Vikár Béla (1859 ápr. 1-1945. szept. 22.) etnográfus, műfordító, az MTA tagja, a Kalevala műfordítója.

 

Szülőföldjén -Somogyban- korán megfogta lelkét a paraszt nóták, mesék világa. Édesanyja ajkáról jegyezte le gyorsírással az első dalokat, majd az 1879-es években az egész megyét bejárta. A kilencvenes években ismerkedett meg Rákóczi Izidor pesti műszerésznél az Edison-féle fonográffal s az egész világot megelőzve ment ki falura, fonográffal dalt gyüjteni.

1896 őszén kezdte meg Borsod megyében -Mezőcsáton-, a viaszhengerre való felvételt. Mikor külföldön ráeszméltek a gyűjtés ilyen módjára, neki már egész sorozat hengere volt. A Néprajzi Társaság vezetői hiába jártak segélyért gr. Csáky kultuszminiszternél, csak jóval később, Wlassicstól sikerült némi támogatást kapniuk, hogy Vikár folytathassa gyűjtőútjait. Az 1900-as párizsi világkiállításon Sebestyén Gyula e fonogrammokat mutatta be.

Világcsodája volt az akkor, de a folklore-nak akkor is kevés volt az értő közönsége. Vikár , mintegy hétezer dalt jegyzett föl 19 vaskos füzetében. Ezeket a Tudományos Akadémia vásárolta meg, évtizedeken át életjáradékkal segítve e kiváló tagján, a szövegek későbbi kiadása reményében. Vikárnak a Néprajzi Múzeumban őrzött sok száz fonográf hengerét pedig maga Bartók Béla is oly nagyra becsülte, hogy többszöri gondos lehallgatás után saját kezűleg kottázta le. E fonográfhengerek kétharmad része pótolhatatlan zenei régiséget tartalmaz!

A gyorsírásos följegyzéseket gyűjtőútjáról hazatérve azonnal letisztázta, és 1910-ben átadta a Népköltési Gyűjtemény szerkesztőjének, Vargha Gyulának, aki az egész kéziratot elvesztette.

Vikár gyűjtőútjai sikerét több jó tulajdonsága eredményezte: tréfálkozó modora, mély életbölcselete, kedvessége, a paraszt nyelvének és hangulatának megismerése, abba való beilleszkedése.

A megmaradt, több mint ötvenéves gyorsírójegyzetek csonkasága, az anyag túlnyomó részének sehol sem közölt volta teszi nehézzé, hogy gyűjtőútjait térképen ábrázolják.

Vikár Béla széleskörű munkásságának legismertebb darabja talán a pompás Kalevala-fordítás, melyet az Akadémia adott ki. A finn és észt, valamint a nyugati nyelveken kívül a grúz nyelvet is annyira elsajátította, hogy Rusztavelli 800 éves eposzát: a Tarielt is híven lefordította.

Forrás: Sulinet

 

 

Sebő Ferenc: Vikár Béla népzenei gyűjtései  
Új módszerű adatgyűjtés a 19. század végén

részletek

 

A 19. század második fele Európa-szerte az önálló néprajzi gyűjtemények alapításának ideje volt. „Hazánkban a néprajz szülei az iparművészet és a háziipar voltak.” (Jankó János 1897, 2). Könnyebb is volt tárgyakat begyűjteni múzeumi célokra, mint az elsuhanó hangot, képet rögzíteni. A szóbeli hagyományok összegyűjtése egyrészt az eszközök hiányosságai, másrészt a kutatási ideológiák változásainak függvényében sokféle módszerrel folyt. Voltak, akik elegendőnek tartották a tartalmi elemek, a csupasz információk összegyűjtését, majd ezek újrafogalmazott közreadását, hiszen nem az egyéni előadás esetlegességeit, hanem a közösség szellemének megnyilatkozásait kívánták rögzíteni. A pozitivista eszmék hatására azonban ez a figyelem mindinkább az egyéni előadásmód, a stílus vizsgálata felé fordult, s fölvetette a minél nagyobb hitelesség kérdését, a szöveghűség fontosságát. A nagyszámú összegyűjtött hiteles szövegek rendezése, majd statisztikai alapon való típusvizsgálata már a 20. század kutatási elképzelései felé közelített.

Mind a hiteles szövegrögzítés, mind az ének, mind a tánc műfajai meg kellett várják, hogy az összegyűjtésükhöz feltétlen szükséges technikai eszközök is rendelkezésre álljanak. S míg a tánckutatás csak a második világháború után, a képrögzítés szélesebb körű elterjedése után tudott csak elindulni, a szövegek rögzítése már a 19. század végén beindulhatott a gyorsírás bevonásával, majd ezt hamarosan követte a hangrögzítés is a millenniumi évben a fonográf alkalmazásával.

….........

Vikár Béla fiatalkora óta elkötelezett és virtuóz művelője volt a gyorsírásnak. Az akkor legkorszerűbb Gabelsberg-Markovits féle szisztémát a maga újításaival továbbfejlesztve tökéletesen és beszédsebességgel tudta rögzíteni a magyar nyelv minden árnyalatát. Ez a tudománya a Parlament gyorsíró irodájának revizorává emelte őt. Számára tehát adott volt a gyorsírás felhasználása a gyűjtések során is.

 

„A folklorista gyűjtés nem lehet el azon eszköz nélkül, mely a legrövidebb idő alatt a legtöbb szöveg lejegyzésére képesít és egyszersmind lehetővé teszi, hogy a közlőt előadásában meg ne állítsuk, értem a gyorsírást, még pedig ennek nem mindennapi mértékét. Csakis ennek az eszköznek köszönhetem, hogy már első gyűjtésem során magából Somogyból 60 mesét írhattam le szó szerint, köztük nem egyet, melynek tárgya ugyanaz, csak közlője más, a melyek tehát szépen feltűntetik azt a jelenséget, hogy ugyanazon néphagyomány, ugyanazon a helyen, vagy tőszomszédos helyeken, más-más egyének ajkán mennyire különbözö lehet az előadás módjában érvényesülő egyéni sajátságok miatt.” (Vikár Ethn. 1899/26).

Ez tette lehetővé, hogy a néprajzi felvételek hitelességének fogalma kialakulhasson. Az így feljegyzett szövegek ugyanis nem csupán mondattani szempontból tekinthetők hiteleseknek, hanem „messzemenően alkalmasak nyelvészeti vizsgálódások céljaira is.” (Katona 1981.)

 

Sokszor és sokak által kiemelt érdeme Vikárnak, hogy a szövegek mellett a dallamok párhuzamos gyűjtését szorgalmazta. Kezdetben nyelvészeti meggondolások vezették. „Rekonstruálandó” ősszövegeket keresve a dallamot alkalmas eszköznek találta az összetartozó szövegvariánsok felismeréséhez. „A közös dallam sokszor rávezet az öszefüggésre egy egésznek olyan széthullott részei közt, melynek együvé tartozását máskülönben nem vennők észre.” (Vikár Ethn. 1899/26).

A dallamgyűjtés elvégzésének sürgősségére gyakorlati tapasztalatai alapján hívta fel a figyelmet. Az volt a véleménye (tájnyelvi szövegek gyűjtésével hasonlítva össze a dalgyűjtést), hogy bár a dallamok lassabban változnak, mint a közönséges beszéd, „egyenként könnyebben kivesznek, mint a tájszólás sajátságai.”

…....

Vikár a hangfelvételek megkezdése előtt általában alaposan kikérdezte a szóbajöhető adatközlőket, egyúttal gyorsírással rögzítve a hallottakat. Anyagválogatáskor meglehetősen nyitott volt: minden olyan dallamot fölvett, amelyen a folklorisztikus variálódás jeleit fölfedezte. A dalok rögzítésén túl fontos háttérinformációk begyűjtésére is törekedett: az adatközlők adatai mellett az énekek, szokások funkciójára, eredetére is kiváncsi volt.

…....

Ragaszkodott a szó szerinti első közléshez, megadva a lehetőséget a későbbi feldolgozásokhoz, átalakításokhoz. E nézeteit bizonyítja a Kisfaludy Társasághoz intézett levele, melyben a szöveghűséget a közreadás elsőrendű feltételének tartja, még azon az áron is, ha emiatt le kell mondania a publikálásról: „Én nem tehetem ki magam annak, hogy gyűjteményemet elavult álláspont képviselőjeként joggal megtámadja épp az a közönség, melyre a kötet első helyen számít: a néprajz barátai és művelői. Ezek pedig tudják, hogy a népmesére nézve a közlésnek azon módja, melyet nyújtok, az egyedül megengedhető. Az írói köröket pedig nem szabad oly alacsonyra taksálnunk, hogy az így nyersanyagúl közölt mesékből ki ne tudjanak okosulni; ha van költői értéke valamely darabnak, azt ők észreveszik így is.” (Ms 4758/57)

…....

1877-ben feltalált fonográf a gyorsírás mellé felsorakozva jelentősen megerősítette a szöveghűség fegyvertárát.

…..

Vikár gyűjteményét azonban a gyorsírást hangrögzítéssel kombináló módszer teszi értékessé.

…....

A hengereken rögzített anyag további sorsára nézve jól átgondolt elképzelései voltak. A bécsi tud. Akadémia nagyszabású tervével kapcsolatosan (a világ összes nyelveire és tájszólásaira kiterjedő fonogrammtár felállításáról) fejtette ki azt az elvet, amely számunkra főleg Bartók interpretációjában ismert. (Bartók 1912; Bartók 1919) Vikár korszerű nyelvészeti kutatások érdekében kifejtett gondolata a későbbiekben összehasonlító zenefolklór-ként emlegetett új tudományág alapeszméit idézi: „Azon kell kezdeni, hogy minden ország csupán a maga területén élő nyelvekből és nyelvjárásokból készítsen fonografikus fölvételeket. Csak ezután kerülhet a sor más országok és népek nyelveire. Ha ily módon minden művelt államnak meglenne a maga fonogrammgyűjteménye, élő nyelvemléktára az ottani nyelvekből, akkor az Akadémiák akár kölcsönösen ki is cserélhetnék fölvételeiket, minthogy a fonogrammokat ma már ép oly könnyen és biztosan tudjuk sokszorosítani, mint pl. a fényképeket.” (Vikár Ethn/m. 1901/135) A népdalok gyűjtésére és feldolgozására nézve az analógia kézenfekvő.

Gyűjteményében (igaz nem túl nagy mennyiségben és minőségben), de a nemzetiségek népzenéje is feltűnik. Vikár több helyen kifejtette, hogy a dallamok gyűjtésének a hazai nemzetiségek zenéjére is ki kell terjednie, hogy a kölcsönhatások is tanulmányozhatók legyenek: „mert ezek közt szintén számos igazgyöngy és sok magyar kölcsön van, ép ugy amint népünk is sok dallamot vesz át a nemzetiségektől.” (Pesti Hírlap 1897. ápr. 29.)

 

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ez a gyűjtemény - mivel anyagát nem szűkítették sem esztétikai, sem ideológiai meggondolások - hiteles képet nyújt a századforduló körüli két évtized (1890-1910) forgalomban lévő dalterméséről, jól reprezentálva annak tagozódását, a benne rejlő különféle stílusok, a régi és új dalok valódi arányát.

 

 


2017. december 13. szerda
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya