Hova temetkeztek királyaink?

I. István nem az egyik általa alapított püspökség székesegyházában vagy monasteriumának templomában kívánt temetkezni, hanem Alba civitasban, a Szűz Mária tiszteletére alapított prépostságban. Imre herceg odatemetése valószínűsíti, hogy a templomot eleve a saját temetkezési helyének szánta. A távolban meghalt Imrét eltemethették volna Esztergomban is. Azon el lehet gondolkozni, hogy miért világi prépostságot és nem bencés monostort alapított/választott, bár a 11. században még nem volt éles az intézmények közti különbség. Alighanem a német példát követte, ahol a császárok nem szerzetesi templomban nyugodtak. Az egyházi testület létrehozása az eltemetett emlékének ápolása érdekében szükségszerű volt. A székesfehérvári prépostságot I. István saját egyházának alapította és építtette fel a templomát. Utódai követték példáját: a 11. századi királyokat szintén az általuk alapított vagy építtetett egyházi létesítményben, szerzetesi templomban temették el. A székesfehérvári prépostsági templom nem az Árpád-ház, hanem I. István temetkezési helyének készült.

Amikor I. István 1038. augusztus 15-én meghalt, a templom még nem volt felszentelve. Mégis már hét évvel korábban, 1031-ben a feleségével együtt különlegesen díszes miseruhát készíttetett a templom számára. Ugyanez év szeptemberében meghalt a trónörökös: sírhelyét el kellett készíteni a templomban. Egy még el nem készült vagy fel nem szentelt templomban való temetkezés alighanem mindennapos gyakorlatnak számított. Pétert az építés/átépítés alatt álló pécsi székesegyházban temették el. Sámuel néhány éves uralkodás után meghalt: valószínűleg az általa már korábban alapított Sármonostorban, vagy ideiglenesen a feldebrői templomban temették, ha az altemplom keltezése nem lenne vitatott. Az 1046-ban trónra lépő I. András ugyan hosszabb ideig uralkodott (+1060), temetkezési helyét, a tihanyi bencés monostort azonban csak 1055-ben, néhány évvel a halála előtt alapította. A temetésekor készen állt-e már a templom és kolostor?

I. Béla rövid ideig uralkodott (1060-1063), ennyi idő alatt az általa 1061-ben alapított szekszárdi monostor nem épülhetett fel. A gyermekként megkoronázott Salamon ugyan tíz évig uralkodott (1063-1074), de száműzetésben halt meg, és az apósa, IV. Henrik császár fennhatósága alá tartozó Polában temették el.

 

I. Géza

 

A rövid ideig uralkodó I. Géza (1074-1077) Garamszentbenedeken alapított bencés monostort (1075), mégsem ott, hanem Vácon temették el, ahol ő fejezte be a székesegyház építését. A garamszentbenedeki templom még nem lehetett készen, talán ezért kellett más temetkezőhelyet keresni. Bár figyelembe kell venni, hogy az alapítások írásba foglalása és az építkezés viszonya általában bizonytalan; az alapítólevelet nem az építkezés megkezdésekor, hanem a befejezésekor adták ki. Az sem lehetetlen, hogy ha nem volt királyi végakarat, de volt szóba jöhető székesegyház, akkor annak az igénye erősebb lehetett a király által alapított szerzetesi temploménál. Így történt I. László esetében, akit először az általa alapított Somogyváron akartak eltemetni, de azután mégis az általa áthelyezett püspökség székhelyére, Nagyváradra került. Vajon Álmos herceg a dömösi prépostságot nem temetkezési helyének szánta?

 

A kérdés nem úgy kell megfogalmazni, hogy miért nem a székesfehérvári prépostsági templomban temették el I. István utódait, hanem fordítva: miért változott meg a korábbi szokás? Miért temetkeztek az Árpád-házi uralkodók a 12. században Székesfehérváron?

Az uralkodónak a saját alapítású egyházi létesítményben történő eltemetésének szokása Kálmán királlyal szakadt meg. A királynak volt ugyan saját alapítása, mégis - elsőként I. István után - a székesfehérvári templomban temették el. Pedig a nyitrai püspökség szervezése az ő nevéhez fűződik. Valószínű, hogy Kálmán maga jelölte ki a székesfehérvári temetkezési helyet. Ennek egyik oka az ad sanctos temetkezés lehetett.

A Székesfehérvárt mellőző uralkodói temetkezések elsődleges oka aligha az volt, ahogy a 11. század királyai nem kívántak az apjuk vagy ősük megvakítójának sírjához temetkezni. Sem Sámuelt, sem Pétert nem Székesfehérváron temették el, bár ebben a nem Árpád-házi származás és a történeti körülmények is közrejátszhattak. Inkább arról lehet szó, hogy a királyok az általuk alapított templomban akartak temetkezni és annak tettek alapítványokat. Ezt erősíti, hogy a trónra kerülő fiút továbbra sem az apja által alapított templomban temették el. Kérdés, hogy ezeknek a királyi alapítású egyházi intézmények létrehozásának mi volt a célja: a kegyes szándék vagy pedig eleve temetkezési hely létesítése?

Kálmán fia, II. István sem követte apját, viszont éppen II. Béla temetkezett a megvakítója sírja közelében. Valószínűleg azért, mert korábban már hazahozatta Konstantinápolyból apja holttestét, és a prépostsági templomban temettette el. II. István (+1131) az általa alapított váradelőhegyi premontrei kolostorban nyugszik. Ezután néhány évtizedig a székesfehérvári templom kapott kiemelt szerepet: a II. Istvánt követő 12. századi királyokat Székesfehérváron temették el. 1204-ban Imre király mégis az egri székesegyházban kapott végső nyugvóhelyet. Az utolsó Árpád-házi király, akit Fehérváron temettek el, a gyermekként meghalt III. László volt (1205), neki aligha volt lehetősége temetkezési helyet választani. A 13. században több királyt nem temettek Fehérváron. Erre legközelebb az Anjouk alatt került sor. A későbbiekben Mária királynő, Zsigmond és V. László, valamint a temetetlenül maradt I. Ulászló kivételével a többi uralkodót János királlyal bezárólag Fehérváron temettek el.

 

A sírhelyek


Alig maradt adat arról, hogy "szükséghelyzetben" hová temették el az uralkodót vagy a családtagot. Ha életében nem rendelkezett sírhelyről, vagy nem volt készen, ideiglenesen hová temették? A koporsót el kellett készíteni és a sírhelyet ki kellett alakítani. Nem biztos, hogy az elhunyt uralkodó azonnal végső nyughelyére került. Bár ez inkább az Árpád-kor végén és az Anjou-korban történhetett meg, amikor már nagyobb síremléket készítettek. Volt-e a székesfehérvári templomban "állandó" ideiglenes sírhely?

Hogy ilyesmire szükség volt, az két adatból sejthető. Imre herceg váratlan halálakor biztos, hogy nem volt kész sírhely, és a székesfehérvári templom is csak épülőfélben volt. Hová temették először Imrét, ha később át is vitték a prépostsági templomba? Szükségsírhely I. Mátyás esetében biztos: "Mivel az első boltozat alatt jóval korábban megkezdett mauzóleum a váratlan halálra nem készült el, a testet a bazilika közepén ideiglenes sírban helyezték el" - írta Bonfini. Aligha lehet másról szó, hogy az I. István számára készített és a szenttéavatás után üresen álló sírról, aminek kriptaüreget Kralovánszky Alán tárta fel: ezt fel tudták használni az ideiglenes temetésre. Emellett lehet érvelni a kriptában talált gótikus szárkővel és a vasrudakkal.

A sír elhelyezésének módjáról sem tudunk sokkal többet. Ha volt altemplom, akkor a királyt ott temették el a földbe épített, összerakott vagy faragott kőláda sírba. Ha nem volt altemplom, mint Fehérváron, akkor a halottat a padozat alatti sírgödörbe tették. Erről a Székesfehérváron megtalált sírok, köztük egy kétségtelenül királyi pár sírja tanúskodik. I. András sírköve - sírépítményének része - lehetett a tihanyi kőlap, amelyre egy csavart szárú körmeneti keresztet faragtak: az altemplom négy oszlopának lábazatán a vésések a padló nagyobb felületének a kiemelésére mutatnak. Az Árpád-házi királyok közül a mai napig csak Salamon sírlapja van meg. Hogy ez a kőlap magát a sírt fedte-e, a sírládához tartozott-e, nem tudjuk. Mivel Polában vésték ki, hazai összefüggéseire egyébként sem lehet következteti. A szekszárdi monostorban nem került elő I. Béla sírhelye. Ebből következtethetünk-e arra, hogy I. Bélát a padló feletti sírépítményben, azaz szarkofágban temették el?

IV. Béla és családja közös verses sírfeliratát feljegyezték. Nem tudjuk, hogy a templombelsőben készítettek-e síremléket az elhunytaknak. A Szent István és Szent Imre kiemelt jelentőségű síremlékén kívül fogalmunk sincs arról, hogy a 12. századi királyok síremlékeit hogyan alakították ki. A padló alatti sír helyét hogyan jelölték, vagy jelölték-e egyáltalában? Állítottak-e síremléket, vagy a királyokat és a családtagokat a 12. században a padló alá jeltelen sírba temették, és csak a szentté avatottak részesültek különleges elbánásban?

Úgy látszik a III. Bélának és feleségének tartott temetkezés és a többi sír alapján, hogy Székesfehérváron az Árpád-korban a padlószint alatti temetkezés volt az általános. A templomban alig maradt sírfelirat. A síremlékállítás módja a 13. században -követve a nemzetközi gyakorlatot - a padlószint fölé helyezett tumba volt, a halottal vagy anélkül. Gertrúd királyné, V. István és Boldog Margit föld feletti tumbájának a töredékei előkerültek. I. László nagyváradi sírján legkésőbben a szenttéavatás után volt emlékmű.

 

A Képes Krónika csak István, Imre és I. Károly felesége temetését ábrázolta, mindhármat kőkoporsóban. Az ábrázolás azonban a 14. századi temetkezési szokásnak felel meg, függetlenül a sír- és a síremlék jellegétől.

 

István király temetése

 

Imre temetése és Vazul megvakítása

 

A Székesfehérváron feltárt királysír


 

Arról, hogy miként tették az elhunyt uralkodót vagy az előbb elhunyt feleségét a sírba az Árpád-ház idején, csak két királynál van tudomásunk. Az egyik a Székesfehérváron feltárt királysír, a másik V. István Margit-szigeti sírja, amelyben koronát és gyűrűt találtak.

 

A székesfehérvári szarkofág tulajdonosának keresése közben szükségessé vált a bazilikában feltárt királyi pár azonosításának felülvizsgálata. Kétségeimet a vázak azonosításával kapcsolatban a következőkben foglalom össze. 150 éve tudjuk úgy, hogy a kétségtelenül Árpád-házi királysírban III. Béla és felesége nyugszik: ez közvetlenül a feltárás utáni azonosítás eredménye. Az azonosítást és a keltezést soha többet nem vizsgáltak, hanem eleve elfogadták, hogy III. Béla és első felesége, Chatillon Rajnáld leánya, az Annának átnevezett Ágnes nyugodott a sírban. Önmagában az azonosítás régisége nem lenne elegendő az eredmény tagadására akkor, ha az biztos adatokra vagy megalapozott érvelésre támaszkodna. A királyi pár sírjánál azonban ez hiányzik, és ezért a revízió elengedhetetlen. A halott személyének meghatározásánál a viseleti tárgyakból és a mellékletekből kell kiindulni, nem pedig a régi azonosításból.

Kovács Éva a meghatározott személy, III. Béla alapján foglalkozott a leletekkel, amelyeket csak mint felségjelvényeket vizsgált. A sír biztos azonosítása nem nélkülözhető, mert egy sor következtetésnek a kiindulópontja. A király ujján lévő gyűrű hármas befoglalása hasonló a Szentkorona görög részének kőbefoglalásához: a szóbajött lehetséges összefüggése csak akkor tárgyalható, ha a sír azonosítása kétségtelen. A vörösmárvány hazai felhasználásának kezdete is a székesfehérvári sír azonosításának a függvénye. A jellegzetes dél-itáliai rekeszzománc-díszítés keltezésének "biztos pontja" szintén a székesfehérvári sír keltezése. Végül a biztos azonosítás a kalocsai érsek-sír keltezéséhez éppúgy fontos, mint a székesfehérvári bazilika építéstörténetéhez.

A királyi pár - pontosabban a férfi váz - meghatározását Pauer János kanonok végezte el a 19. század közepén; érvelését Érdy János és Henszlmann Imre is átvette. Pauer valóban tiszteletre és figyelemre méltó munkát végzett akkor, amikor jó érzékkel és megfigyelésekkel következtetett a sír tulajdonosaira. Meghatározása akkor állandósult, amikor a királyi pár - mint Ferenc József király ősei- végső nyugvóhelyet találtak a Mátyás-templomban.

Mivel Pauer mindkét sír felnyitásánál szemtanú volt, és közzétett szövege nehezen hozzáférhető, a leírását újra közlöm:

 

[…] az artézi kut javittatván, ásás közben a' munkások töredék oszlopokra, és nagy kőtáblákra akadtak. […] végre egy - egy márvány koporsóra akadtak, melly 1848. december 6.-kén reggeli órákban felnyittatván, abban egy királynénak tetemei találtattak; fején korona vala, ujján pedig arany gyürü. […] Az ásatás pedig mindaddig felfüggesztetett, míg a' nemzeti museum részéről e' végre kiküldött szakértő tudós férfiak a' hely szinén meg nem jelentek. Az ásatás ekkor ismét folytattatott, s' éppen az elöbbi koporsó mellett létező szinte márvány koporsóról a' düledék föld, és goth izlésü omladék-kövek elhányattatván, a' koporsó december 12-kén, reggel 8 órakor felnyittatott. […] A' fejnek egykori ékessége a' királyi korona, most is a ' koponyán vala, de a' homlokról már a fogakig leereszkedett. Az összedült melycsontok fölött csillag alaku valamelly rend vagy amulett vala, de az ezt tartó ujnyi vastagságu selyem-zsinór már egészen elhamvadt. Jobb kezében volt az ország almája, kereszttel s' feszülettel, bal kezében pedig a királyi pálca; de a'hatalomnak ezen jelei már a' koporsó fenekén a' csontok között hevertek, minthogy minden idegek a' kéznél is minden részei egymástól elszakadoztak. Bal oldalán, majd nem egészen a' vállaknál, feküdt a' hüvely nélküli egyenes rövid kard, melly hihetőleg a'testnek sirbabocsátása alkalmával csuszott a vállakig föl. Ezt a' rozsda már egészen ellepte. Lábain nagy sarkantyuk voltak, 's mint hogy a' bakancs vagy czizma egészen elporladott, a' két lábszár csontjai a' sarkantyuk közt fönmaradának. Ezt is, valamint a' többi ékszereket, amelyek ezüstből levén, meg voltak aranyozva, fényétől az idő megfosztotta. […] Továbbá jobb kezén karperecz vala, az ujján pedig nagy arany 's köves gyürü, melly csak utóbb találtatott meg, minthogy a' testnek 's ezzel eltemetett ruhának hamvai azt egészen befödték. […] Az ásatás tovább folytattatván, eredménye az lett, hogy a' király sirja mellett, kevésbé mélyebben, ismét márvány-táblára akadtak. Ezen sir december 13.-án felnyittatván, benne csupán egy csontváz találtatott, minden czimer és ékesség nélkül. A' koporsó faragott kőtáblákból állittatott össze, egyedül a fedezet levén márványkőből, mellyet, nehogy a' tetemre düljön, a' középen vas dorong tartott fönn. - Ezen koporsó fekvésének vonalában 14.-én, fakoporsóban gyermekével eltemetett nőnek tetemeire akadtak. A' koporsó egészen elrohadt, csak rétegei látszottak a' földben, de a' szegek és a' koporsó könnyebb emelhetésére készült markolatok megtaláltattak".

 

Henszlmann Imre 1861. évi székesfehérvári ásatása a királyok
temetkezőhelye területén

 

Ki található a sírban?


A 19. század közepén Pauer következtetésmódja helytálló volt. Sorra vette azokat a királyokat, akiket Székesfehérváron temettek el. Úgy találta, hogy csak a 12. században eltemettek jöhetnek szóba. Ezeket szemrevételezve megállapította: a sír ura Kálmán, II. Béla és III. Béla lehet. Mivel a Krónikában viszonylag bőséges leírást találunk Kálmán külsejéről, Pauer ezt használta fel az azonosításhoz. Kálmánról olvassuk: Erat namque habitu corporis contemptibilis, sed astutus et docilis, ispidus, pilosus, luscus, gibosus, claudus et blesus ("Külsejére nézve visszataszító volt: borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta, dadogó; ám ravasz és tanulékony", Bollók János ford.). Ezért a lehetőségek közül Kálmánt nem vette figyelembe, II. Bélát pedig a kora miatt zárta ki.

Valóban szóba jöhetett, hogy a Krónika leírása alapján a váz nem azonosítható Kálmán királlyal. Ma már tudjuk, hogy a jellemzés legkevésbé sem biztos, hogy megfelel a valóságnak. A szöveg a II. Istvánt követő Vak Béla alatt író krónikás átdolgozása. Főleg pedig a király előnytelen megjelenésének felsorolásából egyedül a csontváz alapján lehetneesetleg a púpossága lene megállapítható. Abban az esetben, ha ez nem egy hajlottabb testtartás következménye lenne. Továbbá, ha Kálmánnak feltűnően rossz alakja vagy testtartása lett volna, akkor azok az első keresztesháborúról írók, akik közeli kapcsolatba jutottak Kálmánnal, valószínűleg megjegyzik. Horvátországban sanctissimus rexnek nevezték és tisztelték. A lehetőségek közül Kálmánt sem lehet eleve kizárni. Az biztos: a házaspárt olyan 12. századi uralkodók között lehet keresni, akinek feleségét is a templomban temettek el. Az időpontot tekintve: 1116-ban Kálmán, 1141-ben II. Béla, 1162-ben II. Géza, 1163-ban II. László, a Zimonyból Székesfehérvárra szállított IV. István és III. Béla (1196) jöhet szóba.

Tekintettel arra, hogy az Árpád-házi királynék, ha megözvegyültek, gyakran elhagyták az országot, olyan házaspárt kell keresnünk, amelyiknél a feleség korábban hunyt el, mint a férje. II. Géza feleségét, Eufrozinát Székesfehérváron, az általa alapított keresztesek templomában temették el. A Zimonyból Székesfehérvárra hozott IV. István sem lehet a halott, mert a felesége Mária is minden bizonnyal visszatért Konstantinápolyba. A gyermektelen II. László feleségéről semmit sem tudunk A 12. században mindössze két olyan pár volt, akinél a királyné előbb halt meg, mint a férje: ez Kálmán és III. Béla, mindkettőnél az első feleség jön szóba. II. Bélát felesége túlélte. Ilona sorsáról nem tudunk semmit. Hazatért vagy Magyarországon maradt-e: hol temették el, nem tudjuk. II. Bélát a kora miatt ki lehet zárni az azonosításból. A székesfehérvári sír halottja és III. Béla 48 éves életkora összeegyeztethető volt. II. Béla jóval fiatalabban, 31-32 évesen halt meg. Feltételezem, hogy a csontváz antropológiai vizsgálata ekkora korkülönbséget meg tudott volna állapítani. Ezért II. Béla is kizárható a lehetőségek közül. Marad Kálmán és III. Béla.

 

III. Béla király és felesége, Chatillon Anna koporsóinak helyszíni rajza 1848-ból 
(Érdy János után rajzolta: Henszlmann Imre)

 

Amikor Kovács Éva a leletekkel foglalkozott, akkor úgy tekintette ezeket, mintha bizonyítottan III. Béla és a felesége feküdne a két sírban. Ennek ellenére fontos megállapításokat tett: hiányolta az országalma másolatát, nem értette, hogy a III. Béla alatt bevezetett kettős kereszt miért nincs a sírban, nem tudta megmagyarázni, hogy a körmeneti kereszt miért került a sírba, végül az enkolpiont 11. századra keltezte. A korpuszt először a 12. század közepére keltezte, majd később arról írt, hogy karoling- és Ottó-kori hagyományú. A felségjelvény-másolatok keltezhetetlenek, és a gyűrűk korát sem lehet pontosabban megállapítani. Két keltezhető tárgy volt a sírban: a kereszt és az enkolpion.

A kereszt az egyszerű kivitele ellenére jól keltezhető; a 12. század közepi keltezés azonban nem tartható. Ennek oka nem elsősorban a korpusz, amely provinciális munka, hanem a kereszt alakja, a felirat elhelyezése. A feliratot a függőleges szár tetejére tették, és nem kicsit lejjebb, amint általában és a hazai fémkereszteknél látjuk. A székesfehérvári keresztnek a nyugati császárságban jól keltezhető darabjai szép számban fennmaradtak. A típusnak számos 10-11. századi példánya és ábrázolása van: bronz és fa feszületeken, a keresztre feszítést ábrázoló ötvöstárgyakon, csont faragványokon és festményeken. Noha ez a fajta kereszt 12. századi ábrázolásokon néhol még előfordul, önálló feszületeken nem látjuk. Mivel a felirat ilyen elhelyezésének nincs hazai párhuzama, a típus egyedi előfordulás miatt sokkal inkább az Árpád-kor elejére, mint későbbre keltezhető.

Ha egy sír korát nem a keltezhető tárgyak alapján határozzuk meg, akkor erre csak nyomós indok kényszeríthet bennünket. Jogosan kérdezhető: ha a keltezhető tárgyak 11. századiak, akkor milyen alapon állítjuk, hogy maga a temetkezés jóval későbbi? Miért tettek volna a király sírjába régi tárgyakat? És mennyire régiek ezek a tárgyak? Ha a sírban talált kereszt készítése a 11. századra tehető, és az első szóba jöhető temetkezés 1116. évi, akkor nincsen jogunk a sírt kerek 80 évvel későbbre keltezni. Az is valószínűtlen, hogyha korábban már valódi jelvényekkel és viseleti tárgyakkal temettek, akkor a 12. század végén, 1196-ban jelvénymásolatokkal temessenek el egy uralkodót.

 

 

Árulkodó mellékletek

Mivel több Árpád-kori királyi temetkezés in situ nem maradt, ezért sem a rítust, sem a viseleti tárgyakat, sem a mellékleteket nem lehet összehasonlítani. Mindenesetre a jelvénymásolatok III. Béla azonosításához későinek tűnnek. Mivel a másolatokkal való királyi temetkezés korábbi ritust képvisel, mint a nemesfém tárgyakkal történő temetkezés, a vizsgálatba a többi székesfehérvári sírleletet is be kell vonni. Ezeknél későbbre a házaspár sírja aligha keltezhető. A száli frank uralkodókat jelvénymásolatokkal temették. A 12. század második felében a Hohenstaufokat már nem másolatokkal tették sírba. Ennek azonban a keltezésnél nincs bizonyító ereje. Fontosabb kérdés, hogy miért nincs országalma-másolat, és miért van körmeneti kereszt a sírban?

Nem tudjuk, hogy királyaink az Árpád-korban mikor kezdték az országalma-jelvényt használni. A székesfehérvári miseruhán és a királyi pecséteken ugyan ábrázolták az országalmát. Mégis szinte biztosan állítható, hogy eleinte virtuális volt, hiszen csak II. Henrik kapta a pápától koronázásakor -és ajándékozta el- az első tényleges jelvényt. Az Árpád házi királyok érmein csak II. András uralkodása idején jelenik meg az első országalma; a királyi pecséteken azonban folyamatosan látható. A meglévőn országalmán Anjou-címer van. Mivel erre az almára kettős keresztet szereltek, kérdés, hogy III. Béla uralkodása idején volt-e már hasonló jelvény. Mindenestre szokatlan lenne, hogy a 11. század végére Európában meghonosodó jelvény a 12. század második felében ne lett volna Magyarországon használatban. Akár létezett azonban, akár nem, hiánya a sírban - összehasonlító anyag híján - szintén nem döntő jelentőségű.

A sírban talált egyszerű, keresztes pántkorona formája megegyezik a kalocsai királyfej koronájával. Annyi következtetés lehetséges: az Árpád házi uralkodók egy időben hasonló házi koronát viseltek. A székesfehérvári királysír koronája nem egyszerűen halotti korona volt, hanem - minden bizonnyal - általában az Árpád-kor első felében használt házi korona (keresztetekkel vagy liliomokkal) másolata. Az eredeti nyilván nemesfémből készült.

A temetési rítus a másolatokkal, az országalma hiánya, a korona formája arra mutatnak, hogy a sír halottját inkább az Árpád-kor korábbi, mint későbbi szakaszában temették el. Tekintettel arra, hogy III. Béla uralkodása éppen csak a második szakasz elejére esik, ezek a jellemzők együttvéve sem nyomnak többet a latba a keltezés tekintetében, legfeljebb fényt vethetnek az eddigi azonosítás bizonytalanságára. Nem is jutnánk messzebb egy további tárgy nélkül. A sírban volt egy olyan tárgy, amely az azonosításnál nem kapta meg a kellő fontosságot, pedig perdöntő is lehet. Ez a körmeneti kereszt.

Kovács Éva megállapította, hogy a körmeneti kereszt egyedülálló az uralkodói sírmellékletek között. Noha ez nem így van, jelenléte Árpád-házi uralkodó sírjában felettébb szokatlan. Az európai királysírok közül mindössze egyből, VIII. Alfonz kasztiliai király (+1214) sírjából kerül elő nagyobb méretű és szebb kivitelű körmeneti (száras) kereszt. A keresztnek ez esetben azonban van magyarázata: az uralkodó 1211-es mórok feletti győzelmének jelvénye volt. A király az uralkodói jelvényeket viseli és ezeket teszik a sírjában, nem pedig egy liturgikus tárgyat, így körmeneti keresztet. Ez a kereszt, hiába van nagyobb nodusa, nem helyettesíthette az országalmát, amint azt Kovács Éva sejtetni engedte. A körmeneti kereszt a kora Árpád-kori egyházi kincstári leltárak állandó tartozéka kellett, hogy legyen. A körmeneti kereszt, mint előviteli kereszt, a püspöki hivatal jelvénye is, miért került volna III. Béla sírjába? Volt azonban egy magyar király, aki uralkodása előtt püspök volt: ez I. László testvérének I. Gézának idősebbik fia, Kálmán. Kálmánt megillette a körmeneti kereszt.

Egy királyi temetési rítus részleteit nyilvánvalóan a székesfehérvári kanonoki testület határozta meg és intézte. Ez további következtetést tesz lehetővé. Noha a hosszú temetési szertartás alig tartalmaz rubrikát a halott öltöztetéséről, a szerzetesek és klerikusok esetében a 9-11. századi szerkönyvek általában már rendelkeznek a megfelelő és illő öltözetről. A holttest megmosását követi az öltöztetés, ut mos est mortuorum. A későbbiek pedig egyre részletesebben határozzák meg a felöltöztetés módját. A körmeneti kereszt a gyászszertartás folyamán mindig jelen van. Mivel a rubrikák az egyházi személyek esetében fogalmaztak meg a viselettel kapcsolatos elvárásokat, valószínű, hogy a székesfehérvári sír esetében éppen a halotti szertartásnál jelenlévő körmeneti kereszttel akarták jelezni az elhunyt klerikusi voltát.

Az eltemetett kívánsága is lehetett a temetés módjának a meghatározása: Bernward hildesheimi püspök még az életében meghagyta, hogy ne palliummal, hanem ciliciummal temessék el. A saroglyán fekvő uralkodó mellé tették a körmeneti keresztet, amely azután belekerült a sírba. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy Kálmán azért kapta a Könyves jelzőt, mert királyként is püspök módjára napi rendszerességgel zsolozsmázott. A körmeneti kereszt mint sírmelléklet csak Kálmán esetében érthető. A püspöknél szokásos mellékleteket - kehely, paténa - nem tehették a sírba, mert Kálmánt "világi státusba" helyezte a pápa, ezért a papok számára fenntartott liturgikus cselekményeket nem végezhette.

Mostoha sors jutott az uralkodói aranygyűrűnek, azon a megállapításon túl, hogy a gyűrűkarikát bővíteni kellett és a befoglalás módja hasonló a Szentkorona alsó részén a kövekéhez. Az alamandin gyűrűkő tengelyében az Abdallah ibn Muhammed feliratot vésték arab betűkkel (Goldzieher Ignác olvasata). A gyűrűkő - talán a gyűrű is - Kálmán királyé éppúgy lehetett, mint III. Béláé. Az utóbbihoz, mint az antiochiai fejedelemnő leányának férjéhez kerülhetett. Ugyanilyen módon azonban az arab Szicíliát éppen meghódító (1080), de az arab írást még az udvari kancelláriában is használó normann királyi udvarból felesége útján minden nehézség nélkül Kálmánhoz is eljuthatott.

A szicíliai származás mellett tovább lehet érvelni azzal a megjegyzéssel, hogy a gyűrű és köve, valamint az enkolpion és zománca feldolgozása a 11-12. századi délitáliai ötvösséget és az ottani arab paleográfiát ismerő kutató nélkül nem végezhető el. Constancia császárné sírjában talált ismert koronába elől, középen egy azonos formára csiszolt gránátot (cabochon) foglaltak bele, amelyen ugyanúgy, mint a székesfehérvári gyűrűn, a hosszanti tengelyre arabul az "Istenben bízik Isa ibn Gabir" szöveg olvasható. Nemkülönben dél-itáliai eredetű lehet az enkolpion is. A lunula alakú zománclemezek, amint azt Deér József kimutatta, a dél-itáliai-sziciliai zománckészítményekkel állnak szoros rokonságban.

A királyné szirénköves gyűrűjének az eredete is kideríthető: a lanton játszó és halfarkú szirén nem antik, hanem későbbi készítmény. A sziréneket a középkorban kétféle módon ábrázolták. Egyrészt megőrződött az ókori madárszirén ábrázolás, ahol a madáralakhoz emberi felsőtest kapcsolódik. Nyugaton a Karoling-korban jelentek meg az emberi felsőalakkal és hal alakú, esetenként csavart alsótesttel ábrázolt halszirének (újkori magyar megjelöléssel a sellők). Ezek azonban keleten nem terjedtek el; Bizánci császárságban és kulturális hatásterületén megmaradt az antik madár alakú forma. Sevillai Izidortól maradt fenn a szirének hármas tagolása, amelyet később Hrabanus Maurus is követett. Dél-Itáliában azonban ábrázolták a halszirént.

 

Összefoglalóan megállapítható:

a székesfehérvári királyi házaspár esetében nincs semmi, amely a III. Bélával és Chatillon Annával való azonosítást támogatná, ellentétben Kálmánnal, aki mellett az enkolpion zománcának készítési helye, a körmeneti kereszt keltezése, a szirénábrázolásos gyűrűkő sírba kerülése nyomós érvek. A sír ilyen meghatározása azzal jár, hogy a király mellett nyugvó feleség sem lehet Chatillon Ágnes, hanem Kálmán felesége az Hauteville-házbeli I. Roger sziciliai gróf ismeretlen nevű leánya, aki 1110 körül halt meg. Tekintettel arra, hogy a Hauteville-ház uralkodói közül többnek ismert a sírja , ha erre a székesfehérvári királyné csontanyaga lehetőséget ad, a mitokondriális DNS-vizsgálat is megfontolható. Az összehasonlításhoz valószínűleg II. Roger leányának (és IV. Henrik császár feleségének), Constanciának a maradványai a legalkalmasabbak, akinek a magyar királyné a nagynénje volt. Persze a vizsgálat során figyelembe kell venni a két magyar királyné közös származását. Kálmán felesége Boemund antiochiai fejedelemnek az unokatestvére, Ágnes pedig a fejedelem dédunokája volt.


2017. október 20. péntek
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz