Arany János, a zeneszerző

 

            Szíve szerint való szórakozást és pihenést jelentett Arany számára a zene. Nem a más zenéje, hanem a saját gitározása. Már gyermekkorában megmutatkozott az ének és a zene iránti tehetsége. Énekelt a szalontai kis énekkarban, és mint kisdiák kezdett el gitározni. Debrecenben részt vett a kollégiumi Cantusban, hol zenei tudását annyira fejlesztette, hogy szalontai korrektor korában már ő vezette a gimnáziumi énekkart. Később hivatása, majd betegsége elterelte figyelmét a zenéről, és gitárja is elkallódott. Talán a költözködések, vagy Szalontáról elmenőben odaajándékozta valakinek. Évtizedek múlva Pesten egy társaságban elmondta, hogy fiatal korában gitározott, mire következő évben János-napra Salamon Ferenc egy gitárral lepte meg. Ez a hangszer sokat szórakoztatta. Később fia megbízásából Bartalus István vásárolt számára egy finomabb hangszert, és a költő ettől kezdve komolyabban kezdett a zenével foglalkozni. A gitározás vezette arra, hogy dalokat kezdjen írni. Kottapapíros-szeletekre leírta a dallamokat, nagy gonddal betanította a feleségének, a kíséretet maga a költő látta el. Erről a titkolt szokásáról csak a szűk család tudott. Régi dalokat gyűjtött össze és kottázott le, összesen 149-et, melyek közül 46-ot Bartalus István főiskolai zenetanár közzé is tett. 
Mikor a szeme megromlott, vagy más betegsége miatt nem hagyhatta el szobáját, vagy nem foglalkozhatott mással, akkor gyakran elővette kedves hangszerét és felidézte emlékeiből a régi népdalokat és lekottázgatta azokat. Élete utolsó éveiben néhány saját versét, Petőfi egy-egy költeményét és Amadé László Toborzóját megzenésítette. Hogy mennyire a gitár maradt ezekben az években egyetlen vigasza, bizonyíték rá feleségének 1880-ban írott levele a költő egykori kedves tanítványához, Rozvány Erzsébethez: „Egyedüli élvezete a pipa és a gitár” (Február 18.) A Tamburás öregúr című versében szelíd öniróniával meg is örökítette magát zenélgetés közben.

 

 

ARANY JÁNOS: Tamburás öreg úr

 

Az öreg úrnak van egy tamburája,

S mikor az ihlet s unalom megszállja,

Veszi a rozzant, kopogó eszközt

S múlatja magát vele négy fala közt.

 

Nem figyel arra deli hallgatóság,

Nem olyan szerszám, divata is óság:

Az öreg úr (fél-süket és fél-vak),

Maga számára és lopva zenél csak.

 

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,

S mit összelopott mai zene-költő,

Öreg úrnak egyről sincs tudomása;

Neki új nem kell: amit ő ver, más a`.

 

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:

Váltva kemény, lágy, -- s magyar a némettel; --

Hegyes-éles jajja úti betyárnak,

Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

 

Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb

Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,

Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...

Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

 

Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő

-- Tiszta remekké magába` szülemlő --

Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,

Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

 

Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt;

A hitújítás kora szűlte még azt:

Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,

Vagy erős hittel Istenhez emelve.

 

Három hónappal Arany János halála után, 1883. január 31-én, hatalmas meglepetés érte a magyar irodalmi életet. A Kisfaludy Társaságülésén Láng Fülöp baritonista dalokat adott elő bartalus István zenetudós zongorakísérete mellett. A terem- mint azt a korabeli lapok tudósításaiból olvashatjuk – zsúfolásig megtelt. Pedig csak jeggyel lehetett belépni.

            A műsornak az a része, mely azt a nem mindennapi érdeklődést kiváltotta: Arany János dalai voltak.

            Az emlékezetes műsort Bartalus István a következő bevezetővel kezdte el:

„Halálának kellett lelepleznie a titkot, hogy Arany János, a nagy szóköltő, zenedalok írásával is foglalkozott. Erről a napi sajtó már a gyásznapok alatt értesítette a közönséget; arról is, hogy az elhunyt e dalokat nekem adta, ha úgy tetszik, kidolgozás végett.

Ennek tudatában siettem részint az elhunyt megtisztelő bizalmának, részint a közóhajnak eleget tenni, s ezzel bemutatok tíz dalt.”

 

Az említett ülés után a dalok hamarosan népszerűvé váltak a Kondorosi csára mellett, A toronyban delet harangoznak, A hegedű száraz fája kezdetű dalok, a az Amadé László verseire komponált híres katonatoborzódal: A szép fényes katonának gyöngyarany élete.

 

Arany János dalai címmel adta ki először a költő zeneműveit Bartalus István, korának nagy zenetuóds. A Pazar kiállítású kötetet Erzsébet osztrák császárnénak (Sissi) ajánlották. Ebben a kiadványban Arany a saját, Petőfi, valamint Amadé verseire komponált dallamokat, amelyeket aztán Bartalus hangszerelt énekhangra és zongorára.

Bartalus István később, a Kisfaludy társaság egyik rendezvényén, a kötet előszavát felolvasva utalt arra, hogy Arany zenével való foglalatossága csak halála után derült ki szélesebb körben, holott ahhoz is tehetsége volt, ahogy több más művészeti ághoz is. Bartalus szerint azért nem lett a költőből nagy zeneszerző, festő vagy szobrász, mert korában a versírás volt az egyedüli uralkodó művészet, a többi említett területen szinte lehetetlen volt érvényesülni.

 

A költő kottás kézirata 149 lejegyzett dalt tartalmaz. A Kisfaludy-Társaság a kiadást tervbe vette, de az eredeti kéziratot csak 1952-ben adták ki Arany János népdalgyűjteménye címmel, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost jegyzeteivel. Kodály Zoltán 1952-ben a kézirat jelentősége kapcsán írja: „senki sem veheti túlzásnak, ha azt mondjuk, súlyos mulasztás volt 80 esztendeig kéziratban hevertetni e gyűjteményt.”

1952 óta tehát hozzáférhető ez a kincs, ami nemcsak azért értékes, mert a lejegyzője egyik nagy költőnk, hanem azért is, mert ebből az időből hasonló, dallamokkal ellátott daloskönyvet alig ismerünk. Arany János előfutára lett ezzel a rövidesen színre lépő nagy népzenekutatóknak. Nyilvánvaló szándéka volt, hogy rámutasson: a dal lejegyzése dallam nélkül csonka, s hogy a közösség használata közben letisztult ritmusképletek és dallamok adhatnák költészetünk legerősebb alapjait. „Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait… sajnálná figyelmét a szótól, midőn harmóniás kapcsolatban nyilatkozik, mint érzés vagy kedély, mint képzelet vagy épen értelem.” (Arany János: A magyar népdal az irodalomban) Nem sajnálta hát figyelmét és lejegyzett másfélszáz dallamot. A kézirat másolatát kezünkben tartva közvetlenebb, személyesebb kapcsolatot érzünk, mint egy nyomdai kotta kép láttán, így szorosabbá fűzi a kapcsolatot író és olvasó között. Kicsit az az érzésünk, mintha nekünk írták volna.

 

Forrás: Videótanár, Révész Tibor


2017. december 13. szerda
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya