Arany János: Öldöklő angyal

 

I.

Elzönge oltár zsámolyán
A "holtodiglan - holtomiglan."
Férj a legény, nő a leány;
Áll a menyegző napja vigan.
Ősz Bay háza, e komor
Hajlék, örömtől pezsgve forr:
Minden zugában oly tele
Torokkal harsog a zene,
Hogy át- meg átrezeg bele
A vén fal, mintha érzene.
A nagy szobák, a bő terem,
Nem hallgatóznak néptelen
És a belőlük elvadult
Visszhang - ki minden ott esett
Kicsiny neszt oly mohón lesett -
Most rengeteg közé vonult.
Zászlók, sikárolt fegyverek,
Cserággal ékes címerek,
És néhol egy kép a falon,
(Kövér szinekben dúska rajz)
És jobbra, balra boldog arc:
Előre hátra vígalom!
Mert első nász ez a mai,
Mit ünnepel a vén Bay,
Mióta elmult az övé:
Mióta oltárhoz vivé
Azt, aki már csak néhai.
Első, utolsó... Haj! korán,
Évek következő során
Hullottak sirba gyermeki,
Örömét oly gyorsan elvivén,
Amily hamar hozák neki.
S gazdátlanúl maradt szivén
Oly sok apai szeretet;
De ő megőrzé ezeket,
Mig, kései vigasz gyanánt,
Fiai helyett nyert egy leányt,
Hogy annak adná mind együtt
Szerelmét, mely szivébe gyült.

II.

"Helyet!" - Menyasszonytáncra jő
Szép Anna s a derék Jenő;
A vőlegény s kit jobb karára
Fűzött, szemérmetes arája.
A férfi büszke, gyors, merész;
Dacos, kihívó módra néz
És mintegy azt jelenti arca:
E boldogság nem fog ki rajta
De a hölgy inkább csüggeteg,
Szemei földre függenek,
Szokatlan érzéstől remeg,
Ugy, mintha felriasztott vére
Özön boldogságától félne,
Ama boldogságtól, miért
Talán sokall is ennyi bért
S míg áldozatúl nem esék,
Lázad a szűzi büszkeség.
Magyar leánykint - nem henyén,
Hivalkodásban - nőve fel,
Az apai lak tűzhelyén
Oly ép maradt e szűz kebel,
Mint a gyümölcs, mint a gerezd,
Melyen érettség hamva rezg,
De illető kéz nem nyomott
Reá még szennyet és nyomot.
Előtte a szerelmi vágy,
Hosszú napok, álmatlan ágy,
Fülmile szó, rejtett magány
Holdas, sejtelmes éjszakán, -
A seb, mit a szem nyila vág,
A támadó s védő csaták
Az édes győzedelmek és
Az édesebb legyőzetés, -
A titkos óra, esti hely,
Virágbeszéd, vagy bármi jel,
Ág-moccanás, lomb-zörrenet,
A néma kérdés, felelet,
A csalfa "nem" s hév "igen"-ek:
Előtte ismeretlenek.
Igaz, hogy vére könnyű folyama
Futtában olykor meg-megdobbana,
Ha közelén ifjú leventék
- Mint szilaj őzet - megrebbenték:
De helyrepótlá gyors szökése
A veszteséget csakhamar -
És újra higgadt lőn verése,
Nyomot nem ejte a zavar.
Ma is, midőn oltár előtt,
Szeretni esküvé Jenőt,
Nem volt ez ifju kebelen
Se gyűlölet, se szerelem.
Tizennyolc év öntudata,
S főkép atyja kivánata
Akár jogúl, akár okul,
Elég volt, hogy kezet ada.
A szív? előtte oly csecsebecse,
Minek nem tudja, ha van is, becse;
A szívre ő kicsit adott:
Tán lételét sem érezi;
Miként nem szoktuk érzeni
Az ép egészséges tagot.
Ő erre mind nem gondola;
S gondolna bár, mit mondana?
"Hisz' ő mindenkit úgy szeret:
Miért ne épen ez egyet?!"
Szivét alig zavarja más,
Mint a szokatlan változás,
Egy édes, lázas sejtelem,
Mely jól esik de mit nem ért,
Melyet szégyenl s nem tudja mért:
Maga magának rejtelem.

 

III.

Most a hegedű és oboj[*]
Mélán merengő bús-komoly
Méltóságos zenéje foly;
És átrezeg a dallamon
Egy szende, lassu cimbalom.
Most elbocsátja hölgye kis kezét
A vőlegény és halkan visszalép;
Mértékre illeszti bokáit,
És mintha súgár jegenye
Szellők dalára lejtene:
Úgy andalog, külön, sokáig.
És szembe, mindig szembe járja,
Mozdúlatit követve, párja,
Ki mindenben és mindenütt
Őtőle vár, őtőle függ,
Őrája néz, mint hold a napra
Kitől szelídebb fényét kapja.
De majd élénkül a zene
Vidámul a tánc is vele,
Merészebb a nyirettyű, - s olykor
Egy réztülök mély öble horkol.
És délcegebb és bátorabb -
És majd közelb, majd távolabb
Jár a legény - míg, mintegy díjul,
A szép arával összesímul.
Művészi lépteit kimérve
Majd bal felé, majd jobb felé
Forgatja most azt, de kimélve,
Mint a zene mérsékelé.
A hölgy pedig fordúl vele,
De úgy lép, mintha lengene
S lábak helyett a hosszu öltöny
Redői tartanák a földön.
Egy fordulat még! és Jenő
Magára hagyja kedvesét;
Harsány zenébe tör elő
A trombita és klarinét.
Vidám toborzó lángja kel,
Mitől a vér gyorsan szökell,
A sarkantyú mértékre peng,
A hó kebel gyér fátyla reng;
A szív siet, az arc tüzes,
A szem ragyog - szemet keres...
S ha majd fokonként, a zene
Szilaj csárdásba átmene
Nem lejt az ifju már külön:
Mint villanyszikra pattan át
S hévvel ragadja meg ölön
Mosolyra gyult menyasszonyát.
A hölgy pedig kendős kezét
Nyugasztja vőlegénye vállán
És perdül - egy darabbá válván,
(Mikéntha észe volna csak
Vagy szárnya a gyors ifjunak),
Mig pajkosan lebbenti szét
A szellő suhogó mezét.
De végre a szilaj zene
(Mintha fáradtan dőlne le)
Ketté szakadván hirtelen
Megcsöndesül a táncterem:
S a hölgy, kit a legény vezet,
Pihegve néz ülőhelyet.

IV.

De "három a tánc!" így riad:
Pihenni most még nem szabad;
Gyöngéden visszakészti hát
Jenő fáradt menyasszonyát.
Együtt feláll több fiatal legény
Az ugrós táncba vígszökellve mén,
S mint hajdan Róma hősei
Vendég szabin leányokat,
Társul magához lejteni
Hölgyet szemel, hölgyet ragad.
Most a szilárd tölgy deszka pad
Dübögve majdnem leszakad;
Száz pár mozog, egyszerre mind,
Lesz véghetetlen labyrinth,
Egy összeszőtt-font tömkeleg,
Megfoghatatlan egyveleg,
Melyben, ahány pár, annyiféle
A tánc alakja és szeszélye,
Mégis azonegy zenemérték
Kormányozza mindenki léptét.
Ennek kimért mozgása dölyf;
Az csúszni látszik, mintha kérne;
Amaz, sebes szemmel kisérve,
Galambját űzi, mint az ölyv.
Itt jobbra balra, a terem
Széltében egy oldalfelez,
Mint a hajó a tengeren
Midőn széllel szemközt evez.
Ott egy ledér ölelni tárja
Keblét, s midőn rádőlne párja
Csalfán odább áll s neveti,
Hogy a cserbenhagyott leány
Pirulva megfenyegeti, -
Kit mégis rászed azután.
Ez csattogó sarkán dobol,
Az társa helyt más nőt rabol,
S büszkén mosolyg az elcsapott
Félvállról, hogyha ő is mást kapott.
De vajmikép irhassam én le,
Oh nemzetem, szép táncodat!
Busúlni és vigadni, mint te,
Tud-e más nép az ég alatt?
Ezt látni kell és érezni,
Mint a magyar sziv érezi,
Mint érezhette egykoron
Ama nász népe, melynek én
Széles jókedvét vázolom.
"Hajrá!" riad némely legény,
A másik igy: "csováld! csováld!"
A harmadik dévaj pedig
Egy "szembe szívem"-et kiált:
Midőn az ajtó küszöbén
Megáll egy fáradt jövevény,
Egy por-belepte vén csatár
És így üvölt:
"Jön a török! jön a tatár!"

V.

E szókra az ijedt zenész
Elejti kongó műszerét;
A vígadó nép összenéz,
Megfagyni érzi szíverét.
A tánc hevétől felpirult
Arcokra sápadtság borult;
Hasonló a kisérteti
Szinhez, midőn éjjel szesz ég,
S egy dőre társaságra kék
Világát rémesen veti.
A szó zavartan tétovázék,
S az ajk kilincsét nem lelé,
Mint az, kinek fején a ház ég
És nem lel útat kifelé.
A legszemesb lélekjelenlét
Sem látta a teendők rendjét,
Csak tapogatva keresett,
Keresvén a vezérfonalt,
Mely most, e meglepő, zavart
Percben, kezéből kiesett.
Majd lőn tolongás összevissza,
Egy eszme: "fussunk!" lett közös,
"Hová?" az mindegy, közönyös,
Azt kiki véletlenre bizza.
De most gátolva lép elő
A vőlegény, harcos Jenő:
Kardját feszíti hirtelen
Keresztül az ajtófelen
És felkiált:
"Ha! mit jelentsen e dolog?
Csak nem leszünk mind asszonyok?
Ám fusson el a védtelen,
A gyönge kor, a gyönge nem;
Még van idő: még a veszély
Elől vonúlhat a madár;
Csak most borul a láthatár,
Alig jelentve némi szél
A vészt, melynek morajja kél,
Mely mintegy álmában beszél.
Ám fusson el, ki vén, ki nő:
Lesz menekülni hely, idő.
Hanem mi, kik ama nevet
Hordjuk, mely büszkévé tehet,
Mely, csak kiejtve szárazon,
bátorsággal egyazon -
Mi férfiak!... a férfi küzd,
Futásban néki nincsen üdv,
Acél- csöngetve vár acélt,
Keresve kerüli a veszélyt.
Mit csevegek, mint egy mesélő!
Futni korán, habozni késő:
Munkára! lássuk, hogy kiki
Hány főt bir állítani ki.
Gyűlőhely: e ház udvarán;
Idő: egy óra lesz talán,
Ha a sietség öt-hat percnyi
Toldással önként meg nem szerzi.
S ha összegyült a kis csapat,
Meglátjuk mi dolog akad;
Csatlakozunk majd oda, hol
Nem ingyen foly a vér, ha foly.
Vezérhez, akinek csata
Előtt még nincsen vert hada;
Sereghez, mely, amerre az út
Rövidebb, mindig arra fut:
Nem hátra, míg előre tud."

VI.

Immár az összegyült csapat
Vár indulási jelszavat:
Maga Jenő késik csupán
Szép Anna mellett búcsuján.
Nem fog soká tartani az:
Bucsúja nem meddő panasz,
Mit a pityergéssé fajult
Erőtlenség órákra nyujt.
Bucsúja férfias, rövid:
De arca rögtön elsötétül
Amint elválna hitvesétül;
Fájlalja pusztult örömit.
Fájlalja, hogy első heve
Oly hirtelen lépést teve:
Álbüszkeségét, önmagában
Átkozza... de későn, hiában.
Mit tehet ő? csekély hada?
Mit egy reménytelen csata?
Bujdosva bár, üldözve bár,
Nem boldogabb-e a páros madár,
A rengeteg páros vada?
Így elveszítni mindenét:
Mint Ádám egykor Édenét...
Nem annyit - ah! el nem veszett,
Nem vetteték Édenre zár,
Mielőtt a bűnös földi pár
Minden gyümölcsöt élvezett!
Kebellázító sejtelem
Kigyói marják szertelen,
........................

(Itt a kézirat félbeszakad)

 

 


2017. december 13. szerda
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya