Liszt Ferenc: Amit a hegyen hallani

 

Liszt Ferenc, megelégelve a zongoravirtuózok mozgalmas, nyugtalan vándoréletét, az udvari színház karnagyi kinevezésével érkezett Weimarba. Goethe és Schiller városa igazi szellemi töltekezést és művészi megújulást ígért a zeneszerzőnek, aki végül 1848 és 1861 közt élt és alkotott Németország egykori fényes kultúrközpontjában.

Nagy kihívást jelentett számára a zenekarral való közvetlen kapcsolat lehetősége, hiszen korábban többnyire csak zongoraműveket komponált, most viszont alkalma nyílt a zenekarkezelés, a hangszerelés, a hangszínkeverés technikájának közelebbi megismerésére, kipróbálására és csiszolására. A weimari esztendők alatt keletkezett zenekari műveinek többsége, beleértve a tizenkét szimfonikus költeményből álló ciklust, valamint azokat a programzenéket, amelyek csupán a műfaj tágabb értelmezésében sorolhatóak e kompozíciók körébe (Faust-szimfónia, Dante-szimfónia, Két epizód Lenau Faustjából, 2. Mefisztó-keringő).

A szimfonikus költemény műfaji meghatározása az 1856 tavaszán megjelent hat darab, az első hat kiadott szimfonikus költemény partitúrájának címében (Symphonische Dichtungen) szerepelt elsőként. „Új bornak új tömlő kell!” – idézte a Bibliát a mélyen vallásos Liszt, utalva a tartalom és a forma kapcsolatára, amelynek során az egyikben végbement változás a másik változását is magában hordozza. Ennek ellenére a szimfonikus költemény műfajt nem tekinthetjük előzmények nélkülinek.

A „programzene”, amelyben a zeneszerző sokszor konkrét irodalmi vagy képzőművészeti alkotásból meríti ihletét, vagy érzelmeinek kivetítését szóban megfogalmazva is megjelöli a partitúrában, elsőként a kevés fennmaradt ókori zenei emlék közt bukkan fel; a műfaj talán legismertebb példája pedig Vivaldi A négy évszakcímű hegedűverseny-ciklusa, valamint Beethoven Pastorale-szimfóniája.

 

Liszt a szimfonikus költemények programjait általában a partitúra előszavában fogalmazta meg, hisz szerinte „a programnak nincs más célja, mint az, hogy már előzetesen utaljon azokra a pszichológiai tényezőkre, amelyek az alkotásban testet öltenek. A zeneszerző esetleg meghatározott benyomások alapján komponálta művét, s ezeket azután teljesen át akarja vinni a hallgató tudatába”.Az előszó gondolatait követően Liszt több alkalommal is közzétette a teljes költeményt vagy az inspiráció forrásául szolgáló képzőművészeti alkotást, így gondoskodva a hallgatóság teljes műélvezetéről.

Az ifjú zeneszerző még vándorévei alatt a párizsi szalonok egyik kedvence volt, és szoros kapcsolatba került a művészi és társadalmi élet vezéregyéniségeivel, a kor híres festőivel, költőivel, íróival. E barátságok igen ösztönzően hatottak a széles látókörű, haladó gondolkodású fiatalemberre. Ekkoriban keletkezett zongoraművei közt is szép számmal találunk irodalmi, képzőművészeti indíttatású kompozíciókat, e hatások azonban főként weimari darabjait vizsgálva válnak nyilvánvalóvá.

 

Az egyes sorszámot viselő kompozíció –Ce qu’on entend sur la montagne [Amit a hegyen hallani] Victor Hugo azonos című költeménye nyomán keletkezett. Kissé szokatlan és nem túl szerencsés cím ez egy zenemű számára, német nyelvterületen a darab egyszerűen csak Hegy-szimfóniaként (Berg-Symphonie) él a köztudatban.

Victor Hugo 1829 nyarán írta meg a verset, amely Őszi levelek című kötetében jelent meg 1831-ben. (Liszt ekkor Párizsban élt.)

 

Liszt 1848-ban kezdett hozzá a komponáláshoz, és 1850. február végén mutatta be a weimari nagyhercegi udvarban. A szimfonikus költemény első, elveszett változatát asszisztense, Joachim Raff hangszerelte (talán August Conradi is közreműködött). Ne feledjük: Liszt Ferencnek a weimari időkig egyáltalán nem volt hangszerelési gyakorlata, ő addig elsősorban zongora-zeneszerző volt. Kisszámú, hangszerelést igénylő darabjainál mások segítségét kérte, főleg asszisztensét vette igénybe. Weimarban zenekar élére került, ahol már szabadon kísérletezhetett a hangszereléssel, a zenekari hangzás alakításával. Ennek megfelelően ebben az időszakban Liszt valamennyi művén sokat dolgozott, sokat változtatott. A Hegyiszimfónia második változatánál is Raff működött közre, de Liszt már sokat javított rajta, végül a harmadik, immáron végső változat partitúrája már teljes egészében Liszté. Ennek a változatnak a kiadásához már hozzájárult, és 1857-ben jelent meg a lipcsei Breitkopf und Härtelnél. Mindhárom verzió weimari bemutatóján (1850, 1853, 1857) Liszt vezényelt. A darabot Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnének ajánlotta

 

Hugo verse a természet és az emberiség kontrasztját vetíti elénk: az általa dicsőített, magasztalt, folyamatosan megújuló természet mellett a szenvedő emberiség a maga gyarló tetteivel, tökéletlenségével csupán negatív pólus lehet. A vers kezdősorai az óceán partjára vezetik az olvasót: a költő egy sziklaszirtről figyeli a vizet és a földet. Álmodozásából váratlanul iszonyatos, zavaros lárma zökkenti ki, mely végül két, egymással ellentétes karakterű dallammá tisztul:

 

Liszt Ferenc istencentrikus világszemlélete nem csupán szorosan értelmezett liturgikus vagy vallási témájú műveiben rajzolódik elénk, hanem olyan intim élménytárgyak zenei megjelenítésében is, minő a Hegyi szimfónia, vagy másként Amit a hegyen hallani szimfonikus költemény.

 

 Liszt versbeli ábrázolásában látja a tárgyakat, mintha előtte lennének a magaslaton. Az értelem és az érzés „együtt zenél”.  A zenei „átfogalmazásakor” írja: „A költő két hangot hall: az egyik mérhetetlen szépséggel zengi az Úr dicséretét, a másik, tompa, tele fájdalommal, sírással, átkozódással. Egyiket a természet mondja ki, a másikat az ember (emberiség). A két hang addig küzd egymással, keresztezi egymást és olvad eggyé, míg végül mindkettő bensőséges szemlélődésben oldódik fel, csendül ki…”

Az érzékfeletti találkozik itt az érzéki tapasztalással: a zongorahangzás a transzcendens hallással; a fül szinte már nem a zenei motívumokat követi, hanem a lélekből „visszajátszó” hang-élménysorokat, melyek a művész imádságai.

A „két hang” a szimfonikus költemény vezérmotívuma. A zeneköltőből kiváltott harmóniák mint spirituális program-vallomások bár költői alkotáshoz kapcsolódnak, egy élethangulat kifejezései: erkölcsi magaslatok a múló világ otrombaságai fölött.

Liszt önkritikus sorait: „Bizonyos, hogy kevés embernek van annyi tennivalója önmaga megjavításán, mint nekem. Lelkem fejlődését sok különféle körülmény akadályozta, vagy legalábbis nehezítette. Körülbelül húsz évvel ezelőtt találóan mondotta nekem egy pap: Önnek tulajdonképpen három egymásnak ellentmondó emberrel van dolga önmagában: a társasági emberrel, a virtuózzal és a gondolkozva alkotó komponistával. Szerencsésnek mondhatja magát, ha a három közül eggyel rendesen elkészül.

„…bár életem útján számtalanszor botlottam és megtévelyedtem – amit szívemből töredelmesen megbántam –, a szent kereszt isteni fénye sohasem tűnt el teljesen az életemből, sőt olykor egész lelkemet elárasztotta ragyogásával. Hálát adok ezért a jóságos Istennek és lelkemet a keresztnek, Megváltómnak, Üdvözítőmnek ajánlva halok meg…”

 

 

 

Forrás: http://www.zemplenimuzsa.hu, https://hu.wikipedia.org, Tóth Sándor


2017. december 15. péntek
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya