Zenei nevelés a Katolikus Egyházban

(részletek)

„Ragaszkodás és gyanakvás:” ez a zenéhez való kettős viszonyulás az Egyház egész eddigi történetére jellemző. Már Szent Ágoston is e kettősséget fogalmazza meg a Vallomások X. könyvében. Egyrészt elismeri, hogy „...a fül gyönyörűségével a gyöngébb lélek jámborabb érzelmekre serken,” másrészt a zene által keltett gyönyörűség sokszor öncéllá válik, „eszünk meggyöngül bele.” A szent szerző nem tud végső döntésre jutni a kérdésben, ezért kételyeit, a zenével kapcsolatos gyengeségét Isten elé tárja.

A reformáció két európai ága egymással szemben gyökeresen ellentétes magatartást tanúsított a kérdésben. Luther és Zwingli 10 egyaránt képzett zenészek voltak, még a zeneszerzés korabeli módozatait is ismerték. Luther álláspontja a zene minél szélesebb körűhasználatát, a többszólamúság alkalmazását, a profán zene liturgikus szöveggel történ megszentelését tűzte ki célul. Ez az út elvezetett német barokk: Pachelbel, Buxtehude, Telemann, végül Johann Sebastian Bach művészetének egyedülálló kiteljesedéséhez.

Zwingli szintén értett a komponáláshoz, ám pontosan ezirányú tanulmányai alapján jutott arra a meggyőződésre, hogy a kompozíciós zene nem más, mint világi hívság, egyedül az egyszólamú népének alkalmas Isten méltó dicsőítésére. Ennek kapcsán jött létre a Genfi zsoltároskönyv, mely egyedülálló értéket képvisel, ám ennek a vonulatnak természetszerűleg nem lehetett – legalábbis az orgona és a többszólamúság újbóli kálvinista térhódításáig – semmilyen művészi folytatása.

A középkori Katolikus Egyház szerepe a zenei nevelés szempontjából óriási. A gregorián dallamkincs összegyűjtése, lekottázása a tudós szerzetesek nélkül nem lett volna lehetséges. Ám ők maguk sem lettek volna minderre alkalmasak, ha nem szerepel az oktatás legfontosabb tárgyai között a zene, a zeneelmélet. Emellett minden jelent s katedrális, püspöki, érseki székhely működtetett ének-, később zeneiskolát, fenntartott kórust, később zenekart, és – ameddig csak anyagilag lehetséges volt – a legkiválóbb zeneszerzőket alkalmazta. Palestrina, Victoria, Vivaldi, Michael Haydn életműve, Mozart, Joseph Haydn, Beethoven egyházzenéje, Gounod, Fauré, Widor, Bruckner, vagy Liszt, Kodály és Bárdos Lajos liturgikus művei nem jöhettek volna létre a Katolikus Egyház hathatós támogatása nélkül.

Mi a helyzet napjainkban? Úgy látja, hogy a következetes, fentről lefelé irányuló oktatási rendszer a kulcsa az Egyház jövőjének, ám ebben a zenei oktatásnak is megfelel szerepet kell biztosítani. Szerinte elsődlegesen a papképzés ezirányú hiányosságait kell pótolni, hiszen a hazai közoktatásból a szemináriumba lép fiatal számára lehetőséget kell teremteni az általános zenei műveltség alapjainak pótlására. Ezzel természetesen a két agyfélteke szimmetrikusabb fejlesztése is biztosítható lehetne, a tudományos teológia racionalitása mellett – akár a zene segítségével – nagyobb szerep juthatna a spiritualitásnak. Ehhez a tanulmány szerzője a mindennapi, énekelt zsolozsma bevezetését tartja elsőrendűnek.

A régebbi alapítású, monasztikus szerzetesi közösségekben – követve a több évszázados hagyományokat – ma is élő gyakorlat az énekelt zsolozsma, ami különleges spirituális élményt jelenthet a résztvevők, vagy netán egy egyszer hallgató számára is. Általában furcsa hiányérzetem van, ha koncertpódiumon hallok gregoriánt akár a legprofesszionálisabb kórusok, szkólák előadásában is. Ám többször volt már alkalmam különböző szerzetesrendek zsolozsmáin részt vennem, és ez mindig maradandó élményt nyújtott számomra. A szerzetesek valódi, szívből jövő imádságként énekelték a gregorián zsolozsmát, ezáltal feltárult előttem, hogy miről is szól maga a gregorián tulajdonképpen. A szó professzionális értelmében nem zeneművészeti, előadói műfajról van tehát szó, hanem énekelt imáról, a legbensőségesebb Isten és ember közötti kapcsolat, a misztikum legmélyének feltárulásáról.

Az egyházmegyékben a főpásztorok, plébánosok zenei ízlésvilága napjainkban (is) meghatározó érvényű, hiszen ők döntenek a kántor, a karnagy személyét, a templom összes zenei eseményét illető kérdésekben. Rajtuk múlik az orgona állagának megőrzése, esetleg új hangszer építése, annak eldöntése, hogy felsőfokú zenei végzettségű kántor-karnagyot, vagy netán a perselypénzből fizetett szerény tiszteletdíjjal is megelégedő amatőrt alkalmaznak-e az egyházközség zenei irányítására.

Az anyagi megbecsülés mellett nagyon fontos az erkölcsi megbecsülés is, hiszen nem mindegy, hogy egy magas képzettségű zenész szakembert a ministránsokkal tekintenek-e egyenrangúnak a liturgikus események során, vagy egyenrangú félként kezelve kell időben tájékoztatják egy-egy ünnepi esemény előtt a speciális liturgikus kívánalmakról, illetve – bízva szakértelmében – bizonyos döntéseket saját hatáskörben, felelőssége tudatában önállóan meghozhat.

Köteles György úgy véli, hogy a tét óriási, hiszen az Egyház nemcsak igehirdetéssel, de a pozitív, művészi értékek – akár a létez katolikus médián keresztüli, megfelelő színvonalú – közvetítésével is lehet jellemformáló, ezáltal közvetve evangelizáló tényez . Véleménye szerint sok esetben a pozitív elmozdulás nem első sorban anyagi, hanem szemléletbeli kérdés.

A fenti problémakörrel kapcsolatban a Redemptoris Sacramentum 57. cikkelye az alábbi általános eligazítást adja számunkra:

A krisztushívőknek joguk van hozzá, hogy rendszeresen – különösen a vasárnapi ünneplés során – alkalmas és valódi szent zene hangozzék el.” Arra azonban, hogy mi ez az alkalmas és valódi szent zene, „az alkalmasság tekintetében a pedig a liturgia általános követelményén túl nagyon sok itt és most szempontot is érvényesíteni kell. A szabadsággal helyesen élni tanulni és élni tanítani: ez korunk sajátos feladata.” „Isten (ugyanis) Krisztusban nem olyan illuzórikus szabadságot adott nekünk, amelynek révén azt tehetünk, amit akarunk, hanem olyan szabadságot, melynek révén azt tehetjük, ami méltó és igazságos.”

Ahhoz, hogy a „méltó és igazságos krisztusi szabadsága zenei értelemben is általánosan érvényre jusson, papnak, kántornak, hitoktatónak egyaránt minél tágabb zenetörténeti, zeneelméleti és liturgikus-zenei gyakorlati ismeretekre van szüksége. Csak ezeknek birtokában tudja a rábízott híveket, kórustagokat, hittant tanulókat megfelelő ízléssel irányítani, oktatni, nevelni, szemléletüket pozitív irányba befolyásolni.

A hittanárok szerepe a liturgikus zene oktatásában

A probléma felvetését az indokolja, hogy a hittanárok többsége önkormányzati iskolákban tanít, tehát – ritka kivételektől eltekintve – nincs módja egyházzenész szakember segítségét igénybe venni munkája során.

A helyzet az egyházi iskolákban a legideálisabb, hiszen itt a diplomás énektanár – a közoktatási törvény el írja a megfelel végzettséget – munkaköri kötelessége a liturgikus énekek, a zenetörténet egyházi vonatkozású részeinek tanítása. Emellett vagy őmaga egyben kántor is, vagy van az iskolához tartozó templomnak olyan kántora, akinek szintén munkaköri kötelessége az iskola liturgikus zenei eseményeiben részt venni, a gyerekeket ezekre felkészíteni. Itt a hittanárnak nem szükséges liturgikus zenével foglalkoznia.

Plébániai hitoktatás esetén már nem ilyen egyértelm a helyzet. Kántor ugyan itt is van, ám általában nem folyik bele a hitoktatásba, a gyerekek ének oktatása nem tartozik feladatai közé, időbeosztása a hittanárétól általában eltérő. Mellesleg meg kell azt is említeni, hogy sokszor nem is alkalmas énektanári feladatok ellátására, hiszen – amennyiben egyáltalán képesített kántorról van szó – a magyar katolikus kántorképzésben nem általános az ilyen jellegű komplex képzés.

Ha azonban a hitoktató önkormányzati iskolában tanít, a liturgikus zene oktatatása terén teljesen önmagára van utalva. Énektanár ugyan itt is van, ám az énektanárok jelenlegi magyarországi képzése során nem teljes a liturgikus zenei ismeretek elsajátítása. Ez persze érthető, hiszen az énektanár bármilyen vallású, vagy vallásilag közömbös is lehet, és egy önkormányzati iskolában – a katolikus oktatási intézményektől eltérően – semmilyen ösztönző erő nincs, hogy az énektanár, hiányzó ismereteit akár autodidakta módon pótolja (tisztelet a kivételnek). Ilyen esetekben egyedül a hittanárra hárul az a feladat, hogy az egyházzene alapjait a gyerekeknek megtanítsa.

Ez az Egyház szempontjából azért fontos, hogy legyen továbbra népének a templomokban, hiszen az a nemzedék már idős korát éli, akik 1948 előtt a kántortanítók vezetésével iskolai keretek között tanulták a – II. Vatikáni Zsinat előtt érvényben lév – liturgikus zenét. Másrészt a gyerekek szempontjából sem lényegtelen, hogy énekükkel részt vesznek-e a szentmise folyamatában, hiszen a heti (napi) liturgia olyan alkalmat teremt a közös éneklésre, ami az énekoktatás mai általános állapotát tekintve egyedülálló. Ez, az előzőekben említett élettani sajátosságok fejlesztése szempontjából sem lehet közömbös, hiszen az érzelmi neveléshez, a spirituális érzék fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárul az éneklés, a zene. Hámori József szavaira utalva jobb agyféltekénk megvalósítja a legnagyobb absztrakciót, hiszen muzsikálni képes.

Ebből adódóan a hittanárnak – a szorosan vett hittan tanítása mellett – képessé kell válnia a liturgikus zene alapjainak oktatására is. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy jelenleg, tárgyi tudását és képzettségét tekintve alkalmas-e erre?

Azt senki sem vonja kétségbe, hogy egy matematika tanárnak olyan szinten kell tudnia a matematikát, amire gyakorlatilag soha sincs szükség az általános iskolai oktatás során. Egy irodalom tanárnak annyi háttér jellegűtárgyi ismeretre van szüksége, amit közvetlenül sohasem használ, ám magyarázatai mögött passzív módon mindig jelen van. Ugyanez a helyzet a teológiai tárgyakkal is. Sem a Biblia ismeretét, sem a dogmatikát, sem az egyéb főiskolai teológiai szaktárgyakat nem teljes mélységében, főiskolai szinten kell tanítani a gyerekeknek. A helyzet a liturgikus zenével is hasonló. Az egyházzenéről átfogó, történeti képpel kell rendelkezni ahhoz, hogy korban és stílusban el tudjuk helyezni akár a gregoriánt, akár a későbbi népénekeket, akár a polifóniát és a hangszeres templomi muzsikát, de „helyére kell tudni tennünk” az ifjúsági dalokat is. Nem haszontalan, ha a tanár fel tudja készíteni a gyerekeket egy ünnepi nagymisén elhangzó latin nyelvű misekompozíció értő és résztvevő hallgatására. Emellett fontos, hogy alapvető beéneklési gyakorlatokkal rá tudja vezetni a gyerekeket a helyes hangképzésre, a közös éneklés legfontosabb szabályaira. Ez azért fontos, mert sok helyen ma is az a helytelen gyakorlat dívik, hogy a népének – főleg az idősebb generáció részéről – egymás túlkiabálását, magyarnóta elemek heterofonikus, szólisztikus alkalmazását jelenti. Az egyéb zeneelméleti tudnivalóknak nincs közvetlen gyakorlati jelentősége, mindössze annyi, hogy a tanár – legalább alap szinten – tisztába jöjjön vele, valójában mi is a zene, miről is beszél, amikor éneket tanít.

Forrás: Köteles György 


2017. december 15. péntek
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya