A PALESTRINA-STÍLUS

 

A 16-17. sz. polifon zenei stílusa, melynek törvényszerűségei leginkább Palestrina művészetéből olvashatók ki; szigorúan kontrapunktikus szerkesztésmódja került bizonyos hangközöket (szekund, kvart, és szeptim), tiltotta a motívumok ísmétlését, a hangzatfelbontást, az alterációt, s a cantus firmushoz igazította az összes többi szólamot.

 

Amikor a tridenti zsinat (1545-63) a mise zenéjével foglalkozott, és felmerült a figurális zene kizárásának szükségessége, Palestrina műveinek méltóságteljes, a szöveg szavait követő stílusa döntő szerepet játszott a kérdés kedvező megítélésében. 1555-ben Missa Papae Marcelli c. miséjének megírásával az egyházi zene hivatalosan elismert mintaképévé vált, s kinevezték a pápai kórus zeneszerzőjévé is. Stílusának nemes egyszerűsége, kompozíciós tökélye iskolát teremtett, amelyet Palestrina-stílus néven ma is tanítanak. 1605-ben Claudio Monteverdi fivére, Giulio Cesare Palestrina és kortársainak művészetét prima prattica névvel illette. Ennek fő sajátosságai az éneklő dallamosság, az egyszerű hármashangzatokra épülő, világos harmóniavilág és a természetes szólamvezetés. A gregorián megreformálásában vállalt szerepe vitatott, újabb kutatások szerint Palestrinának nem volt része az 1614-es Medici-kiadás létrejöttében.

 

A stílust azok a törvényszerűségek jelentik, amelyekkel körülhatárolhatok a műalkotások. Ezek a törvényszerűségek a kor művészet-szemléletének kifejeződései. Technikai szabályok, melyek szerint épülnek a művek, bizonyos kifejezési módok és eszközök, melyeket előszeretettel alkalmaznak az alkotó művészek. Minden stílusnak pozitív és negatív tényezői vannak. A pozitív tényezők határozzák meg elsősorban a stílust, de jellemzőek rá a negatív tényezők is, vagyis azok a tiltó szabályok, melyek bizonyos kifejezésmódokat kizárnak.

A stílus meghatározása, törvényekbe foglalása nem minden korban lehetséges. Vannak korok, melyekben a stíluselemek még nem alakultak ki, ezzel szemben pedig más korok stílusának legapróbb vonatkozásai is szabályokba rögzíthetők. Az előbbi korokban az alkotók ömagukban is visszatükrözik azt a szakadást és stílus-összevisszaságot, amely az egész korra jellemző ; önmaguknak és koruknak kifejezését keresik és éppen ez a vajúdás, ez a negatívum jellemző az egész, saját életformáit kereső korra. Az utóbbi korokban a stílus kitisztulása, a törvényszerűségek kikristályosodása, a formák, műfajok kialakulása jelképezik az életformákat megtaláló embert.

A zenetörténetnek egyik leginkább vajúdó korszaka a XV. század. A stíluskeresés és stíluskeveredés elsősorban a világi és egyházi elemek összebogozódásából tűnik ki.

Például a Quattrocento miséinek cantus firmusa sok esetben világi dal, melynek sokszor igen profán az eredeti szövege.

(…)

Ezt a szokást átvették még a Cinquecento olasz mesterei is. A «L’homme armé» című provence-i chanson, melyet annyi zeneszerző választott cantus firmusnak, még Palestrina misetémái között is helyet kapott. Véglegesen a tridenti zsinat szünteti meg a világi dalok téma gyanánt való felhasználását az egyházi művekben.

(…)

A Quattrocento egyéb vonatkozásban is mutatja a világi és egyházi elemek keveredését. A hangszerek és énekes szólamok kombinálása ugyanezt a szellemet árulja el. A hangszeres zene az előző században az «ars nova» szellemével tört be a vokális zene birodalmába. A Quattrocentóban a zeneszerzők nem érzik határozottan, hogy hangszerekre vagy énekhangokra írják-e szólamaikat. A polifon művek előadásánál vagy csak egy szólamot énekeltek, a többi tvalamilyen hangszeren játszották, vagy több szólamot énekeltek s egyet játszottak hangszeren, vagy az egész művet hangszeren (orgonán), vagy hangszereken adták elő.

Magában a katolikus egyházban is megtörtént ez a keveredés. Az egyház a XIV. század óta fokozatosan elvilágiasodik. A XV. század közepétől kezdve a pápák is bekapcsolódnak a reneszánsz szellemvilágába és a többiekhez hasonló művészetpártoló világi uralkodókká válnak.

Végül a világi és egyházi elemek keveredése átformálta az egyes ember lelkületét is a Quattrocentóban. Ebben a reneszánsz lélekben megfér a bűn és a vallás egymás mellett. A tudomány még nem fordult szembe a vallással, a szabadság, az ész és test szabadságának követelő vágya még nem tette hitetlenné az embert. A Quattrocento embere bűnös életét sajátos módon össze tudta egyeztetni vallásosságával.

Palestrina stílus

Ha a Palestrina-stílust röviden jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk, hogy az egyensúly stílusa. Az általános kifejezést nézve, egyensúlyban van benne a szubjektív és objektív művészetszemlélet. A művek egészét tekintve egyensúlyba kerül a formai kötöttség és szabadság. A ritmus területén ugyanilyen kiegyenlítődését tapasztaljuk, a «giusto» és «parlando» stílusnak. A horizontális és vertikális elemek kiegyenlítődnek benne, a melódia és harmónia mint egyenrangú tényező állanak egymásai szemben, de egymásért, a polifonia és homofoniakövetelményei közös nevezőre kerülnek.

A harmónia világát külön vizsgálva szintén ezt a csodálatos egyensúlyt, ezt ez «aurea mediocritas»-t állapíthatjuk meg : sehol másutt nincs a disszonancia a konszonanciával ennyire egyenrangú erőként kezelve, mint Palestrina és iskolája műveiben. Itt a konszonancia és

disszonancia együtt képeznek egészet. Ebből következik, hogy Palestrina müveiben ugyanannyi a konszonancia mint diszzonancia.

Palestrina dallamgörbéit vizsgálva szintén az ellentétes kifejezésformák kiegyenlítődését észleljük. A primitív népek dalai, úgyszintén az ókori népeké, köztük a görögöké is, magas hangon kezdődnek és a záró hangig fokozatosan ereszkednek. Ez az ereszkedő jellegű dallam nagyjában alapszkémája marad az egész középkori zenének. Az eltérés többnyire csak az, hogy a dallamok nem a legmagasabb hanggal kezdődnek, hanem arra rövid emelkedés után érkeznek. Az emelkedő rész lényegesen rövidebb mint az ereszkedő. A gregorián énekek is nagyobbrészt ilyen szerkezetű dallamokból állanak. Ezzel szemben a bároktól kezdve az emelkedő jellegű dallam lesz a zenei szerkesztés alapjává. Itt a dallam emelkedő része az uralkodó. Palestrina dallamai a két dallamfajta között állanak.

Palestrina kerül mindent, ami az egyensúlyt megzavarná. Dinamikai skálája nem ismeri a hirtelen hangsúlyokat, dallamai kizárják a nagyobb ugrásokat, nem ír túlmagas, sem túlmély hangokat, tempói sem túl gyorsak, sem túl lassúak : egyensúly uralja az egész művészetét. Ez a művészet már nem is emberi, hiszen a szenvedélyek ismeretlen tényezők benne : az eszmék világának tükröződése.

(…)

a reneszánsz zeneszerzőknél a dallam minden kompozíció alapja és az összhangzás csak a dallamok egyidőben szóló hangjainak találkozása.

(...)

A Palestrina-stüus az egységhez, a harmóniához, közelebbről : a hármashangzathoz való végső elérkezés. A Cinquecento nagy mestere tudatosan kereste a telt hangzást. Ö maga nóvum genus musicumnak nevezi 1567-ben megjelent miséi előszavában azt a fajta vokális zenét, melyben a vertikális elemek érvényesülnek.

Palestrinánál csak a kezdeteknél és befejezéseknél vannak üres hangzások. Ez a telt hangzásokra való törekvés természetesen maga után vonta a polifonia mérséklését. Az előző század bonyolult többszólamúságához viszonyítva a Palestrina-stílus lényeges leegyszerűsödést hozott a kontrapunkt- tikus szerkesztés terén. A harmónia cél lett anélkül, hogy a szólamok dallamélete csorbulást szenvedett volna. Mindössze annyi történt, hogy a szólamok az összhangzásra, még pedig a jól hangzásra tekintettel alakulnak.

(…)

Palestrinánál a disszonanciák szerepeltetése erősen megkötött, szabályok tömege őrködik, hogy a legszigorúbb logika útján érkezzenek el a szólamok a disszonáns hangzásokhoz és hogy a feszültség feloldása szintén logikus legyen.

(…)

A stílus kötöttsége tehát nem csorbítja meg a kifejezési lehetőségeket, sőt megsokszorozza

(…)

Felhívjuk a figyelmet Palestrina műveinek mérhetetlen hangzási gazdagságára és változatosságára. Hangsúlyozzuk, hogy mindezek a hangzási kincsek a legszigorúbb törvények segítségével halmozódtak össze. Éppen ezáltal mérhetjük fel a Cinquecento lángelméjének: Pierluigi Palestrina szellemének nagyságát.

 

Forrás: Horusitzky Zoltán, www.fidelio.hu


2017. október 18. szerda
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz