásnak Károly Róbert egy oklevelét használta fel. A király “lovagi játékban Hunt-Pázmán Mihálynak három fogát kiütötte, miért őt ugyananyi helységgel ajándékozta meg”. (A történetet Arany János is feldolgozta ‘Pázmán lovag’ című vígballadájában.)

------------------

Vasvári Pál: Irányeszmék

(részletek)

„ A nemzet életében különböztessük meg az eszmét a tényektől.

Az eszme megelőzi a cselekvényt minden öntudatos nemzetnél.

Először szülemlik a gondolat, s csak aztán következik a tény.

Az eszmék a nemzet fölött lebegnek, mint a felleg a lég hullámain.

Először felvonulnak a fellegek, és csak azután fog eső esni, mely a földet megtermékenyítse.

De hogy várjon esőt, termékeny évet azon ország, melynek láthatárán fellegek nem úsznak?!

Felvilágosult nemzetnél az eszmék évszázadokkal szokták megelőzni a cselekvényeket.

És mégis ezek a tények kútforrásai.

Az ész határoz: a kor csak végrehajt.

Hol az eszmék a tényeket meg nem előzik, ott minden mozgalom csak zűrzavart okoz.

De célhoz nem vezet.

Hiába küzdenek a hajósok a végtelen hullámokkal, hiába feszítik meg minden erejöket, ha nincs iránytűjök, mely nekik az éjszakot megmutatná.

Kétségbeesve fognak küzdeni gyors evezőikkel, vitorláikat szélnek eresztendik, és ismét behúzzák. Messze eleveznek, de nem tudnak partot találni, nem képesek magukat tájékozni, mert nincs iránytűjök.

Nemzetmozgalmakban iránytű az ész: csak az jelölheti ki a biztos utat.

Míg a nemzet kebelében az igazság eszméi meggyőződéssé nem érlelődtek, addig ez biztos irányban nem haladhat.

Az eszmeforradalom egy egész századdal megelőzte 1789-et.”

….........

„Egy-két ember a sötét századot nem képes újjáalakítni.

Ki bírna nappalt idézni elő, midőn a látkör sötét fellegekkel van beborítva?

Maga a nap is fáradtan, legyőzve hanyatlék ilyenkor nyugot felé; mert sugarai nem tudták szétostromolni a fekete felhőket…

S mégis találkoznak emberek, kik ily körülmények közt is fényt akarának árasztani a láthatárra.

Lámpájok fénye megtört ugyan a sötét fellegeken, de alakított egy ékes szivárványt az ég boltozatán.

S e szivárvány remény záloga egy szebb jövőnek.

Maga e szivárvány csakhamar el fog enyészni, de a hitrege szavaiként „elmondja a föld embereinek, hogy többé ily vízözön nem leend”.

S ezek a legnagyobb emberek, kik a közínség napjain sem estek kétségbe az emberiség jövője felől!”

Forrás: www.rubicon.hu www.hirmagazin.eu

Imádság Nagyböjtre

„Urunk, Jézus Krisztus, 
föltámadásod ünnepéig
 a nagyböjti időszakban élünk.


Arra szólít minket ez az idő,
 hogy megtérjünk és megújuljunk keresztény életünkben,
hogy többet imádkozzunk, 
és odaadóbban gyakoroljuk
 a testvéri szeretet 
nagyszerű tetteit.


Ezért kérünk Téged:
 Segíts minket, 
hogy minden, amit teszünk,
 Veled kezdődjék el
 és Veled végződjék


Erősíts minket jó szándékunkban,
 hogy a nagyböjti gyakorlatok által 
mindennap 
egyre jobbak legyünk. Amen. 

”



Theodor Burzer nyomán

Nagyböjt

Hamvazó szerda a Nagyböjt kezdete.

A húsvét előtti hathetes előkészületre esik a nagyböjt időszaka. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Keresztény értelmezésben az igazi böjt a hit böjtje, az egyházi évben a Hamvazószerdától a Virágvasárnappal kezdődő Nagyhét végéig tart.

A nagyböjt időtartama 40 nap, ami a Szentírásban és a keresztény hagyományban az események jelentőségét aláhúzó szám (Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt 40 napot böjtölt a pusztában; 40 napig tartott a vízözön; 40 évig vándorolt a zsidó nép a pusztában; 40 napot töltött és böjtölt Mózes a Sínai-hegyen mielőtt megkapta a Tízparancsolatot; Jónás próféta 40 napos kegyelemidőt hirdetett a bűnös városnak, Ninivének, akik aztán bűnbánatuk jeléül nyilvános böjtöt kezdtek.)

Korunk emberének távoli fogalmat jelent a böjt. A böjtnek elődeink nagy jelentőséget tulajdonítottak, életük részét képezték a böjtölési időszakok. A böjttel lelki és fizikai erőnlétüket is mélyítették.

Az Egyház a nagyböjti időszakban a bűnbánatra, Jézus szenvedésére irányítja a hívek figyelmét. A nagyböjt kezdete - a hamvazószerda -, az emberi halandóságra, a nagyhét napjai Isten Fiának halálára emlékeztetnek.

Az Egyház szándéka, hogy a böjti időszakban a hívek gyakrabban imádkozzanak, elmélkedjenek Krisztus szenvedéséről, vegyenek részt keresztutakon, hamvazószerda és nagypéntek

alkalmával pedig szigorú böjtöt tartsanak. Akik nem látják a böjt lényegét, nem is értik: mit segít a hívők lelki életének, ha ezen a két napon szigorú böjtöt tartanak?!

Ahogy közeledünk a nagyböjt végéhez, egyre mélyebb gyászba borul az Egyház Krisztus kereszthalálán. sötétbe burkolóznak a templomok, elcsendesednek a harangok és orgonák. De nagyszombat éjszakáján a feltámadás világossága sugárzik ki a templomajtókon, a gyászt felváltja az öröm.

A nagyböjt üzenete: a legsötétebb, legmélyebb, legkilátástalanabb helyzetekben sem veszthetjük el reményünket. Isten akkor is velünk van, és lehet, hogy életünk egy újabb húsvétja felé vezet bennünket.

(Cseke, 1823. január 22.)

Petőfi Sándor Gödöllőn

Bár nem lakott Gödöllőn, többször is járt a városban Petőfi Sándor, akinek emlékét ma is őrzik és ápolják az ott élők. Két ízben időzött hosszabban, de átutazóban is többször megfordult az akkori Grassalkovich-birtokon. Hosszabb ittartózkodásra 1843-ban került sor, amikor a Robin Hoodot fordította Szombat Jánosék házában lakva és 1845-ben, amikor Erdélyi Ferencéknél megismerkedett Mednyánszky Bertával. Petőfi első tartózkodása egy fordítói munkával függ össze. Nagy Ignác, a Kisfaludy Társaság Külföldi regénytár című sorozatának szerkesztője 1843 júniusában kérte fel Petőfit két regény fordítására. Az egyik Charles de Bernard francia író La femme de quarante ans című műve volt, ami végül A koros hölgy címen jelent meg, s ami a költő első önálló kötetben megjelent műve volt. Verseit csak egy évvel később tudta könyv alakban megjelentetni.

Nem az eredeti francia mű alapján dolgozott, hanem német fordításból, ekkor ugyanis még nem tudott olyan szinten franciául, hogy azt vállalhatta volna. A 900 oldalas Robin Hoodot is németből fordította.Mivel Pesten nem nagyon tudott dolgozni, ezért barátai tanácsára 1843 augusztus elején Gödöllőre jött. Itt három hét alatt készült el a fordítással. Igaz, mint később kiderült, Petőfi több szövegrészt, versbetéteket és hosszabb leíró részleteket kihagyott – feltehetően a szerkesztő jóváhagyásával.

Ezért a munkáért Nagy Ignác 400 váltóforintot fizetett, amiből Petőfi színész alapjelmezeket vásárolt. Ekkor ugyanis Erdélybe készült színésznek. Petőfi Gödöllőn a Gazdasoron szállt meg, Szombat Jánosék házában, mely a mai Török Ignác Gimnázium épülete mellett állt. A Vasárnapi Újságban 1862-ben közölt képen kívül Jaschik Álmos rajzát is ismerjük az épületről. Amint az Györe Zoltán munkájából kiderül, Szombat János özvegye adta bérbe a szobát a fordításon dolgozó költőnek. A két fiút nevelő özvegynek szüksége lehetett a házbérre, amit a költő a Nagy Ignáctól kapott előlegből fizetett. A fordítói munka mellett Petőfi sokat kirándult, sétált a környéken. 1843. augusztus 29-én egy társasággal meglátogatta a Grassalkovich-kastélyt is, és beírta nevét a vendégkönyvbe. Ezen kívül két verset datál Gödöllőről, a Merengés (Gödöllő, 1843. augusztus vége) és a Temetőben (Gödöllő, 1843. szeptember) címűt. Legközelebb 1845 tavaszán utazott át Gödöllőn.

Felvidéki útjának első napján, április 1-jén a pest-eperjesi gyorsszekér megállt Gödöllőn, s a költő így emlékezett erre Utirajzok című munkájában: „Azt mondják, hogy Gödöllőnek igen szép vidéke van. Nem tudom: igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s így az első benyomást elfeledtem, most pedig restellem ujra megvizsgálni. Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk.”

Ez a megállás a mai múzeum épületében, a Hamvay-kúriában történt, ahol abban az időben fogadó működött. Az épület földszintjén a sarokszobában helyezkedett el az étterem. Második hosszabb gödöllői tartózkodása 1845 nyarán történt. Erdélyi Ferenc református lelkész meghívására utazott ki többször a fővárosból. Az ő házában ismerkedett meg Mednyánszky Bertával 1845. augsztus 10. körül. A két fiatal kétszer-háromszor találkozhatott. Bár az ismeretség rövid volt, a költő

beleszeretett a lányba, és Pestre visszatérve levélben megkérte a kezét. A levél címzettje az édesapa volt, aki azonban ugyancsak levélben visszautasította a költőt, azzal az indokolva döntését: „színésznek, poétának nem adom a lányom”. A szerelem gyümölcse egy 39 versből álló ciklus lett, amelyet már 1845 októberében ki is adott Eich Gusztáv, Szerelem gyöngyei címmel. A versek közül csak egyet írt Gödöllőn a költő, amely magán hordozza a személyes találkozások emlékét, az Ablakodból hogyha … címűt, amelyet 1845 augusztusában írt. Mednyánszky Bertát, az egykori múzsát

Mednyánszky Berta

1901-ben pozsonyi lakásában kereste fel Kéry Gyula. Az egykor kék szemű, szőke hajú Berta 78 éves korában így emlékezett vissza a költőre: „- Akadtak, akik azt mondták, hogy kaczér játékot űztem vele. Mások ismét úgy vélekedtek, hogy az én gyöngéd érzésemet az ő heves szilajsága megsértette és azért kosaraztam ki, amikor megkért. Voltak olyanok is, akik azt irták rólam, hogy Petőfit sohasem szerettem. Nos,e föltevések mind igaztalanok.

A valóság az, hogy én, ismerve Petőfi hírnevét és költeményeit, örültem, mikor vele Gödöllőn megismerkedhettem. Gyönyörködtem költeményeinek szépségében, amelyeket Etelka halálán való bánatában irt és nekem felolvasott. Vigasztalni igyekeztem őt, mert nagyon bánkodott a sors egyéb csapásai miatt is. Bámultam őt, mikor a hazáról beszélt. Ilyenkor valósággal elragadott lángoló honszeretetével. Nem is sejtettem, hogy részvétel és rokonszenvem csirája lehet az ő szerelmének. Ezt kezdetben annál kevésbé sejthettem, mert mikor együtt voltunk, egy szavával sem árulta el, hogy szerelmes belém. Inkább szótlan, ábrándozó és hallgatag volt. Mikor azután később egy-egy költeményét megküldte, akkor ébredtem annak tudatára, hogy: ő szeret. Alig tértem magamhoz az első meglepetéstől, ő már házasságot is emlegetett. Eközben akadt rosszlelkű ember, aki kölcsönös félreértést szitott köztünk. Nekem azt mondta, hogy Petőfi korhely és csapodár, Petőfinek pedig azt hiresztelte rólam hogy én nem veszem őt komolyan, csak kaczérkodom vele, s hogy már másnak igértem a szivemet. Szinte váratlanul jött tehát az a levél a melyben megkért. A levél atyámnak volt czimezve, s én csak akkor értesültem meglepő tartalmáról, mikor a tagadó válasz már elment...”

A verseskötet egy példányát Petőfi elküldte Bertának, beletéve azt a nemzetiszín szalaggal átkötött virágcsokrot, melyet egyik sétájuk alkalmával a lánytól kapott. Második felvidéki útja során, 1847 május 13-ai levelében már csak édes-bús emlékezéssel tesz említést s régi szerelmi epizódról: „Kerepesen túl Gödöllőt értük, ahol az a szőkelányka lakik, kihez sok, sok verset írtam. Használtam az alkalmat, míg a gyorsszekér elé új lovakat fogtak, leszálltam s a múlt tarka emlékeitől környezve mentem… a fogadóba, s megreggeliztem.” A költő nevét Gödöllőn utca és tér és iskola őrzi. 1955-ben pedig szobrot állítottak neki.

 forrás: gvkik.hu

Petőfi Sándor kedvencei a házias ételek

Petőfit nem emlegetik a nagy ínyencek között, de számos versében van említés ételről, italról, és étkezésről. Idézzük fel az ironikus, kicsit csipkelődő, kritikus szemű, jobbító szándékú tollforgatót, akinek mindenről megvolt a sajátos véleménye.
"Úti jegyzetek" című prózájában számos gasztronómiai témájú érdekességet találunk. Sok közötte olyan, hogy akár a ma vendéglátásáról is szólhatna. Nem olvasni olyan Petőfi életrajzot, amelyik, mint Főzőkanál Forgatót említené a költőt.
Ám erről is van adat. "Főztem kukoricagombócokat közlegénytársaim számára" Írja egy helyen katonáskodása idejéből.
Érdekes hogyan von párhuzamot, két egymástól témájában is nagyon különböző, számára elviselhetetlen között.
"Ha kritikusok nem volnának a világon, legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös torma."

Másutt említi, hogy tormás kolbászért futkározott a színészek számára.

A kor közösségi élete a kávéházakban zajlott, de nem csak a Pilvaxban, ahogy a legenda ismeri: Pesten és Budán is rengeteg kávéház volt már ekkoriban is, de ezeken a helyeken ekkor még nem volt igazi melegkonyha. Ezt-azt azért bekaphattak a kávé mellé, például debrecenit, kolbászokat, aprósüteményeket. A legjellemzőbb kávéházi sütemény azonban a diákkenyér vagy gyümölcskenyér lehetett (tökéletes átmenet a kalács és a megszokott, tömör gyümölcskenyér között).

Pesten a Vármegye háza melletti Gránátos, ma Városház utcában volt a Komlókert nevű vendéglő, ahová Petőfi Sándor és a vármegyei főlevéltáros, Székely József is szívesen átjártak. Petőfi elsősorban kedvencéért a házias Túrós csuszáért.

Petőfi fölöttébb kedvelte a cigány muzsikát.
Így például a Fülek - Várgede - Hajnácskő vonalon, a fürdőben Csomai Jóska bandája Csermák és Lavotta dalokkal gyönyörködtették uzsonna idején. Ott hallotta először az abban az időben és arrafelé annyira népszerű, úgynevezett Karancsalji nótát.
Különleges és szellemes, amit a Füleki kocsmáról megjegyzésre méltónak talál. Fülek sokáig volt a török kezében. "Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, amelyet én itt a kocsmában ittam, fogadom, száz évvel korábban szabadult volna meg tőlük Fülek."
Kerényi Frigyeshez írott "Úti levelei" is igen tanulságosak kulináris és gasztronómia történeti szempontból is.
1847. május 13-án Füzesabonyban a következő kemény figyelmeztetést vetette papírra. "Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki."

Nem éppen szívderítő sorokkal emlékezett meg a vidéki vendéglátásról.
"Ha az alföldön utazik az ember a sáron kívül még a korcsmárosokkal is, meggyűl a baja, Classicus nép az a magyar korcsmáros barátom.
Fizetned kell, hogy szóljon hozzád egy - két szót, enni pedig fizetségért sem ád. Nem a! Ha kérsz tőle valamit, azt mondja, hogy nincs, vagy ő biz ezért nem rak tüzet.
Így jártam Bihar megye két helységében Okányban és Kőrösladányban. Ettem is nem is, azt adtak, ami nekik tetszett, nem amit kértem, s azt is úgy tették elém, mintha Isten irgalmából adnák.
De nem bosszankodom, sőt jólesett, mert ebből is láttam, hogy a magyar restell szolgálni, hogy nem termett szolgálatra, az angyalát is!"
Később júliusban Királyhelmecen is rosszul járt a korcsmában.
Kocsisa kenyere és szalonnája adott éhségére enyhülést, mert ott csak innivalót tartottak az utasoknak.

Tállya és Mád környékén járva így fogalmazta meg a magyar bor dicséretét. "E városban, e-hegyeken laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint-e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”
Különösen megkapó az az öngúny, amely Koltón 1847. szeptember 15-én kelt levelében olvasható. "Házasságom első éjét Nagybányán töltöttük a Fogadóban, nemhiába vagyok a csárdák költője".

Kedves ételeit a költői írásai mellett a rá vonatkozó visszaemlékezések is hitelesítik. Így például Farkas Balázs emlékezett meg Petőfivel 1849. március 26-án, Bánffyhunyadon történt találkozásuk kapcsán arról, hogy mindketten jó étvággyal több adag rostélyost ettek meg hagymával.
A költőnek a rostélyoshoz való jó viszonyát Egressy Béni is felemlíti megemlékezéseiben. Líránk és szabadságharcunk lánglelkű költőjéről sokan és sok helyen jegyezték fel, hogy az egyszerű, inkább népies ételeket kedvelte.
Ezt bizonyítja néhány ritkán idézett hiteles adat is. Deák Kálmán írta meg, a költő 1846. szeptemberi Szatmáron történt látogatásáról "sokszor Petőfi állapította meg az étlapot.”
Legkedveltebb eledele a gulyás és a túrós csusza volt. Sokszor még reggelire is gulyást főzetett. De azért a kávét is megitta, az aludttejet pedig nagyon szerette. Más forrásokból ismerjük, hogy szívesen fogyasztotta a paprikás csirkét.

Leginkább a hasonló gondolkodásúak, barátok, írótársak társaságában szeretett vendéglőben étkezni. Bort mindig jó ízűen, de rendkívül mértékletesen fogyasztott. Ételeit az egyszerű természetes, házias konyhák készítményeiből válogatta.

Estebéd Laborfalvi Rózánál

Az ifjú Jókai március 15-én a Nemzeti Színház színpadán ismerte meg, Laborfalvi Rózát, s azon nyomban belé is szeretett. Jókai ez idő tájt közös albérletben lakott Petőfivel, aki némi fenntartással viseltetett ezen ügy iránt. Amikor néhány hét után Laborfalvi Róza őt és Jókait estebédre invitálta, amelyen előbb kecsegét citrommártásban tálaltak, majd serpenyős rostélyost adtak fel, úgy ahogyan Petőfi szerette. A fogásokhoz kiválóan illő borokat kortyoltak, majd az édesszájú Móric kedvéért ínycsiklandó torták aprósütemények zárták az étkezést.

A kellemes estebéd után Jókai szólásra emelkedett, köszönetet mondott a pompás vacsoráért, különösen dicsérte a rostélyos puhaságát, majd az utána következő hosszú csöndben, ünnepélyesen megkérte a színésznő kezét. A háziasszony a meghatódottságtól könnyezett, míg Petőfi felháborodásában elrohant. Majd később a költő bizalmas társaságban elmondta, hogy Ő biz nagyon szereti a serpenyős rostélyost és ama formáját legkivált, melyet ezen estebéden adtak.

“No, de kihallott még ilyet, hogy egy jóféle rostélyos tudományáért, elvegyenek egy színésznőt.”

Forrás: http://www.origo.hu/, http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/, Ács Bori,  http://www.torzsasztal.com, Barta László

Január 6. - Vízkereszt

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, pár éve január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

www.katolikus.hu

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium

szoprán-, alt-, tenor- és basszusszólóra, énekkarra, zenekarra és continuo-ra

Hat rész, 64 szám: 7 kórus, 13 korál, 10 ária, 1 duett, 1 tercett, 29 recitativo (secco és accompagnato), I korál és recitativo, 1 kórus és recitativo,

1734-ben Bach kantátasorozattal tette díszessé a lipcsei templomok karácsonyi istentiszteleteit. Az ünnepkör minden alkalmára egy-egy új kantátát szentelt: a három karácsonyi napra, újévre, az újév utáni vasárnapra és Vízkeresztre. Azonban – mint oly sokszor – nem jutott idő arra, hogy minden kantáta minden számát megkomponálja, s így több alkalommal már meglevő kantátáiból vett át részleteket, hozzáidomítva azok zenéjéhez az új szöveget. Már tettünk említést erről az eljárásról, az un. parodizálásról. Az újabb Bach-kutatások kiderítették, hogy a korábbi hiedelemmel ellentétben a mester sokkal kevesebb paródiatételt szőtt műveibe, mint gondolták. A mű 64 tételéből mindössze 17 származik korábbi művekből. Ezek közül is hét korábban írt egyházi kantátából való, s csak összesen tíz szám eredetije kapcsolódik világi textushoz. Bach mindig ügyelt arra, hogy a parodizálás során egyrészt a szöveg prozódiája ne szenvedjen kárt. másrészt – s ez a fontosabb – az új szöveghez rendszerint olyan zenét keresett, amelynek kifejezési szférája nem különbözik az új textustól. A Karácsonyi Oratórium esetében mintha időnként túl nagy lett volna az időhiány: több olyan áriát is találhatunk, amelyeknek zenéje nem kapcsolódik jól a szöveghez, Picander karácsonyi meditációihoz.

A mű hat kantáta egybefűzése; az „oratórium” kifejezés ellen több kifogással lehetne élni. Mégis: egységes alkotásról van szó, mivel egységes a történet: a karácsony históriája. Az Evangélista recitativoiban Krisztus születése kap hangot, Mária és József Betlehembe érkezéstől a három napkeleti mágus hódolásáig. Az evangéliumokban lefektetett történethez fűzte hozzá Picander, Bach lipcsei éveinek állandó szöveg költője a kor pietista eszméinek megfelelő kommentárokat és meditációkat. Az összes kutató egybehangzó véleménye és az évszázados praxis is lehetetlennek véli a Karácsonyi Oratórium egyvégtében, egyetlen hangversenyen való megszólaltatását. A koncertgyakorlat nyilvánvalóan azért, mert a mű időtartama messze meghaladja egy átlagos hangverseny idejét, a kutatók viszont a mű egyenetlenségeire, a paródiatételekre hivatkoznak. Albert Schweitzer alapos húzásokat javasol, sőt, nem tartja lehetetlennek az összes ária kihagyását. Az elvi alap nála is a paródiatechnika iránti ellenszenv (a parodizált tételek java része ária, a 17 közül csak 5 a kartételek száma); Hermann Kretzschmar a múlt század végén még az áriákban látta a Karácsonyi Oratórium legfőbb értékeit. Korunkban ezek az ellenvetések részben elvesztették jelentőségüket: a zenekedvelőnek rendelkezésére állanak a teljes anyagot tartalmazó hanglemezfelvételek.

A Karácsonyi Oratórium vegyíti a kantáta és a passió-oratórium formai elemeit. Az utóbbit az Evangélista secco-recitativói képviselik, valamint a közbeszőtt, aktualizált szövegű korálok; minden más a kantáták műfajából való. De mennyi újszerű, érdekes megoldás e jól ismert kereteken belül! Az áriák vagy kórusok zenekar kíséretes bevezető recitativóiban gyakran fúvós hangszerek társulnak a vonósokhoz: az oboák különböző régi válfajai (oboa d’amore, oboa da caccia) és a fuvolák gondoskodnak a pasztorális és a légies színekről, a történet vagy a reflexiók hangulati hátterének ábrázoló színeiről. Ugyanígy hallatlanul izgalmasak az önálló zenekari kísérettel ellátott korálok. Ezek közül kiemelkedik az első rész (az első kantáta) zárókorálja ünnepélyes trombitahangzataival, a második rész végén felhangzó korál, melyben az ezt a kantátát megnyitó zenekari „simfonia” motívumai tagolják a korális sorokat, vagy a negyedik kantáta befejezése, a lágy kürtszínnel. Az egész mű zárókorálja ismét a trombitákat hívja segítségül, hogy az Üdvözítő megszületésének apoteózisát még ünnepélyesebbé tegye (itt zeneileg a korálfeldolgozás és a zárókórus műfaja olvad egybe). Talán még érdekesebb az első rész Er ist auf Erden kommen arm kezdetű korálja; ennek egyes sorait a basszusszóló recitativói szakítják meg. A kísérletező Bach, a korálfeldolgozás minden lehetőségét kipróbáló Bach áll előttünk ebben a néhány tételben! A kartételek vagy egy-egy részt (kantátát) nyitnak meg, vagy a passiók turbáinak módján a cselekmény tömeg-részvevőit képviselik. A nyitókórusok kivétel nélkül paródiatételek, méghozzá világi kantátákból- (Általában a Karácsonyi Oratórium keletkezését megelőző 1733-as évből, amikor Bach alkalmi, ünnepi kantátákkal igyekezett a szász király kegyét megnyerni, „hátvédként” a lipcsei tanáccsal folytatott küzdelmeihez.) Trombita- és üstdobzengéssel hangos, gyors tempójú, táncosabb lüktetésű muzsikák ezek a nyitótételek, bennük kiválóan érvényesül Bachnak a német népzenéhez való közelállása. A turbakórusok (a pásztorokat és a napkeleti bölcseket személyesítik meg) képszerűségükkel tűnnek ki.

Az áriák – illetve az egy-egy kettős és hármas – esetében csak azt ajánlhatjuk a hallgatónak, hogy (ez egyszer, kivételesen!) feledje el a szöveg és zene összefüggését, s ezeket a számokat a maguk zeneiségében, zenei szépségében élvezze. Szinte ahány ária, annyi drágakő. A legtöbbje ún. da capo-ária, a főrésszel kontrasztáló középszakasszal. Majd mindegyikben egy-egy szólóhangszer koncertál az énekhanggal; ez addig mehet, hogy pl. a negyedik kantáta Ich will nur dir zu Ehren lében kezdetű tenoráriája valóságos kéthegedűs versenytétel, énekszólammal. (Egyébként ez is átvétel egy világi kantátából!) Van ezek közt az áriák közt igazi bachi remekmű, a passiók legnagyszerűbb tételeihez méltó szám, mint a második részben Mária bölcsődala (Schlafe, mein Liebster, vagy az újévi kantáta (negyedik rész) visszhanghatást alkalmazó szopránáriája (Flösst, mein Heiland. Ha a többinél időnként túlságosan szembeszökő is zene és szöveg egybe nem vágása, vagy a Handel-, illetve operai hang megjelenése, ismételjük: ezeknek zenei szépsége önmagában is élmény, élvezet.

S végül hadd szóljunk külön a második kantátát megnyitó zenekari tételről. Ez a „simfonia” címet viselő tétel a karácsonyi pásztorai funkcióját tölti be. Ezt a hangulatot segítik elő a külön kórusként kezelt oboák (2-2 oboa d’amore. ill. oboa da caccia), valamint a jellegzetes, elengedhetetlen 12/8-os metrikus ringás. Bach annyi harmóniai érdekességet, váratlan akkordfűzést és dallamfordulatot halmoz ebben a pásztoraiban, hogy a hallgató kételkedni kezd: vajon nem akart-e Bach a pásztori millő festése mögött másról is beszélni? Például a születés misztériumának hátterében a véget, a kereszthalált érzékeltetni? Schweitzer még pásztorok és angyalok közös énekét festő-ábrázoló darabot látott benne.

Forrás: Várnai Péter – Oratóriumok könyve

Karácsony

A Karácsony, december 25-én tartott keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus születéséről emlékezik meg.

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban ünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot. Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.

Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de nagyon valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a “legyőzhetetlen nap születésé”-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak, és a nap feljebb kúszik az égen. A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek. A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. Ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban. A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait.

Jézus születésének története


Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augustus császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak, akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának.

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalokra.

Népszokások

Luca-búza

Ismert szokás volt a következő évi termést is jelképező Luca-búza kelesztése . Az asszonyok egy lapos tálban búzát csíráztattak a kemence mellett,és ha az szentestére szépen kihajtott, bő termés volt várható. A zöld búzával aztán egyes tájakon a karácsonyi oltárt, máshol az ünnepi asztalt díszítették, de volt, ahol az állatokkal etették meg, tej és tojásrontás ellen.

Mendikálás
Az elnevezés (mendieare=koldulni) a szokás adománygyűjtő jellegére utal. Elsősorban a gyerekek jártak adományt kérni ez idő tájt. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve bekéredzkedtek a házakhoz és némi ajándék fejében karácsonyi énekeket énekeltek.

Kántálás


Kántálásnak nevezték a karácsonyi énekes, verses köszöntőt. Az elnevezés a köszöntő énekes jellegére utal, mivel énekkel köszöntötték a ház lakóit. Elsősorban a felnőttek jártak kántálni este, az éjféli óráig.

Ostyahordás


Karácsony böjtjén, vagy néhány nappal előtte, a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, amelyet több helyen mézzel, fokhagymával együtt ettek.

Pásztorok karácsonyi vesszőhordása


Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, amelyekből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. A vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A gazdasszony a vesszővel megveregette a jószágokat, hogy egészségesek legyenek.

Borszentelés

December 27-én, Szent János napján szokás volt a bor megáldása. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

Luca-nap

Luca asszony megköveteli, hogy az ő napját tényleg megünnepeljék, mert a mondás úgy tartja, ha valaki e napon fon, annak keze egész évben szenved, ha valaki párol valamit, akkor azt Luca „csúffá” teszi.

Luca napján nem szabad fehérnépnek a szomszédba menni, mert a meglátogatottnál a szerszámok (fejsze, szekerce, ásó stb.) nyelébe vert ékek nem tartanak, s a tyúkok nem ülik meg a fészket.

E napon annyi kukoricapogácsát sütöttek, ahány tagú volt a család. Sütés előtt a pogácsákat megjelölték, belsejükbe tollat tettek. Úgy hitték, hogy akinek a tolla a kemencében megperzselődött, az a következő évben meghal.

Luca széke

A széknek karácsonyi éjféli misén van nagy szerepe, hiszen aki arra felállt, az megláthatta, hogy ki a boszorkány. A széket 13 napig kellett titokban, a család tudta nélkül készíteni, 13 fából, melyet 13 helyről szedtek össze. A széket az éjféli mise után általában elégették, hogy a boszorkányok ne férhessenek hozzá.

A karácsonyi asztal

A néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.

A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

Regölés

A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

Szenteste napja

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

Aprószentek napja (december 28.)

tulajdonképpen a Heródes parancsára tömegesen kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe. Aprószent minden fiúcsecsemő. Az Aprószentek-napi vesszőzés az újesztendei szerencsekívánás különös fajtája, a katolikus egyház őrzi ezt a szokást. Régen a gyanútlan gyermeket a szomszédba küldték, ahol megvesszőzték, hogy egészséges maradjon.

Forrás:wikipedia.hu, www.magyarradio.ca, http://rafia.hu

Advent

A szó elnevezésének eredete a latin "adventus Domini", azaz "az Úr érkezése, eljövetele" kifejezés. Karácsony előtt az egyház négy vasárnapon át készül az Úr megérkezésére. Az ünnepélyes megemlékezés elsősorban személyes újraátélésre szólít. Az Advent liturgikus ünnepe azonban nemcsak visszaemlékezés, hanem valóság. Az Advent megünneplése tehát ezt jelenti: a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít. Ezen a módon egyre mélyebben érzik át Isten közeledését, a bennük lévő sötétségnek a fölszakadozását. Az Advent Jézus eljövetelének minden módját jelképezi, mindenekelőtt az Úr akkori, emberi alakban való világba lépését. Ezen időszak várakozás, vágyakozás jellege. Fölkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére. A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja.

Az évszázados egyházi hagyományban Advent jelentette az egyházi év kezdetét. Adventtel indult újra ez a "szüntelen körforgás", amely a keresztény ember életében Jézus élete főbb állomásainak (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése) "újraélését" jelentette.

Az adventi időszak kezdete és hossza nem egységes. A hossza koronként és felekezetenként változó volt: három héttől hat hétig terjedt. Ma a katolikus közösségek négy hét körüli időben állapítják meg. Kezdete régebben november közepére esett (hat hetes időszak), később Szent András napjára (november 30.), az utóbbi időben pedig a november 27 és december 3-a közötti vasárnapra. Így Advent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-höz viszonyítva.

Az Advent két jellemző "erénygyakorlata" a böjt és az ún. "rorate" mise.

A hívő ember úgy készíti föl testét a Megváltóval való találkozásra, hogy megtartóztatja magát az ételtől és italtól. Az étkezésnek mindig is volt valami ünnepélyes, közösség teremtő jellege, ezért volt szokás a nagy ünnepeken, így Karácsonykor is a gazdagabb ünnepi asztal.

Az étkezéstől való tartózkodás, illetve a mérsékelt fogyasztás valamiképpen tehát tartózkodás az ünnepléstől, az ember önmagára figyelésének, befelé fordulásának kifejeződése. Amikor valaki az étkezéstől tartózkodik, vagy kevesebbet eszik, akkor azt mindig valamilyen nagy dolog érdekében avagy valamilyen "nagy valaki" (Isten) kegyeinek, jóindulatának elnyeréséért teszi. A böjt önuralmat követel, erőfeszítést, az (ilyenkor persze fokozottan jelentkező) éhség leküzdését követeli meg. Ez az erőfeszítés, ez az áldozat "ajándék" lehet Istennek, esetleg vezeklés az elkövetett bűnökért.

Az Advent egyik különlegessége az ún. "rorate" vagy hajnali mise. Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották. Ma általában reggel 6-kor. A kora reggeli szentmise ezt a népies elnevezést arról a jellegzetes (ószövetségi szentírási szövegen alapuló) énekről kapta, amelyet Adventben szinte naponta énekeltek, énekelnek: "Harmatozzatok egek onnan felülről".

A roráte-szentmisék a katolikus egyházban csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén találhatók meg.



Advent szimbólumai:

Adventi koszorú

Az adventi-koszorún azért gyújtanak meg hétről hétre több gyertyát, hogy karácsonyra legyen világosság ott, ahol Jézust várják. A koszorú alapot díszes szalaggal tekerik be, és kisebb fenyőgallyakkal díszítik. Négy gyertyát erősítenek rá, melyekből advent minden vasárnapján eggyel többet gyújtanak meg. Így az ünnep beköszöntekkor már mind a négy gyertya ég.

Utcai lámpák

Talán ma már kevésbé ismeretes, hogy a közterületeken található igen kedvelt, lámpákkal kivilágított karácsonyfáknak és a karácsonyi fényben úszó utcarészleteknek is szimbolikus jelentése van. A fény a sötétségben a ősi vallási jelentés szerint a kereszténységnek a pogány világban való megjelenésére utal. A szépen díszített utcák, terek emellett kedves, meghitt hangulatot is teremtenek, mintha az otthont az utcára varázsolnák és embertársainkkal szeretetben való ünneplésre biztatnak.

Advent gyakorlata:

Csönd, elmélkedés, imádság, bűnbánat, rorate (hajnali) mise.

Színek:

Violaszín, kivéve a harmadik, úgynevezett Gaudete vasárnapot, amikor rózsaszín; dísztelen oltár; az orgona csak az énekeket kíséri; adventi koszorú négy gyertyával.

Forrás: Forrás: katolikus.network.hu, Cograf.hu