Az orgona

 

A kezdetben egyszólamú, alig két oktávos római vízorgonák leszármazottja, a mai monumentális templomi óriások elődje, a középkori orgona a 14. századig afféle hordozható hangszer volt, ráadásul a templomban semmi szerepet nem kapott. Csak később, a XV-XVI. századra alakult ki jellemző felépítése, hordozhatósága megszűnt, sípjainak száma megnőtt, és a barokk idejére a hangszerek közül a legtöbb lehetőséget biztosító, legkomolyabb eszközévé vált a zenészeknek

Az orgona népszerűségének csúcspontján volt a barokkban mind építés, mind a rá írt művek tekintetében. A házi használatra készített orgona az orgona pozitív. Gyakran kombinálták az orgonát más hangszerrel is, ilyen például a claviorganum.

 

(Házi használatra készült a klavichord is, amelyik az első kalapácsos billentyűsként vonult be a hangszertörténelembe. Házi muzsikára voltak alkalmasak a clavicytheriumok (függőleges szekrényű csembalók), a spinétek (továbbfejlesztése a harántspinét és az oktávspinét) és az arpicordók. Jelen volt még a virginál is.)

 

Az orgona billentyűs aerofon hangszer. Több hangszert egyesít magában, ennek megfelelően hangzásvilága rendkívül gazdag. Kezelése a zongorához hasonló, azzal a különbséggel, hogy az orgonának több, kézzel és lábbal játszható billentyűsora is lehet.

 

Minden orgona önálló egyéniség, méreteiben, felépítésében, hangzásában egyedi. Léteznek hordozható, felállítható, pozitív orgonák, ezek nagyjából bútor méretű hangszerek, de a hangversenytermi és templomi orgonák akár épületnyi monstrumok is lehetnek. Közös bennük az, hogy különböző nagyságú és hangolású sípok sorozatait tartalmazzák, melyek megszólaltatásához a levegőt az emberi tüdő helyett valamilyen fújtatórendszer szolgáltatja.

 

 

A felépítményben található a hangszer hangot adó része, vagyis az orgonasípok, valamint az ezeket működtető szélládák és szeleprendszerek. Általában jól elkülöníthető egységekre, művekre  tagolódik. Ezek tulajdonképpen önálló, egy-egy billentyűsorról külön működtethető kisebb orgonák. Ezek az akusztikai térben való elhelyezkedésükben, illetve a bennük szereplő sípsorok hangzásában különböznek egymástól.

A játszóasztalon találhatóak még az egyes billentyűsorokhoz tartozó regiszterkapcsolók, melyek segítségével az orgonista kiválasztja, mely sípsorokat, ezek milyen kombinációit akarja megszólaltatni. A kopulák (elektronikus vagy szükség esetén mechanikai) kapcsolatot létesítenek a különböző manuálok, ill. manuál és pedál között: a kiválasztott mű sípsorai ezáltal egy másik művön is megszólalnak.

 

A legrégibb, valóban orgonának nevezhető hangszer az ókori víziorgona, a hidraulosz.

A 4. századtól a víziorgona hidraulikus nyomáskiegyenlítő szerkezete helyett egyre inkább a tisztán pneumatikus rendszer került előtérbe. A 9. században kezdték az orgonát az egyházi zene céljaira használni, a 10. században készültek az első nagyobb, szekrény alakú orgonák. Az orgona méreteinek növekedésével a játék egyre nagyobb fizikai erőkifejtést igényelt, a billentyűzet sok esetben vaskos, nehezen mozdítható emeltyűk sora volt.

 

A legelterjedtebb középkori orgonatípus, a Blockwerk, amelynek billentyűit ököllel, vagy tenyérrel lehetett csak lenyomni, már nem felelt meg az új zenei igényeknek. A progresszív menzúra (a sípok egyforma átmérője) sem tudott új hangzásminőséget létrehozni, habár a sípsorok számát növelték. Praetorius így ír erről: "Hangja… mély, goromba zúgás és rémséges morgás, a mixtura sípok sokasága miatt is".

 

Az Ars Nova megjelenésével (1320-tól) az új irány és az Ars Antiqua hívei között komoly egyházzenei viták alakultak ki. Ez az orgona fejlődésén is nyomot hagyott. Az új zenei stílust az egyház nehezen fogadta, a "harc" évszázadokig tartott. Az új művészet hívei csak a trienti zsinat (1545-63) után kaptak létjogosultságot. Természetesen azért volt, ahol elfogadták, és előszeretettel alkalmazták, így lehet, hogy a halberstadt-i Blockwerk megépülése (1361) és a mai elveket tükröző

sioni orgona (1390-1420 között) keletkezése az időben közel esik egymáshoz.

Handeltől származnak az első orgonaversenyek – rendszerint az oratóriumok szünetében játszotta el őket. A húsz versenymű közt alig akad, amelyben dolga lenne az orgonapedálnak; Angliában ugyanis kisméretű, pedál nélküli hangszerek voltak divatban. Az orgonaszólamok vázlatszerű egyszerűségéből arra lehet következtetni, hogy az előadónak bőséges alkalma nyílt a rögtönzésre.

Orgonára általában fantáziákat, toccatákat, és fúgákat írtak.

 

Az orgona a hangszerek királynője

Ez a hangszer méltán vívta ki magának ezt a jelzőt. Hiszen hangzásával nem vetekedik semelyik másik hangszer sem. A hangszer egy egész zenekar is lehet, aminek az élén a karmester áll.

A karmester maga az orgonista, a különböző hangszerek pedig az orgonában levő sípsorok. A regiszterek segítségével ki lehet választani, hogy éppen melyik „hangszeren” szeretnénk játszani. Kihúzzuk azt a regisztert például, hogy fuvola, és az orgona fuvolahangon szólal meg. De kedvünk szerint válogathatunk az orgona sípsoraiból, kihúzhatjuk a trombitát, fagottot, vagy akár a gambát. Vagy ezeket egyszerre, s máris kész saját „zenekarunk”.

Az orgonában sípok vannak, ezek adják a hangot. A sípok megszólalásához levegő kell. Apáink, nagyapáink gyerekkorukban rendszeresen ott álltak, az orgona mellett, és taposták a nagy fújtatókat, ami a levegőt biztosította az orgona számára. Ma ez már elektromosan működik. A motor a szélládába juttatja a levegőt, innen a levegő a sípokhoz egy szeleprendszeren keresztül jut el. A szelepek biztosítják, hogy mindig az orgonaművész által kívánt sípok szóljanak. A motor, a szélláda, a szeleprendszer és a sípok az orgonaszekrényben helyezkednek el.

A sípok hangjain szól tehát az orgona. A sípok különböző méretűek, találhatunk néhány centiméterest vagy akár több méterest is. A sípoknak két fajtája van, a levegőoszlop rezgésbe hozásának módja szerint. Megkülönböztetünk egymástól ajaksípokat és nyelvsípokat. Az ajaksípok hasonlóképpen működnek, mint a furulya. Az orgona sípkészletének körülbelül 85 %-át teszik ki. Fajtái lehetnek nyitott, fedett, kónikus (kúp alakú), cillindrikus, kupakos, félfedett, stb. Lehetnek fémből (ón és ólom ötvözet, esetleg réz) vagy fából (ekkor lapokból összeállított négyzetes hasáb formájúak). Gyakori ajaksíp regiszter elnevezések: principal, flöte, oktave, mixtura, cimbel, salicional, gamba, stb. A nyelvsípokban egy kis sárgaréz lemezke, a „nyelv” rezgésbe jön, ami a tölcsérben lévő levegőoszlopot is rezgésbe hozza. Így jön létre a jellegzetes nyelvhangzás. Példák nyelvsípokra: trompete, oboa, regal, vox humana, stb. A regiszter hangmagasságát hosszúságmértékkel, lábszámmal adják meg (8 láb, 4', 2 2/3', stb.).

 

Az orgona szerves része a játszóasztal. Itt található a billentyűzet vagy billentyűzetek, attól függően, hogy hány manuálos az orgona. Valamint a pedál, amit lábbal szólaltatnak meg. A billentyűzetek, más néven művek (Werke) lehetővé teszik, hogy a különböző regiszterek legkülönbözőbb variációit létrehozzuk. Képzeljük el ezeket, mint különálló kis orgonákat, amiket egyszerre lehet működtetni. A leggyakoribb billentyűzetek elnevezései: Főmű (Hauptwerk), Pozitívmű (Positiv), Mellmű (Brustwerk), Felsőmű (Oberwerk), Redőnymű (Schwellwerk), valamint a Pedálmű (Pedalwerk). A regiszterkapcsolók is a játszóasztalon vannak, ezek lehetnek lefelé vagy felfelé billenő keskeny fa, csont, műanyag, stb. lapocskák, vagy kihúzható gomb formájúak. A regiszteren levő felirat mutatja a nevét és lábszámát. A játszóasztalon van a henger valamint a redőny működtetéséhez szükséges pedál is. Egyéb pedálok vagy az ún. pisztonok segítik a játékost, hogy bizonyos regisztereket vagy a kopulákat lábbal is kapcsolni tudja. Némelyik modern orgonán már található setzer-kombináció is, amely lehetővé teszi, hogy a különböző regisztrációkat előre beprogramozva egy gombnyomással kapcsolni lehessen. A játszóasztalt az orgonaszekrénnyel összekötő szerkezet a traktúra, amely lehet mechanikus, pneumatikus vagy elektromos a szeleprendszer működtetési módjától függően.

 

 

Az egyik leggyakrabban feltett kérdés az orgonával kapcsolatban, hogy „Hány sípja van?”. A kérdést, mint ahogy fentebb láttuk, nem olyan egyszerű megválaszolni, lévén egy orgonának több ezer sípja is lehet. De számoljunk csak utána! Egy orgonának kb. 85-ször annyi a sípja, mint a regisztere. Rendszerint a manuál mindegyik billentyűjéhez tartozik a regiszterből legalább egy síp. Egy manuálnak általában 58 billentyűje van, a pedálnak 30, az átlagos orgonáknak többnyire 20-40, a falusi templomok és kisebb termek orgonáinak 10-20 regisztere van. De vannak egészen nagy, 80, 100, 150, 200 regiszteres orgonák is.

 

Forrás: myorganmusic.com


2017. december 15. péntek
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya