Görgei Artúr temetése a Nemzeti Múzeumból

 

A Magyar Nemzeti Múzeum első régiségtári vendégkönyvében 1829. augusztusában gyerekes gyöngybetűkkel a következő bejegyzés szerepel: Arthurius Gőrgeẏ Toporcziensis”.

 

(...)

Görgei Artúr matuzsálemi kort ért meg, 98 éves korában, 1916. május 21-én hunyt el Budapesten, a Mária Valéria utca (ma: Apáczai Csere János utca) 17. sz. alatti ház második emeletén, abban a szobában, ahol élete utolsó éveit töltötte. A korabeli napilapok részletesen beszámolnak a halál körülményeiről, néhány a halál beálltának percre megadott időpontját – éjjel 1 óra 18 perc – is közölte, így tehát azt is tudjuk pontosan (pontosabban, mint a kiadott gyászjelentésekben leírták, azokban ugyanis szimplán 1 óra szerepel). Az Est című napilap apró részletekbe menő tudósításában azt is rögzítette, hogy a Görgei ágyánál virrasztók közül valaki meg is jegyezte, hogy halálával a „tábornok még megvárta Buda bevételének évforduló napját”.

 

Görgei temetésére vonatkozóan is a sajtó lehet a fő forrásunk, hiszen a temetés jellege miatt annak ügye nem indult el a szokásos hivatali utakon. Biztosan nem került például minisztertanácsi ülés elé – noha egy ülést tartottak a temetés időpontja előtt – és biztosan nem volt ezzel kapcsolatosan iratképzés a Miniszterelnökségen, a Belügyminisztériumban, de a Hadügyminisztériumban, valamint a Honvéd Főparancsnokságon és a Budapesti Állomásparancsnokságon sem. (Csak a főváros levéltárában találtunk iratokat a Görgei temetéssel kapcsolatosan, azok azonban közvetlenül a díszsírhelyre vonatkoznak és nem az egész temetés folyamatára.) Ez persze, mint az imént említettük, a temetés jellege miatt érthető, hiszen a nagy tábornokot nem az állam, hanem a család temette. Erről úgy tűnik gróf Tisza István miniszterelnök maga döntött, talán kikérve miniszteri titkára, a Görgei szűkebb családi köréhez tartozó Latinovits Endre véleményét is, aki a döntésről még az elhalálozás napján Bécsből hazatérve – ahol ekkor a kormányfő is időzött – személyesen tájékoztatta családját, majd minden bizonnyal a sajtót is. Tisza egyelőre egy viszonylag hosszabb táviratban nyilvánította ki részvétét a családnak, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy milyen tisztelettel volt és van az elhunyt iránt. Többek közt ezeket írta:

„Nagy ember volt Görgei Arthur – úgy a cselekvés órájában, mint a nemes büszkeséggel elviselt néma szenvedés hosszú évtizedeiben. Küzdött, mint az oroszlán s amidőn a küzdelem folytatásának céltalan voltáról meggyőződött, habozás nélkül vette magára a befejezés egész ódiumát és tűrte egyetlen jajszó nélkül a félrevezetett nemzet átkait és gyűlöletét.”

Tisza azonban nemcsak szép és elismerő szavakkal tisztelte meg Görgei emlékét, hanem – ha a Görgei baráti köréhez tartozó Lévay Józsefnek hihetünk, akkor – azzal is, hogy a temetés költségét maga állta. Ennél is jelentősebb volt talán az a szimbolikus tett, hogy „tekintettel a nagy érdeklődésre” a miniszterelnök a gyászszertartás céljára a család rendelkezésére bocsátotta a Nemzeti Múzeum épületét. Szimbolikus tett volt ez valóban – amely mindenki számára jelezte: a nemzet nagy halottjától búcsúzik –, hiszen Palóczy László képviselőházi korelnök és Teleki László gróf, jeles államférfink 1861-ben történt temetése óta a nemzet számos nagyságát ravatalozták fel a múzeum kör alakú előcsarnokában. Görgei előtt például Jókai Mórt, Hieronymi Károlyt és két Kossuthot is: 1894-ben Kossuth Lajost, 20 évvel később a kormányzó fiát, Kossuth Ferencet. Ha már vannak előzményei Görgei múzeumból történt temetésének, akkor talán érdemes megjegyezni egy párhuzamot éppen Kossuth Lajos búcsúztatásával kapcsolatosan. Kossuth temetése alkalmával, 1894-ben a kormány belügyminiszteri rendelettel is kinyilvánította, hogy nem állami temetésről van szó, megtiltva az állami alkalmazottaknak, hogy hivatalos minőségében részt vegyenek az eseményen, sőt azt is, hogy a közintézményekre kikerüljön a fekete lobogó. Görgei esetében azonban elmaradtak az utasítások, hivatalos közlemények, viszont a legtöbb lapban a temetés rendezése kapcsán megjegyezték, hogy azon a „kormány képviselteti magát”. Képviselte is aztán, mert megjelent a temetésen és koszorút is vitt a ravatalra Tisza miniszterelnök, csakúgy, mint báró Hazai Samu hadügyminiszter és több más miniszter és államtitkár (utóbbiak között ott volt gróf Klebelsberg Kúno is, akit aztán 1932-ben ugyancsak a múzeum Rotundájában búcsúztattak).

Görgei Artúrt tehát a Magyar Nemzeti Múzeum kör alakú előcsarnokában (rotundájában) ravatalozták fel 1916. május 24-én reggel, miután az előző este a gyászházból átvitték oda. Múzeumi szempontból érdekes, hogy a felravatalozást és a gyásztér díszítését Supka Géza (1883-1956) régiségtári őr irányította. APesti Napló a következőképpen írta le Görgei múzeumi ravatalát: „Az előcsarnokot ezüstszélű fekete drapériával vonták be és délszaki növényekkel díszítették fel. Szemben a bejárattal, magas, lépcsőzetes katafalkra [díszes ravatalra] helyezték a fekete érckoporsót. A katafalk köröskörül a tábornok kedvenc virágaival van diszitve; a visegrádi villából hozta be szerdán reggel Görgei unokahuga, Návay Lenke. A ravatal előtt fekete párnán helyezték el Görgei két kitüntetését: a 48-as katonai érdemkereszt első és második osztályát. (…) Egy másik párnára negyvennyolcas tiszti kalpagot és egy 48-as lovassági tiszti kardot tettek, mert Görgei kardja Oroszországban van, a kalpag véres foszlányát pedig a Nemzeti Muzeumban őrzik. A koporsó alatt a 64-ik honvédzászlóalj golyószaggatta lobogóját helyezték el, amelyet a branyiszkói ütközet után kitüntettek a katonai érdemkereszttel. A ravatal lábánál hatalmas babérkoszorú van, lila szalagján e felirattal: Felejthetetlen nesztorának – a Görgei-Nemzetség.” (Egy nemzetiszínű koszorúszalagot a Görgei-temetésről ma is őriz a nemzet múzeuma, mégpedig „a m. kir. nemzeti Hadsereg./a nagy Hadvezérnek” felirattal.) A ravatalozás munkálatainak befejezése után 24-én délben megnyitották a múzeum kapuit a gyászolók előtt, akik este hétig róhatták le kegyeletüket. Erre másnap délelőtt is még alkalom nyílt.

 

Görgei temetése május 25-én délután 3 órakor kezdődött az evangélikus egyház szertartása szerint. A ravatal körül a búcsúztató Raffay Sándor (1866-1947) Deák téri evangélikus lelkész és a család számos tagja, valamint a kormány képviselői mellett ott állt tizenkét agg 48-as honvéd, akik eljöttek, hogy elkísérjék egykori vezérüket utolsó útjára. Ők és díszegyenruhás rendőrök álltak díszőrséget a ravatal előtt. A múzeum a gyászszertartás kezdetére megtelt, csakúgy, mint a Múzeumkert és környéke. Az Opera énekkara Erkel „Gyászhangok” című kompozícióját adta elő, majd Raffay lelkész gyászbeszéde következett. Rajta kívül még Kozma Andor (1861-1933) költő, országgyűlési képviselő búcsúzott a nagy tábornoktól. Ő már utalt az éppen folyó világháborús harcokra is: „Hozzád méltó katonai végtisztességed nem itt van, a hol mi álljuk körül kiszenvedett tetemedet. Ma tul határainkon dörögnek az ágyuk, ropognak a puskák, s szuronyszegezve rohannak diadalra hazájukért küzdő vitéz magyarok. Azoknak unokái, a kiket te tanítottál meg igazi katonákul győzni.” Ezt követően az utolsó gyászének hangjai mellett a halottas szolgák leemelték a ravatalról a koporsót és elhelyezték a díszkocsira és megindult a gyászmenet a Kerepesi úti temető felé. Legelöl egy szakasz díszruhás lovas rendőr lovagolt, majd a három koszorúval megrakott kocsi következett, ezután az Opera énekkara, majd az evangélikus lelkészek lépdeltek. Nyomukban gördült Görgei gyászhintója, melyet a temetőszolgák mellet a város díszruhás csatlósai kísértek, majd a családtagok, utánuk pedig a kormány tagjai, akik a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út sarkáig kísérték el a nagy halottat. A temetőbe vezető hosszú út tele volt a gyászolókkal. A gyászmenet 5 óra körül ért a temetőbe, ahol Beöthy Zsolt (1848-1922) irodalomtörténész, a pesti tudományegyetem rektora mondott a család és a barátok nevében még egy rövid beszédet mielőtt öreg honvédjei tisztelgése mellett a jobb oldali árkádsor első csarnokának kriptájába helyezték – ideiglenes nyugalomra. Ideiglenesre, mert a család (az elhunytnak még életében többször hangoztatott kívánsága szerint) Visegrádon szerette volna őt örök nyugalomra helyezni egy számára emelt mauzóleumban. A főváros tanácsa mindenesetre több 600 korona értékű díszsírhelyet felkínált a családnak, de az egyik felajánlott és bemutatott sírhelyet sem találta megfelelőnek, míg végül kiválasztotta azt a kriptát, amely már egy jóval drágább 12.000 koronás sírhelynek számított. Később a tervezett áttemetésre (Visegrádra) nem került sor, csak a fa fejfa helyére került idővel egy kovácsoltvas kereszt. Igaza lett tehát Lévay Józsefnek, amikor barátja halála után néhány nappal a következőket írta naplójába: „Most már ahhoz is alig van reményem, hogy a fővárostól adott díszsírhelyen közadakozásból majd hozzá méltó emlék fog egykor emelkedni hamvai felett. De mindaz, ha tudná is, ha látná is, oly semmiség, oly természetes valami volna az ő viszonyában nyugodt, szilárd jellemének és lelkének.”

Forrás: Debreczeni-Droppán Béla, http://mnm.hu/


2017. október 22. vasárnap
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz