Egerben született 1901. november 11-én, 1917-ben lépett a Ciszterci Rendbe. A húszas években Innsbruckban járt egyetemre, ahol 1926-ban a teológia doktora lett. Ugyanitt folytatott zenetörténeti tanulmányokat. Hazatérése után 1926-45 között a fővárosi Ciszterci (Szent Imre) Gimnázium tanára, karnagya volt. Közben Kodálynál tanult zeneszerzést a Zeneakadémián. 1945-50 között a (a valóságban élete végéig!) a Ciszterci Rend priorja Pásztón. Ugyanebben az időben a népzene lektora a budapesti Tudományegyetemen. 1950-től 1960-ig muzeológus a Néprajzi Múzeum zenei osztályán, majd az MTA Népzenekutató Csoportjának igazgatóhelyettese, később megbízott igazgatója, tehát Kodály Zoltán utóda. Tanított a Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszékén - egészen 1989. július 2-án Pásztón bekövetkezett haláláig. Hatalmas a száma könyveinek, tanulmányainak, szakcikkeinek - elsősorban a népzene és a zenetörténet (jelesül a középkori gregoriánum) tárgyköréből. A pártállam mindössze egy Erkel-díjjal (1978), ám a független, demokratikus Magyarország - sajnos már csak halála után - Kossuth-díjjal (1990) honorálta páratlanul gazdag tudományos, pedagógiai, teológiai tevékenységét.
Bár több mint hat évtizedes munkássága egy és oszthatatlan, szinte töretlen ívű.

Részletek Dobszay László: Rajeczky Benjamin, az egyházzenész című írásából

Innsbrucki tanuló évei alatt intenzív ismeretséget köt a középkor és reneszánsz zenéjével. Azután itthon az új magyar zene egyik élharcosa lett. Így tehát zenei látóköre tágabb, mint bárkié egyházzenész társai között. Kodály tanítványa és eszméinek bár jókedvű, mégis megalkuvásmentes, kérlelhetetlen képviselője. Legfőképpen annak, ami Kodályból a legfontosabb: az értékek engedmény nélküli tisztelete. S volt-e, van-e bármire is nagyobb szükség az egyházzenei értékválság évtizedeiben? A gregorián kutatója és művelője olyan iránytűhöz jutott, mely minden zenei javaslatot biztosan meg tud ítélni a liturgia és a szakrális zene abszolút mércéjén. Egyúttal mély, bensőséges szakértelmet szerzett azon a területen, mely már Liszt Ferenc koncepciójában is az egyházzene valódi reformjának kiindulópontja. A fáradhatatlanul breviáriumozó és a zsolozsmát olykor fennhangon éneklő szerzetes élményszerűen itta magába az egyház liturgikus hagyományát. Míg más egyházzenészek úgy illesztgették be zenei eredményeiket a liturgiába, mint egy végső soron tőlük mégis csak idegen közegbe, addig Rajeczky anyanyelvi szinten értette és beszélte a liturgiát. 

A népzenegyűjtő és dallamok százait lejegyző népzenész megtanulta, hogyan lehet a magas kultúrát művelni úgy, hogy közben nem szakadunk el a néptől, s ugyanakkor, hogyan lehet úgy a nép közelében maradni, hogy eközben nem engedünk jottányit sem az értékekből. A népzenegyűjtő három dologgal is megajándékozta az egyházzenészt: legközvetlenebbül: a magyar népéneknek mindenki másnál bensőségesebb ismeretével, általánosabb szinten: a zenei archaizmus modernségének élményével, s gyakorlati szinten: a realitásérzékkel. S végül, mivel a gimnáziumi tanár annak idején az egész zeneirodalmat végigénekeltette kórusával, nyitott maradt a polifón egyházzene értékei iránt is, immunizálódott mindenféle doktrinér reformötlettel szemben, eszébe sem jutott, hogy egy vélt pasztorális cél vagy liturgizmus kedvéért feláldozza a művészi egyházzene nagyszerű örökségét. Ezt a több évtizedes előkészületet egybefoglalva azzal jellemezhetjük, hogy kiegyensúlyozott, túlzásoktól mentes, a hagyományok és tennivalók minden irányában gazdag tapasztalattal bíró zenészként beszélhetett arról, mi a teendő egyházzenében a XX. század végén...

Az 1970-es évek közepén a katolikus népénektár reformjára a püspöki kar által kiküldött bizottságnak tagja, később vezetője lesz Prófétai feladat volt. Nem csak abban az értelemben, hogy utat kellett mutatnia, hanem hogy vállalnia kellett a próféták sorsát. Úgy félt tőle, ahogy a próféták a küldetéstől. Annyi bajjal, fájdalommal, szinte üldöztetéssel járt, mint a próféták működése. Mi közelről figyelhettük őt, napról napra láttuk és hallottuk ahogyan feladatok, tárgyalások, levelezések, támadások, érvelések sűrűjében szenved. Nem azért mert kedvét találta benne, nem győzelmi vágy, nem alkotó lobogás lelkesítette. Egyszerűen kötelességnek tekintette, olyan dolognak, mellyel őt ura megbízta, s számon fogja kérni, megtette-e azt, amit meg tudott tenni, szinte a siker minden reménye nélkül. Az első évek tapogatózással teltek. A bizottság a legegyszerűbbnek látszó úton indult el: azt vizsgálta, mit kell változtatni az előző énekeskönyvön. Mit kell kihagyni, kicsit átdolgozni, esetleg hozzátenni. Ehhez Rajeczky hatalmas kérdőíves felmérést végeztetett arról, hogy a korábbi énekeskönyvből mit tudnak, énekelnek, kedvelnek a magyarországi plébániák. Azután csakhamar kiderült, hogy ez az út nem járható. A II. vatikáni zsinat egy olyan új helyzetet teremtett, melyben az előző könyv vagy könyvek toldozgatásával nem lehet célt érni. Ám ezt a vatikáni zsinatot mindenki másképpen értelmezte vagy akarta értelmezni. Volt, aki számára nagy lehetőségnek látszott, hogy visszatérjen az egyházzene ahhoz a liturgikus ihletettséghez, mely a barokk kor óta elenyészett. Hiszen ha a latin nyelv eddig akadálya volt annak, hogy a nép magát a liturgiát, a liturgia megszentelt szövegeit és dallamait énekelje, most ez az akadály elhárult. Rajeczky a tudós felkészültségével hadakozott cikkeiben az anyanyelvű gregoriánum jogaiért, bemutatva, hogy a történelem folyamán hányféle alakváltozást megért e gazdag repertoár, sokszor éppen a nyelvcserék okából. Mások azonban éppen arra láttak lehetőséget a zsinati rendelkezésekben, hogy az eddigi értékvédő normákat fellazítsák, szabad teret engedjenek az egyházi selejtnek, az egyházi selejt akár nosztalgikus, akár ál-modern formáinak.

Hogyan tájékozódjon az új énekeskönyv? Milyen ideált kövessen? Hogyan épüljön fel? Rajeczky tárgyalt egyenként és közösségekben, előadásokat tartott és cikkeket írt. Levelezett és a püspököket győzködte. Közben állta a legotrombább támadásokat, még saját rendtársai részéről is. Mindennek dokumentumait majd olvashatják az önök gyermekei, ha az érintettek eltávozása után a Népénektár archívuma nyilvánossá válhat. A viták ugyan a könyv megjelenésének napjáig sem zárultak le, újból és újból felkorbácsolódtak hullámai. Mégis, elérkezett az az időpont, ahol konkrét munkához kellett látni, ha nem akartuk, hogy sok évtizedes, le úgy sem zárható további viták a könyv megszületését sokáig elodázzák, vagy éppen végleg abortálják. Az évtized végén megindult anyaggyűjtés és -rendezés új feladatok elé állította Rajeczkyt. Azon sok képesség közül, mellyel őt az ég megáldotta, számomra bölcs ítélőképessége látszik a legkiemelkedőbbnek. S erre bizony nagy szükség volt most. Sok száz énekből kiválasztani, amire igazán szükségünk van, megérezni, meddig mehetünk el kompromisszumok vállalásában, mi az, amit már nem szabad beengedni a könyvbe, s milyen érvekkel lehet azt távol tartani; azután szavanként mérlegelni a szöveget, hangonként a dallamot, s hangjegyenként a kottaképet: ez még akkor is nagy feladat lett volna, ha nem járt volna együtt a bizottsági munka fáradalmaival, az érvelés, meggyőzés baráti de nem mindig barátságos ütközeteivel, olykor olyan vélemények türelmes megvitatásával, melyek mögött Rajeczky tudásának csak töredéke állott. A 80-as évek elején Rajeczky már cikkekben ismertethette a könyv körvonalait, előadásokban tárhatta elő a koncepciót, s kisebb részletekben, de bemutathatta azt szűkebb közönség előtt. Az Új Emberben és Vigíliában megjelent e tárgyú cikkei szinte módszertani útmutatással felérnek.

De ki gondolta volna, hogy a csaknem kész könyv a kiváncsiság és a kipróbálás utáni vágy felkeltése helyett a leghevesebb vádaskodás viharait zúdítja Rajeczky fejére? Volt aki a bizottságon belül követelte a munka félretételét és más úton újraindítását. Érkeztek feljelentések a püspöki karhoz. Sőt magának a püspöki karnak tagjai közül is akadtak, akik – anélkül, hogy a könyv tényleges tartalmát megismerték volna – indulatos visszautasítással válaszoltak. Rajeczky, mint a bizottság elnöke, a püspöki kar ülésére meghíva próbálta magyarázni a kötet céljait, értékeit, s megválaszolni a megalapozatlan ellenérveket. Két püspök pozitív kiállása a kötet mellett, s az utolsó pillanatban vállalt két nagy kompromisszum hozta meg végül a kedvező döntést. Kompromisszum gyanánt Rajeczky beleegyezett a könyv belső rendjének teljes átalakításába, s abba is, hogy a könyvet nem kötelezően vezetik be, hanem alternatív népénektárként a Hozsanna mellett.

Végül a könyv 1985 végére a püspöki kar ajánló előszavával megjelenhetett. A magyar egyházzene történelmi jelentőségű dátuma ez, csak 1651-hez, a Cantus Catholici megjelenéséhez hasonlítható. Tudjuk, hogy a középkorban a népének csak paraliturgikus szerepet játszott, a liturgia hivatalos éneke a papok és diákok által énekelt gregoriánum volt. A protestantizmus hatására azonban a strófás népének megtűrt helyzetbe jutott, s ezt fejezte ki a Cantus Catholici közreadása a 17. század közepén. Lényegében minden későbbi magyar népénektár a Cantus Catholici vonalán haladt tovább, vagy inkább egyre lejjebb. A Szent Vagy Uram abban hozott lényegi javulást, amennyiben visszatért a Cantus Catholicihez, s az általa képviselt értékekhez. De a Szent Vagy Uram is a barokk énekeskönyvek egy késői változata. Az Éneklő Egyház a II. vatikáni zsinat magyar népénektára lett. Vállalta a zsinati liturgikus konstitúció kívánalmainak teljesítését, teljesebben és magasabb színvonalon, mint bármely más nemzeti részegyház mai énekeskönyve. Amikor először kínálta fel az anyanyelvű liturgikus éneklés lehetőségét a magyar közösségnek, ugyanakkor a legmegbízhatóbb vizsgálatok alapján és a legteljesebben gondoskodott a magyar hagyomány megőrzéséről is. Az első olyan énekeskönyv, mely nemcsak szavakban, hanem valójában érvényesítette Kodály elveit is, egyrészt a gregorián bevezetésével (melyért Kodály már a II. világháború előtt szót emelt), másrészt azzal, hogy a magyar énekkincset nem csak írásos forrásokból másolta ki, hanem az élő néphagyomány tanúságát is meghallgatta.

Idézet Rajeczki Benjámin: „A jövő zenéje” c. cikkéből:

1940-ben megfogalmazott gondolatai:
"Neveljük a gyerekeket arra, hogy mi jó és mi rossz, mi szép és mi csúnya. Ha ezt megtettük, nem félünk a jövőtől. Akkor biztos, hogy a jövő nemzedék, bármilyen formakincset teremtsen is, az értékes és jó világban marad."


2017. október 22. vasárnap
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz