Borbély György: atléta, kerékpáros

Borbély György (Aranyosrákos, 1860. augusztus – Zalaegerszeg, 1930. február 8.) a kor sportéletének kiemelkedő egyénisége volt. A debreceni kollégiumban érettségizett, itt került kapcsolatba a versenysporttal. Kolozsváron magyar–latin tanári oklevelet szerzett. Tanári munkásságát Tordán kezdte, de nem szakadt el a kolozsvári sportélettől, minden atlétikai és kerékpáros versenyen ott volt résztvevőként, szervezőként egyaránt.

A kor „divatos” viselkedése megkívánta egy bajnoktól, hogy kevesebbet versenyezzen, hiszen nem tartották elegánsnak, ha elveszített egy vetélkedőt. Borbély viszont nem törődött ezzel, bajnoki címe ellenére az atlétikai klub egyénisége maradt, tovább versenyzett, újabb célokat tűzött ki magának. Egy 1885-ös versenygyalogláson (45 kilométeres távon Kolozsvár és Szamosújvár között) fölényesen győzött, következő évben pedig, az 1886-os Kolozsvár–Dés versenyen félórás hátránnyal, utolsóként indult. A versenyt Benyovits Lajos nyerte meg, ennek ellenére a hős Borbély volt, aki a győztesen kívül mindenkit beért, és csak 4 perccel maradt el a győztestől.

Gyakran indult és nyert a középtávfutó versenyeken, rendszeresen versenyzett a kerékpárviadalokon: az 1888-as őszi atlétikai viadalon sok nézőt vonzott az 1000, illetve 3000 méteres távú kerékpár síkverseny az ideiglenesen kialakított városi atlétikapályán. A rövid versenyszámot Borbély nyerte meg.

Borbély szerette a kihívásokat, sokszor bolondnak is nézték, sőt a „lehetetlen” jelzővel illették sportcselekedeteit. De ő nem hazardírozott, minden lépését alaposan kiszámította, figyelembe véve képességeit. 1887 nyarán Kolozsvárról elindulva elgyalogolt a Magas-Tátrába, és megmászta a Lomnici-csúcsot. Útja 67 napig tartott, 30 vármegyében 250 községet érintett, közben a földrajzi és a népviseleti sajátosságokat tanulmányozta. Útjáról levélben tájékoztatta egyesületét. Általános elismerésben részesítették országszerte, útjáról a nemzetközi sajtó is megemlékezett.

1889-ben úgy döntött, hogy kerékpárra ül, és elkerekezik a párizsi világkiállításra. 1889. június 25-én indult Tordáról, és 4271 kilométer megtétele után, augusztus 4-én visszatért Kolozsvárra. Útja során megjárta Párizst és Közép-Európát, sikere egyedi a kor sporttörténetében, Borbély neve pedig Európa-szerte ismert lett. Hazaérkezését az egész város ünnepelte, bajnokhoz illő fogadtatást rendeztek számára. Már Bánffyhunyadon várták, a tiszteletére rendezett díszebéd után pedig többen lovas kocsin követték a Kolozsvárra továbbinduló kerékpárost. Szászfenesen a KAC elnöke, báró Jósika Gábor várta és üdvözölte a sportolót, a díszmenet innen Kolozsvárra indult: Borbélyt a kerékpárosok, majd a KAC-elnök fogata követte, utánuk pedig a helyi sportvezetők, arisztokraták, sportbarátok kísérték a bajnokot. A Rákóczi-emlékszobornál ágyúlövéssel üdvözölték, Kolozsmonostortól pedig nagy tömeg várta a díszmenetet a Szent György-, mai Lucian Blaga-térig, ahol ismét Jósika Gábor köszöntötte a sportolót. Este díszvacsorát szerveztek a tiszteletére.

1893-ban Londonba (innen vasúton tért haza), 1895-ben pedig Scharscher Dániellel Konstantinápolyba biciklizett. Ezen kirándulásának célja a keleti világ megtekintése és bemutatása volt, de a rossz útviszonyok és a gyakori esések miatt Borbély fényképezőgépe tönkrement. Borbély György 1896-ban Zalaegerszegre költözött, ahol továbbra is kedvére kerékpározott. Bár hosszú útra többé nem vállalkozott, hatvanéves koráig biciklizett. 1919-ben elvitték „a vörösök” a biciklijét, ezzel pedig végleg lezárta sportolói karrierjét.

1889-ben a huszonkilenc éves tordai tanár, Borbély György kerékpáron tette meg a 4300 km-es utat Párizsig és vissza. Nem ő volt az első hazánkban, aki hasonló távolságokat ostromolt kezdetleges velocipédjén, de mindenképp az úttörők közé tartozott. Kerékpárja, - egy "magaskerekű" - már alig emlékeztetett az első, 1817-ben a német Karl Drais által fabrikált futógépre, de még messze volt a láncáttételes (egyébként akkor már ismert), könnyedén meglovagolható drótszamártól. Borbély és kortársai nem örvendhettek jó minőségű, aszfaltozott utaknak se Magyarországon, se Nyugat-Európában.

 

Részlet a Kerékpáron, uti emlékek Párisig és vissza 1889 c. könyvéből

 ( a szöveget eredeti helyesírással közöljük)

 „Páris, 1889. aug. 3.

 

Vajjon, ha Tordára juthatok a Varga patak partjára, ott is fogom-e hallani ennek a teinsasszonynak rekedt rikácsolását? Egy talyigát vonszol, tele rakva retekkel, szösszel, vajjal, báránybőrrel és petrezselem-levéllel s lélek szakadva ordit, hogy vegyék a portékáját.

 Nem is tudom, az a Munkácsy hogy nem talált a keresztre feszitett Krisztus kinszenvedésinél szomorúbb állapotot ez asszonyban. Én futottam előle.

 Különben igy van ez más helyen is, csak az én gyöngébb idegzetem csudálkozik rajta s fél tőle. Pedig előre elkészítettek rá, hogy itt milyen szörnyű dolgok vannak, hogy itt pl. csupa vörös malaczok vannak (s okosak), a libák röfögnek s a szúnyogok bőgnek. Mindez nem igaz. Itt is csak úgy csiripolnak a verebek, mint máshol. Vannak ugyan a lepkék között ragadozók; kivált esténként ragadják meg az embert s ha jól fel nem fegyverkezünk észszel, hamar berántanak barlangjokba. De ez sem kizárólag Páris productuma.

 A mi Párisé s általán a francziáé, az az irós vajnál is lágyabb, simább és kecsesebb arcz s ennél is kecsesebb beszéd. A tett, az más kérdés. De csodálkozom, hogy Rákóczink csak a szép szóval maradt, mert velem a harmadik utczáig is elszalad, akárkit szólitok meg, ott hagyja áruczikkét s tűzzel magyarázza az utczák neveit.

 A Bastille-téren ha naponta tízszer átmegyek, tízszer szalad előmbe egy flamand-franczia fruska s parolát ad, előre kiabálja: hongrois, hongrois! hogy vegyek még egyet a kiállítási képeiből s magyarázza, milyen sáros voltam, milyen fekete voltam, mikor odaérkeztünk - most már kezdek szépülni.

 A világkiállításra rekonstruált Bastille.

 Nagyon nevezetes hely ám az a Bastille. Egyenesen oda tartottunk, jól ismerjük, mintha mindig ott laktunk volna. Az elesett francziák most is ott henteregnek a földön, a háztetőkre felmászott kétségbeesett arczu emberek ordítoznak, rettentő füst gomolyog minden a Bastille - panorámában; de valósággal ott van helyén az égbe nyúló oszlop, tetején a szabadság Istene rohan, egyik kezében széttépett lánczot, másikban lobogó fáklyát tartva. Pinczéjében is szabadsághősök nyugosznak, kik 1830-ban estek el a revolutióban, mert nem engedtek a rendeletnek, hogy vasárnap ne dolgozzanak, mit nagy hévvel szaval nekünk egy öreg őr. Még dühösebben szaval a Pantheon pinczéjében egy vastag franczia, miből csak Hugó Viktor, Voltaire s Rousseau nevét értem, mit a nélkül is tudnék.

 

De ki győzné sorra sorolni a sok dicsőséget - a franczián kivül? ő bele nem ún. Mind felirja a porté triumphra diadalait —ott van Győr is, de az elszászi dicsőséget nem jegyezte oda.

 Most minket inkább érdekelne az újkori dolog, a kiállítás, hanem arról beszéljenek okosabb emberek. Én megbámultam azt a két nagy fatörzsököt, mely Magyarországon termett, egyéb magyar dolgot nem is lehet látni, csak még a magyarnak nevezett csárdában a czigányok fején a csárdás kalapot, hát ha néha rázendítenek; a pinczérek is francziák, csak abban ütnek el a párisitói, hogy nem mondják oda: tessék uram! s ezért elég parasztoknak is lehet tartani.

 Maga a kiállítás olyan valami, hogy kifárasztja az ember szellemét, nem adatott türelem végig nézni Guatemala minden füvét, madarát, hajszálnyi gombostűkre szurkált bogarát a te- tüféregtől elkezdve fel, - csak a végén elevenedünk fel a török leányok háremi mozdulatain s veszünk szivart ha kell, ha nem.

 Még nevezetesebb az Eiffel-torony, melyet nem ok nélkül építettek, megszámlálhatatlan az a nép, mi oda tódul fel. Pedig különösen a hire után, megtekinteni - első látásra nem lep meg oly nagyon s

 nem lehet tudni, hogy a második emelettől kezdve miért zárták el a gyalog feljárást; az első és második emeletre egy szuszra fel lehet futni s igy lehetne tovább is; de már a második emeleten osztogatja a Figaró a dicsőséget - ingyen - felírja nevöket, kik oda vonszoltatták magukat; legtetején is elfér 2-300 ember a korcsmárosokon és kereskedőkön kivül, kik árulják a tornyon a tornyot, minden tűbe, bicsokba, sipkába belevésve.

 A kik ide emelkedtek a kocsiban, azok lázas sietséggel irják a leveleket, magam is egyéb dolgom hiányában effélével foglalkozom. Minden földi halandón felül lakik még a zászlóhoz közel Eiffel s gyönyörködik a lábai alatt nyüzsgő hangya népen, mely őt bámulja. Meg is érdemli, mert az épület olyan, mint minden remek mű, kép, v. költemény s minél többet nézzük, annál fenségesebb.

 Lent aztán belevegyülünk a néptömeg közé; dehogy! a kerekek és lovak lába alá. Mulatságos nézni s hallani a zajt, a mint egy térre minden utczából hat rendével folynak össze a kocsik, melyeknek sűrű pattogásaiból csak úgy hallszik ki a vasút nagy lovának földet rengető dübörgése, mint a kotló ritka, de testes hangja a csirkék csipogásaiból. Egy kerekű, két kerekű, négy kerekű szekerek, talyigák járnak két lábon, egy lábon; bicyclista is, folyton sipolva, senki sem hallja, senki sem ügyel rá, fiúgyerek, leánygyerek lobogtatja a kiállítási képeket, nincs egy talpalatnyi üres tér, eszeveszetten rohantam ki közülök hol a lovak sörénye alatt, hol a kerekekre szökdécselve, pedig senkit el nem gázolnak e bábeli zűrzavarában a place de la Concordnak; ott van a teinsasszony is talyigájával s rekedt hangjával - nyugodtan tébolyog ide, oda, feldúlt arczán csak a petrezselyemárulás dühe látszik.

 

Sokkal szebb e panoráma este, de fenn a kocsi emeletén haladva végig a Szajna parton; nem is lehet másként képzelni, mintha a menyország derekán kocsikáznék végig az ember; nem teremtett ilyent a Petőfi képzelete sem Tündérországról: lent a viz fodra mosolyogva taszigálja a hajókat, parton a fák alatt tündérek ölelgetődznek, a csókolódás rendes dolog nappal is; balról a Hippodrom van felirva derekam vastagságú láng- betükkel, odább a Trocadero tetőtől-talpig ezer lámpa csillaggal, - százszor annyival balról a torony, a menyország kapuja, zöld, kék, sárga, fehér; piros szinnel; minek nevezzem a rohanó kocsikat? lámpásaik megannyi hulló csillag, a parton a bukott angyalok; s ez éjnek idején fent a magasban túl a csillagokon hatalmasan löveli Európa népire a villanyfényt a nap s még ezen felül a trónusán Eiffel - mint egy atyaisten!

 Versailles, 1889. aug. 4"



2018. szeptember 22. szombat
Kezdőlap



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Fatimai jelenések
A magyar lélek hangja
Húsvéti szimbólumok
Petőfi Gödöllőn
Az utolsó levél
Görgei - gazdátlan levelek
X. Pius pápa: Motu pro Prium
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya
Kodály Zoltán -Karácsonyi pásztortánc
Karácsonyi angyalok
Bárdos Lajos
Alleluia
J. S. Bach: H-moll mise BWV 232
Liszt Ferenc - Erdőzsongás
Kossuth toborzó nóta
Kossuth Lajos verbunkja
Fel-fel vitézek
Vajda János - Alleluja
Amadinda
Bartók Béla - 1. hegedűverseny