Aaron H. Esman: MOZART

Tanulmány a zseniről

(…) Wolfgang Amadeus Mozart talán a legnagyobb volt a maga területén; páratlan lángelméje oly rendkívüli, amit feltétlen tanulmányoznunk kell. Vigasztaljon bennünket a tudat, hogy akár eljutunk az alkotó zsenivel kapcsolatos általános következtetésekhez, akár nem, sok érdekeset megtudhatunk a nyugati művészet e páratlan alakjáról.

Fejlődés és jellem

            Mozart röpke, de hihetetlenül termékeny pályafutásának legszembeötlőbb vonása egész biztosan a zeneszerző koraérettsége. Túl jól ismert - bár kétes hitelû - a négyéves kori titkos pianistaságáról szóló történet ahhoz, hogy ne legyen unalmas újbóli meghallgatása. Igaz-e vagy sem, azt mindenesetre megalapozottan állíthatjuk, hogy Mozart zeneileg már akkor aktív volt, amikor a legtöbb gyermek még olvasni sem tud, és már öt éves korában rövid darabokat komponált zongorára. Mozart fejlődésében kiemelkedő jelentősége volt apjával, Leopolddal való kapcsolatának. Az apa, vitathatatlanul a Mozart-ház feje, kiváló salzburgi muzsikus, akinek a hegedűjátékról írott értekezését nemzetközileg is ismerték. Mindent összevéve eredményes, higgadt, szigorú, ellentmondást nem tűrő, de meleg egyéniség, akinek határozott realitásérzéke és éles szeme volt az anyagi előnyök meglátására. Emily Anderson (1938, xi., xii.), Mozart családi leveleinek szerkesztője, Leopoldot “fáradhatatlan levélíró, adatgyűjtő, a jegyzékek és előjegyzési naplók őrizője... tervszerû, sõt pedáns és talán egy kissé túlságosan is kíváncsi szülõ”-ként jellemezte, mellyel kitûnõ, tömör leírást adott az anális jellemről. Leopold igen vallásos volt, és fiát folyton a katolikus vallás gyakorlására és az istentiszteletek látogatására ösztökélte. A legfőbb erénynek a kemény munkát tartotta, és azok iránt a figyelemre méltó anyagi előnyök iránt sem volt egészen közömbös, amelyek ennek az erkölcsi elvnek a gyermekeire való alkalmazásából származtak. Wolfgang anyja, Anna Maria Mozart alakja meglehetősen homályba vész. Meleg, odaadó anyának tűnik, férjénél jóval kisebb szellemi képességekkel, ugyanakkor kedvesebb és türelmesebb, mint Leopold. Házasságuk a legteljesebb mértékben boldog és sikeres. “Wolfgang nagyon szerette, de a legcsekélyebb tiszteletet sem mutatta iránta”. 
Wolfgang zenei koraérettsége miatt elkerülhetetlen volt, hogy apja védõszárnyai alá vegye. Mozart soha nem járt iskolába, és  mind a zenei, mind az általános tanulmányok terén Leopoldon kívül soha nem volt más tanára, ami a szokásosnál több lehetőséget biztosított számára apja elképzeléseinek és alapelveinek inkorporálására és a velük való azonosulásra. Gyakran idézik gyermekkori szavajárását, miszerint “Isten után a Papa”. Mozart ifjú éveiben jámbor katolikus volt, és sok más területen is engedelmeskedett apja befolyásának. Zenéjében, melyet az általánosan rendszerető klasszikus korszak összes többi zenéjétől is megkülönböztet átlátszósága, precizitása és ökonomikussága, világosan tükröződik Leopold rendszeretete és pedantériája.

            Ha jobban megfigyeljük, ennek az engedelmességnek és azonosulásnak számos közvetett hatását tapasztaljuk. Wolfgang felnőtté érésével, különösen abban az időszakban, amikor apja nélkül utazza be Európát, egyre nyilvánvalóbbá válnak lázadása jelei. Ifjúkora utolsó évei kifinomult, szabatos zenéjének komponálása idején írja unokahúgának Augsburgba a híres “Bäsle” leveleket. Ezek az elbűvölő dokumentumok jól megvilágítják Mozart jellemét. Tele vannak értelmetlen szófűzésekkel, szójátékokkal (…) amiket kedvesen és vég nélkül hajtogat.(...)

 Mozart huszonkét éves volt, amikor anyja, párizsi tartózkodásuk idején, meghalt. Wolfgang apjához írott leveleiben, melyek elárulják veszteségérzését és feltárják a távollévő Leopold iránti érzékeny figyelmességét, feltűnik egy érdekes passzus: “még soha nem láttam senkit meghal. Eltöprenghetünk, milyen összefüggés lehet e között- és a Leopoldtól idézett megjegyzés között: Nem nehéz felismerni a gyermeki odaadás e megnyilvánulásában az ellenségesség rejtett, de félreérthetetlen ellenáramlatát.“Amikor gyermek voltál, azt mondtad, legszívesebben vitrinbe tennél és a legkisebb szellőtől is megóvnál, úgyhogy azt szeretted volna, ha mindig veled vagyok, és mindig nagy tiszteletet tanúsítottál irántam”. Egy ilyen vitrinben ugyanis Leopold természetesen megfulladt volna - és vajon kinek és miért szerette volna Wolfgang oly gyakran a halálát látni? Azt ezt követő időszakban, melyben először szabadult meg a szülõi uralomtól, és, következésképpen, először kényszerült rá, hogy maga intézze ügyeit (és ráadásul, hogy pénzt küldjön haza, Salzburgba, mely kötelességére Leopold soha nem lankadt emlékeztetni õt), Wolfgang számtalan pénzügyi tervet eszelt ki, melyek zömükben irreálisak és gyakorlatilag kivihetetlenek voltak. Leopold aggodalommal, kétkedéssel és bosszúsággal fogadta őket. Wolfgang apja rendreutasításaira sértett önérzettel reagált és újabb, még kivihetetlenebb tervekkel állt elő. Ki sem találhatott volna mást, ami jobban bosszantja apját, kivéve nem kielégítő házasságát, melyet valamivel később sikerült megkötnie. Ha elfogadjuk a tudattalan determinizmus elvét, Wolfgang e viselkedésében az apja iránti tudattalan ellenségességének kényszerszerű ágálását kell látnunk. Képtelen terveinek előterjesztésével apját különösen érzékeny pontján érintette, s így felettes énjét apja dorgálásának elfogadásával kellett megvesztegetnie. Mivel azonban ellenszegülését helyénvalónak tartotta, felettes énje lecsillapodása után ismét ágálni kezdett. 
1785-ben, huszonkilenc éves korában, Bécsben, Mozart beavatást nyert a szabadkőműves páholyba. Éppúgy mint ma, a római egyház már akkor is felemelte szavát a szabadkőműves rend ellen, amit a Vatikán részérõl élénk támadások értek. Utazásai során, és az apjától való fokozódó függetlensége révén, Mozart vallási szertartásai egyre eretnekebbé váltak. Nyíltan kifejezte megvetését a böjt egyházi előírásaival szemben és elutasította az egyház halálról és túlvilágról alkotott elképzeléseit; függetlenségével, fatalizmusával és lelki rezignációjával rokonabb szelleműnek tartotta a szabadkőművesség doktrínáit. Noha az egyházat soha nem hagyta el, a vallás előírásait egyre jobban elhanyagolta (emlékezzünk Leopold ez irányú elmarasztalására), és ami még fontosabb, beavatásától kezdve a kevéssel a halála előtti időszakig nem írt vallásos zenét, ugyanakkor dúskált a szabadkőművesség inspirálta zeneművekben; ezeket kiemelkedő operájával, A varázsfuvolával koronázta meg. Mozart vallási ortodoxiától való eltávolodása párhuzamosan haladt papi patrónusával, a salzburgi hercegérsekkel, Hieronymus Colloredóval való szakításával. Ez a zsarnoki pap soha nem méltányolta kellőképpen fiatal udvari orgonistája és koncertmestere zsenijét, és Mozart és apja örökös konfliktusban álltak vele. Huszonegy éves korában Wolfgang megpróbált elmenekülni tőle; lemondott rangjáról és csak apja sürgetései bírták rá a visszatérésre. 1781-ben, huszonöt éves korában, az érsek és udvaroncai sorozatos megalázásainak, inzultusainak és fizikai bántalmazásainak volt kitéve. Büszke lelke nem tűrhette ezt a bánásmódot; nyíltan hangot adott sértettségének. Ezúttal, az apjától érkező rosszalló levelek sorozata ellenére, egyszer s mindenkorra lemondott állásáról. Géniusza teljes tudatában, Mozart megértette, hogy ezzel a cselekedetével éretté vált és kivívta függetlenségét; az ezt követően Salzburgba írott leveleinek hangvételében apja iránti elhidegülése tükröződik. Leopold 1787-ben bekövetkező halálát feltűnő egykedvűséggel fogadta. Röviddel az esemény előtt egyik levelében azt tanácsolta apjának, hogy a halált félelem nélkül, nagy várakozással, barátként fogadja. Négy évvel később õt is ugyanebben a hangulatban érte a halál. Mozart tudatában volt rendkívüli adottságainak, ami nagy önbizalommal töltötte el. Bár ez jól tükrözi érzelmi stabilitását és meglepõ összhangban van Rank kreatív személyiségről adott leírásával, 6 kevés haszonnal járt számára abban a társadalomban, ahol a mûvész teljes egészében gazdag patrónusok kegyeitõl függött. Mozart nem tudott hízelegni. Csekély tiszteletet mutatott a tekintély iránt. Nagyon is tisztában volt vele, hogy a művészetben ő apja tanítómestere és ő kora egyik legnagyobb muzsikusa; a más zenészek munkáira tett őszinte, gyakran epés megjegyzései pedig (amint az a történelem fényében igazolódott) nem kevés ellenséget szereztek neki - ezek jórésze csak irigyei számát gyarapította. Zenei körökben sokáig rejtélynek tartották, miért nem tudott Mozart udvari pozíciót vagy biztos pártfogót szerezni magának. Az az ember azonban, aki csak nemrég került ki győztesen a szabadságáért az apjával és az érsekkel szemben vívott harcából, aligha viselkedhetett oly módon, amivel megkedveltethette volna magát az atyáskodó nemesekkel. Így válik érthetővé, hogyan vált Mozart érzelmi érettségének kivívása anyagi vesztének okává abban a társadalomban, amely még nem emelkedett ki a feudalizmusból. Nem véletlenül választotta éppen ő megzenésítésre Da Ponte Don Giovanni és Figaro házassága címû librettóit, melyekben a szolgák megbuktatják és legyőzik a buja nemességet, és amelyek ezáltal a feudalizmus hanyatlását szimbolizálják.

            Mozart érzelmi fejlődésének sémája a nőkhöz való viszonyán keresztül vázolható. Saját bevallása szerint házassága napjáig szűz volt. Apjához írott leveleiben (aki ismételten figyelmeztette az elhamarkodott házasság - és a tiltott szexualitás veszélyeire), visszatérően bizonygatta, hogy nem engedett a csábításnak, és hangsúlyozta, hogy attól tart, ha engedne, biztosan összeszedne valami betegséget. Valamennyi szerelmi ügye - és volt elég - idealizált nőkkel folytatott ártatlan flört volt (leszámítva az irodalmi análerotikát, amivel Bäslet elhalmozta). Márpedig ellenszegülése egészen addig nem lehetett tökéletes, amíg - apja beleegyezésének kikérése nélkül - feleségül nem vette azt a lányt, akitõl - bár világosan látta a korlátait, és valószínűleg nem is volt belé szerelmes - egészen függővé vált és akivel szexuálisan aktív volt, amint azt hat gyermeke és egyik levelének példája bőségesen igazolja. (...)

A művész és a szublimáció

            Mozart kreativitásának tanulmányozása megerősíti és részben összegzi a szublimációról alkotott elméleteket. Megtaláltuk Mozart kreatív impulzusainak némely forrását. Bemutattuk néhány olyan motívumát, mely magyarázatot ad az alkotás iránti szükségletére, műve egyes sajátosságaira és a múzsája által reá gyakorolt hatalmas nyomásra, valamint ezek lelki ökonómiájában játszott szerepére. Mindez azonban nem ad választ Mozart zenéjének különleges nagyságára. Ezzel kapcsolatban Lee elgondolása siethet segítségünkre, aki a művészetben a szép létrehozását az ambivalens tárgy idealizált formában való szimbolikus helyreállításával tette egyenlővé. A kérdésre, amint azt Freud javasolta, talán a pszichoanalízisen kívül - az alaklélektan vagy a genetika birodalmában kapunk választ. Talán ott kapunk magyarázatot a hangok szervezett, értelmes mintázatokba rendezésének e rendkívüli képességére, illetve a veleszületett tehetségek öröklődésének kérdéseire. Az ilyen és ehhez hasonló hozzájárulásokat igazán kívánatosnak tartjuk. Addig is, be kell érnünk azzal, hogy olyan adatokat keressünk e nagy komponista életében, melyek némi fényt vetnek a művészi alkotás problémájára, és érzékeltessünk néhány (ha nem is az összes) meghatározó tényezőt, mely Mozartot azzá az emberré tette, aki volt, és azzá a művésszé, akinek zenéjét nem hallgathatjuk másként, csak csodálattal, rajongással és elragadtatással.

Horgász Csaba fordítása

 Fejlődés és jellem Mozart röpke, de hihetetlenül termékeny pályafutásának legszembeötlőbb vonása egész biztosan a zeneszerző koraérettsége. Túl jól ismert - bár kétes hitelû - a négyéves kori titkos pianistaságáról szóló történet ahhoz, hogy ne legyen unalmas újbóli meghallgatása. Igaz-e vagy sem, azt mindenesetre megalapozottan állíthatjuk, hogy Mozart zeneileg már akkor aktív volt, amikor a legtöbb gyermek még olvasni sem tud, és már öt éves korában rövid darabokat komponált zongorára. Mozart fejlődésében kiemelkedő jelentősége volt apjával, Leopolddal való kapcsolatának. Az apa, vitathatatlanul a Mozart-ház feje, kiváló salzburgi muzsikus, akinek a hegedűjátékról írott értekezését nemzetközileg is ismerték. Mindent összevéve eredményes, higgadt, szigorú, ellentmondást nem tűrő, de meleg egyéniség, akinek határozott realitásérzéke és éles szeme volt az anyagi előnyök meglátására. Emily Anderson (1938, xi., xii.), Mozart családi leveleinek szerkesztője, Leopoldot “fáradhatatlan levélíró, adatgyűjtő, a jegyzékek és előjegyzési naplók őrizője... tervszerû, sõt pedáns és talán egy kissé túlságosan is kíváncsi szülõ”-ként jellemezte, mellyel kitûnõ, tömör leírást adott az anális jellemről. Leopold igen vallásos volt, és fiát folyton a katolikus vallás gyakorlására és az istentiszteletek látogatására ösztökélte. A legfőbb erénynek a kemény munkát tartotta, és azok iránt a figyelemre méltó anyagi előnyök iránt sem volt egészen közömbös, amelyek ennek az erkölcsi elvnek a gyermekeire való alkalmazásából származtak. Wolfgang anyja, Anna Maria Mozart alakja meglehetősen homályba vész. Meleg, odaadó anyának tűnik, férjénél jóval kisebb szellemi képességekkel, ugyanakkor kedvesebb és türelmesebb, mint Leopold. Házasságuk a legteljesebb mértékben boldog és sikeres. “Wolfgang nagyon szerette, de a legcsekélyebb tiszteletet sem mutatta iránta”. 
Wolfgang zenei koraérettsége miatt elkerülhetetlen volt, hogy apja védõszárnyai alá vegye. Mozart soha nem járt iskolába, és mind a zenei, mind az általános tanulmányok terén Leopoldon kívül soha nem volt más tanára, ami a szokásosnál több lehetőséget biztosított számára apja elképzeléseinek és alapelveinek inkorporálására és a velük való azonosulásra. Gyakran idézik gyermekkori szavajárását, miszerint “Isten után a Papa”. Mozart ifjú éveiben jámbor katolikus volt, és sok más területen is engedelmeskedett apja befolyásának. Zenéjében, melyet az általánosan rendszerető klasszikus korszak összes többi zenéjétől is megkülönböztet átlátszósága, precizitása és ökonomikussága, világosan tükröződik Leopold rendszeretete és pedantériája. Ha jobban megfigyeljük, ennek az engedelmességnek és azonosulásnak számos közvetett hatását tapasztaljuk. Wolfgang felnőtté érésével, különösen abban az időszakban, amikor apja nélkül utazza be Európát, egyre nyilvánvalóbbá válnak lázadása jelei. Ifjúkora utolsó évei kifinomult, szabatos zenéjének komponálása idején írja unokahúgának Augsburgba a híres “Bäsle” leveleket. Ezek az elbűvölő dokumentumok jól megvilágítják Mozart jellemét. Tele vannak értelmetlen szófűzésekkel, szójátékokkal (…) amiket kedvesen és vég nélkül hajtogat.(...) Mozart huszonkét éves volt, amikor anyja, párizsi tartózkodásuk idején, meghalt. Wolfgang apjához írott leveleiben, melyek elárulják veszteségérzését és feltárják a távollévő Leopold iránti érzékeny figyelmességét, feltűnik egy érdekes passzus: “még soha nem láttam senkit meghal. Eltöprenghetünk, milyen összefüggés lehet e között- és a Leopoldtól idézett megjegyzés között: Nem nehéz felismerni a gyermeki odaadás e megnyilvánulásában az ellenségesség rejtett, de félreérthetetlen ellenáramlatát.“Amikor gyermek voltál, azt mondtad, legszívesebben vitrinbe tennél és a legkisebb szellőtől is megóvnál, úgyhogy azt szeretted volna, ha mindig veled vagyok, és mindig nagy tiszteletet tanúsítottál irántam”. Egy ilyen vitrinben ugyanis Leopold természetesen megfulladt volna - és vajon kinek és miért szerette volna Wolfgang oly gyakran a halálát látni? Azt ezt követő időszakban, melyben először szabadult meg a szülõi uralomtól, és, következésképpen, először kényszerült rá, hogy maga intézze ügyeit (és ráadásul, hogy pénzt küldjön haza, Salzburgba, mely kötelességére Leopold soha nem lankadt emlékeztetni õt), Wolfgang számtalan pénzügyi tervet eszelt ki, melyek zömükben irreálisak és gyakorlatilag kivihetetlenek voltak. Leopold aggodalommal, kétkedéssel és bosszúsággal fogadta őket. Wolfgang apja rendreutasításaira sértett önérzettel reagált és újabb, még kivihetetlenebb tervekkel állt elő. Ki sem találhatott volna mást, ami jobban bosszantja apját, kivéve nem kielégítő házasságát, melyet valamivel később sikerült megkötnie. Ha elfogadjuk a tudattalan determinizmus elvét, Wolfgang e viselkedésében az apja iránti tudattalan ellenségességének kényszerszerű ágálását kell látnunk. Képtelen terveinek előterjesztésével apját különösen érzékeny pontján érintette, s így felettes énjét apja dorgálásának elfogadásával kellett megvesztegetnie. Mivel azonban ellenszegülését helyénvalónak tartotta, felettes énje lecsillapodása után ismét ágálni kezdett. 
1785-ben, huszonkilenc éves korában, Bécsben, Mozart beavatást nyert a szabadkőműves páholyba. Éppúgy mint ma, a római egyház már akkor is felemelte szavát a szabadkőműves rend ellen, amit a Vatikán részérõl élénk támadások értek. Utazásai során, és az apjától való fokozódó függetlensége révén, Mozart vallási szertartásai egyre eretnekebbé váltak. Nyíltan kifejezte megvetését a böjt egyházi előírásaival szemben és elutasította az egyház halálról és túlvilágról alkotott elképzeléseit; függetlenségével, fatalizmusával és lelki rezignációjával rokonabb szelleműnek tartotta a szabadkőművesség doktrínáit. Noha az egyházat soha nem hagyta el, a vallás előírásait egyre jobban elhanyagolta (emlékezzünk Leopold ez irányú elmarasztalására), és ami még fontosabb, beavatásától kezdve a kevéssel a halála előtti időszakig nem írt vallásos zenét, ugyanakkor dúskált a szabadkőművesség inspirálta zeneművekben; ezeket kiemelkedő operájával, A varázsfuvolával koronázta meg. Mozart vallási ortodoxiától való eltávolodása párhuzamosan haladt papi patrónusával, a salzburgi hercegérsekkel, Hieronymus Colloredóval való szakításával. Ez a zsarnoki pap soha nem méltányolta kellőképpen fiatal udvari orgonistája és koncertmestere zsenijét, és Mozart és apja örökös konfliktusban álltak vele. Huszonegy éves korában Wolfgang megpróbált elmenekülni tőle; lemondott rangjáról és csak apja sürgetései bírták rá a visszatérésre. 1781-ben, huszonöt éves korában, az érsek és udvaroncai sorozatos megalázásainak, inzultusainak és fizikai bántalmazásainak volt kitéve. Büszke lelke nem tűrhette ezt a bánásmódot; nyíltan hangot adott sértettségének. Ezúttal, az apjától érkező rosszalló levelek sorozata ellenére, egyszer s mindenkorra lemondott állásáról. Géniusza teljes tudatában, Mozart megértette, hogy ezzel a cselekedetével éretté vált és kivívta függetlenségét; az ezt követően Salzburgba írott leveleinek hangvételében apja iránti elhidegülése tükröződik. Leopold 1787-ben bekövetkező halálát feltűnő egykedvűséggel fogadta. Röviddel az esemény előtt egyik levelében azt tanácsolta apjának, hogy a halált félelem nélkül, nagy várakozással, barátként fogadja. Négy évvel később õt is ugyanebben a hangulatban érte a halál. Mozart tudatában volt rendkívüli adottságainak, ami nagy önbizalommal töltötte el. Bár ez jól tükrözi érzelmi stabilitását és meglepõ összhangban van Rank kreatív személyiségről adott leírásával, 6 kevés haszonnal járt számára abban a társadalomban, ahol a mûvész teljes egészében gazdag patrónusok kegyeitõl függött. Mozart nem tudott hízelegni. Csekély tiszteletet mutatott a tekintély iránt. Nagyon is tisztában volt vele, hogy a művészetben ő apja tanítómestere és ő kora egyik legnagyobb muzsikusa; a más zenészek munkáira tett őszinte, gyakran epés megjegyzései pedig (amint az a történelem fényében igazolódott) nem kevés ellenséget szereztek neki - ezek jórésze csak irigyei számát gyarapította. Zenei körökben sokáig rejtélynek tartották, miért nem tudott Mozart udvari pozíciót vagy biztos pártfogót szerezni magának. Az az ember azonban, aki csak nemrég került ki győztesen a szabadságáért az apjával és az érsekkel szemben vívott harcából, aligha viselkedhetett oly módon, amivel megkedveltethette volna magát az atyáskodó nemesekkel. Így válik érthetővé, hogyan vált Mozart érzelmi érettségének kivívása anyagi vesztének okává abban a társadalomban, amely még nem emelkedett ki a feudalizmusból. Nem véletlenül választotta éppen ő megzenésítésre Da Ponte Don Giovanni és Figaro házassága címû librettóit, melyekben a szolgák megbuktatják és legyőzik a buja nemességet, és amelyek ezáltal a feudalizmus hanyatlását szimbolizálják. Mozart érzelmi fejlődésének sémája a nőkhöz való viszonyán keresztül vázolható. Saját bevallása szerint házassága napjáig szűz volt. Apjához írott leveleiben (aki ismételten figyelmeztette az elhamarkodott házasság - és a tiltott szexualitás veszélyeire), visszatérően bizonygatta, hogy nem engedett a csábításnak, és hangsúlyozta, hogy attól tart, ha engedne, biztosan összeszedne valami betegséget. Valamennyi szerelmi ügye - és volt elég - idealizált nőkkel folytatott ártatlan flört volt (leszámítva az irodalmi análerotikát, amivel Bäslet elhalmozta). Márpedig ellenszegülése egészen addig nem lehetett tökéletes, amíg - apja beleegyezésének kikérése nélkül - feleségül nem vette azt a lányt, akitõl - bár világosan látta a korlátait, és valószínűleg nem is volt belé szerelmes - egészen függővé vált és akivel szexuálisan aktív volt, amint azt hat gyermeke és egyik levelének példája bőségesen igazolja. (...) A művész és a szublimáció Mozart kreativitásának tanulmányozása megerősíti és részben összegzi a szublimációról alkotott elméleteket. Megtaláltuk Mozart kreatív impulzusainak némely forrását. Bemutattuk néhány olyan motívumát, mely magyarázatot ad az alkotás iránti szükségletére, műve egyes sajátosságaira és a múzsája által reá gyakorolt hatalmas nyomásra, valamint ezek lelki ökonómiájában játszott szerepére. Mindez azonban nem ad választ Mozart zenéjének különleges nagyságára. Ezzel kapcsolatban Lee elgondolása siethet segítségünkre, aki a művészetben a szép létrehozását az ambivalens tárgy idealizált formában való szimbolikus helyreállításával tette egyenlővé. A kérdésre, amint azt Freud javasolta, talán a pszichoanalízisen kívül - az alaklélektan vagy a genetika birodalmában kapunk választ. Talán ott kapunk magyarázatot a hangok szervezett, értelmes mintázatokba rendezésének e rendkívüli képességére, illetve a veleszületett tehetségek öröklődésének kérdéseire. Az ilyen és ehhez hasonló hozzájárulásokat igazán kívánatosnak tartjuk. Addig is, be kell érnünk azzal, hogy olyan adatokat keressünk e nagy komponista életében, melyek némi fényt vetnek a művészi alkotás problémájára, és érzékeltessünk néhány (ha nem is az összes) meghatározó tényezőt, mely Mozartot azzá az emberré tette, aki volt, és azzá a művésszé, akinek zenéjét nem hallgathatjuk másként, csak csodálattal, rajongással és elragadtatással.

Horgász Csaba fordítása

2017. október 22. vasárnap
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz