Mikor tapsoljunk a hangversenyeken?

A koncertlátogatók tízparancsolatának egyik fontos intése, hogy két zenei tétel között: Soha. Nem. Tapsolunk. De miért?
Obama, a jazz szerelmese

Obama, a jazz szerelmese

Leköszönt az USA első afroamerikai elnöke, aki nemcsak ebben volt első, hanem többek között abban is, hogy az emberek megismerhették zenei ízlését azáltal, hogy rendszeresen nyilvánosságra hozta zenei lejátszási listáit, sőt, énektehetségét is sokszor megcsillogtatta.

2009-ben Barack Obama akkori otthonában, a Fehér Ház egy klasszikus hangversenynek adott otthont. Az elnök ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet: „Nos, ha bárki Önök közül zöldfülű a klasszikus koncertre járásban, és nem tudja, mikor kell tapsolni, ne izguljon.

Úgy tudjuk, Kennedy elnöknek is hasonló problémája volt. Ő és Jackie több klasszikus hangversenyt is tartottak itt, és többször is előfordult vele, hogy ott tapsolt, ahol nem kellett volna.

Szóval az egyik titkára kitalálta, hogy jelez neki a szemközti ajtórésben. Nos, szerencsére nekem itt van Michelle, hogy elmondja, mikor kell tapsolni. Önök viszont magukra vannak utalva.”

 

Nehéz ez a „tilos a taps” szabály

Ha az ember Csajkovszkij Patetikus-szimfóniájának 3. tételét vagy az Emperor-zongoraverseny nyitótételét hallgatja, óhatatlanul ingert érez arra, hogy tapsoljon a végén – ha jó az előadás –, a zene, a zárlat szinte kívánja a tapsot. De nem szabad. Még hátra van egy-két tétel.

A szó – franciául applaudissement, olaszul plauso, latinul applausus, németül der Applaus – a római komédiák végén felhangzó utasításból származik: „Plaudite!” Ezek a fulmináns záróhangok olyanok, mint egy ilyen felszólítás: dübörög a zenekar, szól az üstdob, a pergő: tapsolj!

 

Nem volt ez mindig így, a barokkban és a klasszikus korban lazábban kezelték a kérdést. Bach kávéházban is koncertezett, Mozart pedig olyan örömmel fogadta a Párizsi-szimfónia közepette felharsanó tapsot, hogy fagylalttal ünnepelte a sikert.

A taps azt jelentette: a közönség szereti, amit hall.
Johannes Brahms
Johannes Brahms

Brahms például kétségbeesett, amikor a d-moll zongoraversenye premierjén a közönség nem tapsolt az első két tétel után. Nem is alaptalanul: a hallgatóknak nem tetszett a mű. Később, mikor a zseniális IV. szimfóniát mutatta be, a közönség minden egyes tételt megtapsolt. Elgar I. szimfóniájának első tétele után az emberek annyira verték a tenyerüket, hogy a zeneszerzőnek ki kellett mennie a színpadra az ünneplést fogadni. De a legszebb Bronislaw Hubermann sztorija, aki úgy játszotta Brahms hegedűversenyének kadenciáját (ráadásul a szerző jelenlétében), hogy a közönség ujjongásban tört ki a kadencia után. „Nem kellett volna olyan gyönyörűen játszani!” – mondta a koncert után kedélyesen Brahms.

Igaz, más dolgok is történtek régen a klasszikus hangversenyeken, amik mai szemmel furcsák. Beethoven vagy Mozart például simán megcsinálta, hogy a koncert elejére illesztették egy szimfónia első három tételét, a koncert befejezéséül pedig eljátszották a finálét.

Nem szeretném, ha bárki Mendelssohnt vagy Schumannt hibáztatná a mai, kötött illemért, de ők az elsők között voltak, akik szigorú igényekkel jelentkeztek a szabályok terén. Mendelssohn szerette volna, ha Skót-szimfóniáját semmiképpen nem szakítja meg a taps. Schumann kicsit nyersebben fogalmazott:

Arról álmodtam, hogy koncertet szervezek a süketeknek és a butáknak, így talán megtanulják az emberek, hogy viselkedjenek a koncerten, főleg ha az gyönyörű. Koncert közben legyenek olyan némák, mint a kőpagodák.

Wagnernek is volt kívánsága a tapssal kapcsolatban, erről itt olvashat.

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)
Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)

A 20. században, miután Amerikában a koncerttermeket „kisajátította” a felsőosztály, változott az etikett is. „A felső- és a középosztály tagjai úgy tekintettek a szimfonikus zenekarra, mint egy európai bástyára a kommersz, vulgáris világban. (...) – írja Alex Ross zenetörténész. – A popkultúra térnyerésével a koncerttermek egyfajta menedékké váltak – messze az őrjöngő tömegtől. Talán a taps megszűnése is ezt a változást jelzi.” Arthurt Rubinstein, az óceán mindkét partján aktív zongorista szerint a hangversenytermek némasága „az amerikai kisebbségi komplexusát jelezte”, akik műveltebbeknek, kifinomultabbaknak tartották maguknál Európát, és fel akartak zárkózni hozzájuk.

Emanuel Ax zongorista a blogján így írt a tapsról:

Őszintén remélem, hogy visszatérünk ahhoz az érzéshez, hogy a taps egy érzelmi reakció a zenére, és nem egy szabályozott kötelesség.

Túl komoly lett a komolyzene? Nemrégiben a Müpában Cameron Carpenter örömmel fogadta a Bach-versenymű közben felharsanó tapsot, és elvétve történik hasonló. Az ilyen helyzeteket többnyire a rutinos koncertlátogató rosszalló szemforgatása követi. „Nem tudja, hogy nem kell most tapsolni?” – üzenik a szemek.

Pedig csak figyeltek a zenére, és tetszett nekik. Ez mégsem rossz, nem?

Felhasznált források
Michael Steinberg & Larry Rothe: For The Love Of Music. Oxford UP, 2006.
Alex Ross: Applause: A Rest Is Noise. Előadás a Royal Filharmóniai Társaságban, 2010. március 8.
Why Don't We Clap Between Movements at Classical Concerts? (WQXR.org)

2017. december 15. péntek
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya