Gárdonyi Géza–Dankó Pista

 

Dankót Pósa Lajos mutatta be Gárdonyinak Szegeden a Hungáriában. Dankó Gárdonyitól is kért taktust. Nem egyet. Sokat. És nem csak szövegtaktusokat. Zenét is. Gárdonyi volt Dankó zeneértő tekintélye. A Dankó-dalok bizalmas bírálója. A Gárdonyi-hagyatékban lévő eredeti Dankó-kéziratok (59 nóta) és levelek tanúsítják, mennyit csiszolt, javítgatott Gárdonyi Géza Dankó Pista szerzeményein. Lehet, hogy a zeneértők ajkbiggyesztve mondják: „Bár ne javított volna…”

Mégis, Gárdonyi baráti beavatkozását Dankó Pista el nem engedte, egy nótájánál se.

 

A Hungária-asztal márványán toppant e világra a szivarfüstös levegőből a legelső Göre-nóta is. Akkor, mikor még Gárdonyitól ha megkérdezik:

– Te Géza, ismersz te valami Göre Gábor nevű bírót Lepénden?

Azt felelte volna rá:

– Bizony nem ismerek én. Még csak azt se tudom, hol a sárfészekbe lehet az a Lepénd.

Ha Lepéndet nem is tudta, melyik ország végén fekszik, de a Haragszik a felesígöm, azért támadt kedvem níköm nótáját megszerzette. A Hungária márványa volt a nóta bölcsője. A vers mellé Dankó odaceruzázta az „ongorára és emböri szályra való” kvótát is. Külön magának meg a hegedűre valót is. (1899. október 4.)

 

Pósa Gárdonyi érkezése után egy évre (1889. november 24.) megvált Szegedtől, ráhagyva asztalát és Dankót Gárdonyi pártfogására és szeretetére. Gárdonyi Dankót ültette az asztalfőre.

Szeretetében pedig túl igyekezett licitálni Pósát, akit ünnepélyes vacsorával búcsúztattak.

 

A műsoros est részletei.

Első szám: Gárdonyi verse Pósa Lajos stílusban. A versből csak a kezdősorokat ismerem:

„Csicsíja bubuja

Alszik a Katinka

Aranyos pillangó

Fából gyertyatartó.”

Utána Dankó Pista következett. Külön nótát faragott az utolsó vacsora tiszteletére. A nóta utókorra maradt refrénje: „Hej kocsmáros, mit ugrál kend jobbra balra!”

Dankó után Gárdonyi következett az ünnepségen. Gárdonyi köszöntője Pósa tiszteletére. A nyilvánosság előtt tanító kora óta nem szerepelt szerző a baráti körben hatásosan szorított kezet Pósával az utolsó halpaprikás mellett.

„Kedves Pósika! – szónokolt Gárdonyi –, egy kis ház kapujára ott a templomtéren kiakasztódott a tábla: bútorozott szoba kiadó. Soha nem gondoltam, hogy én egy ilyen kurta háromszavas táblára könnyes szemmel nézzek. Ma mégis megtörtént…

Legyen költészetére nézve – fejezte be a szónok mondókáját – a Szegeden eltöltött idő csecsemőkor. Kívánjuk, hogy éljen a dicsőséges és fényes gyermekkor végső határáig. És ezzel, azt hiszem mindnyájan lekívántuk róla azt, ami neki olyan zokon esett, hogy öregnek neveztük.”

 

A szónokot ezután számosan üdvözlik, s ez annyira szíven érinti Gárdonyit, hogy előrántja zsebéből Pósa búcsúja című tréfás versét, amely végső soraiban így ünnepel:

„Gyermekreményim s dadák tanyája,

Örökre tán, Szeged, Isten veled.

Fölszállt a gyermekköltemények ára,

Fölszállok hát én Pestre, föl velek!

Ha visszatérek, paprikák hona,

Egyek, ha – más nem – itt sokszor, koma!”

 

Pósa Lajos (Radnót (Gömör és Kis-Hont vármegye), 1850. április 9. – Budapest, 1914. július 9.), a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző.

 

Szegeden a Hungária kávéház üvegfallal elválasztott rekeszében ültek össze délutánonkint cukros feketebab lére a szegedi írók és íróbarátok. Gárdonyi idejében Pósa Lajos töltötte ki az elnöki karossat. A kitöltés Mikszáth után kissé vékonyabbra sikerült, de nem sokkal.

A Hungária asztalánál avatták fel az újonnan érkező tollat szegedi íróvá. Addig csak „gyüttment” volt ott, még az országos hírű Jókai is, míg a vérszerződést a feketekávés csészéből ki nem hörpintette. S ha a felhörpintés megtörtént, a szegedi irodalom bizalommal kapaszkodhatott kétfelől a mester karjába, nem volt joga onnan a jövendő nagyságokat lerázni.

Gárdonyi is eljárt a Hungária vaslábú márványához. Kiitta mindennap a szokásos vérszerződést, és melengette a jó barátság hevét Pósa Lajossal meg Dankó Pistával, a fekete pemethajú muzsikuscigánnyal. Szeged fülemüléjével. A magyar zene Petőfijével.

 

Dankó Pista ott élt a Hungária kávéházban. Azért írom, élt, mert Dankó inkább otthon, a lakásán számított vendégnek. A magunkfajta földi halandó ott él, ahol az éjszakáit átálmodja. Dankó a Hungáriában éjszakázott. A Hungáriában álmodott lágyan dallamos magyar melódiákat. Dankó fülemüleségének a Hungária volt a virágos mezeje, orgonabokra, hol kibocsáthatta dalait éjjel, a csillagfény sugarai felé. Ilyenkor aztán a magyar földről felröppent angyalkák kikönyököltek a felhőszegélyre, s gyönyörködtek a fel-felszálló hazai akkordokban.

Dankó Pista dalait ott szerezte, a Hungáriában. Az írók asztala volt a kottafüzete. Megbecsülhetetlen jó papiros a fehér márvány. A ceruza, tinta egyformán fogja, és pincérszalvéta a törlőgumija. E fehér márványlapra pontozta át Dankó öt vonalra hegedűn négy húron pengetett, cincogtatott ötleteit.

Erre az asztalra írta s szedte-rakta rímekbe Pósa Lajos is sok-sok csilingelő szavú költeményét.

A Hungária márványán fonódott rímekbe ez a verse is:

„Nem jó mindig a fonóba eljárni.

Legényeknek szép lányokkal cicázni.”

Amikor Pósa ezt a versét megírta, még nem ismerte Dankót. Pósa akkor a szegedi színház titkársága tekintélyét viselte, és nem a Pósa bácsiét. Ez az oka, hogy amikor verse a Szegedi Naplóban megjelent, Dankó Pista csapzott hajával és cigánysága összes feketeségével tétovázás nélkül odamerészkedett Pósához, s büszkén bejelentette:

– Pósa úr kérem. Muzsikát írtam az ön versére.

– Muzsikááát?

– Muzsikát. Csak az a baj kérem, Pósa úr, de ne tessék érte haragudni, a muzsika jó, de a vers nem jó.

– Nem jó? Hát ha nem jó, írj különbet.

– Nem az a baj kérem, hogy egészen nem jó. Csak hiányzik, belőle egy taktus.

– Már hogy a pokolba hiányozna.

– Pedig hiányzik kérem. Nekem hiányzik.

– Neked. Nem neked írtam én azt a verset, te tücsök.

– Tudom én azt kérem. De ne tessék azért haragudni… Ha abban a versben még egy taktus vóna… Írjon a vershez még egy taktust, Pósa úr. Igen kérem, Pósa úr. Még egy taktust. Én érzem, hogy a hegedűmmel ez a vers dalszárnyra kapna. Csak egy taktuson múlik instálom.

– A nóta jó?

– Meghiszem azt! Eljátszom instálom. Eljátszom én rögvest.

Azzal hirtelen nyaka alá szorította a hegedűt, hunyorított egyet a bandának, s ott, az újságírók nagy álmélkodására, megbűvölésére, eljátszotta a „Nem jó mindig” vers dallamát. Pósa szíve megdobbant a zenére, s a márványasztalon odaköltötte hozzá Dankó kedvéért a hiányzó egy taktust:

Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni.

Legényeknek szép lányokkal, menyecskékkel cicázni.”

Ezután Dankó újra hegedűre fogta a verset. Pósa könnyezett örömében. Magához ölelte Dankót, s így tartotta, szívéhez szorított barátsággal egy életen által.

 


2017. október 22. vasárnap
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz