Richard Wagner

(Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta

Amint Wagner koncertjét meghirdették, Budapest nyomban ellenállást tanúsított. A sajtóban olyan hangok hallatszottak, hogy Budapest nem német város, és semmi nem indokolja, hogy a magyarok egy német vállalkozásra költsék a pénzüket…
Olyan gyengén fogytak a jegyek, hogy már attól féltünk, kudarcba fullad a dolog. Ez igen kellemetlenül érintette volna a Mestert, és rossz fényt vetett volna fővárosunkra. Liszt, értesülvén a helyzetről, azonnal kijelentette: – Majd eljátszom a koncerten Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét. – Aznap, hogy a közönség értesült Liszt döntéséről, az összes jegy elkelt.

 

 

 

 

 

 

 

 


Hamburger Klára: Liszt és Wagner

Kettejük barátságában mindvégig a legendásan segítőkész Liszt volt az adakozó, Wagner pedig – „a pumpoló zseni”, ahogyan Thomas Mann nevezte – a követelő és elfogadó.
Wagnert, az ismeretlen rigai karmestert 1840 áprilisában mutatták be Párizsban az akkor már Európa-szerte ünnepelt pianistának. Liszt később elsőként ismerte fel annak zsenialitását. Akkor állt mellé, amikor Wagner leginkább rászorult: befogadta weimari házába az 1849-es drezdai felkelés után üldözött, körözött forradalmárt; megszervezte szökését Svájcba, fedezte zürichi letelepedésének költségeit. Miközben Wagner nem léphetett német földre, Liszt 1849-ben a weimari színházban előadta a Tannhäusert, 1850-ben pedig – gondos előkészítés után – ő vezényelte a Lohengrin ősbemutatóját. Rendszeresen küldött az emigrációba barátjának pénzt, népszerűsítette műveit: a karmesteri pulpituson, esszékben, és mindenekelőtt varázs-erejű zongorázásával. Wagner műveiből készült átiratait meg is jelentette. Szerette volna a teljes Nibelung gyűrűjét Weimarban bemutatni, de mire a gigantikus mű elkészült, Liszt már régen feladta ott karmesteri pozícióját. A magyar mester okos gyakorlati tanácsokkal is segítette barátját: így határozottan lebeszélte arról az abszurd ötletéről, hogy – a gyors bevétel érdekében – előadassa a Trisztánt Rio de Janeiróban, olasz fordításban.Az elismerés nem volt kölcsönös: Wagner a nyilvánosság előtt mindig csak Liszt felülmúlhatatlan előadó-művészetét dicsérte – meg azokat a tanulmányait, amelyekben az ő alkotásait magasztalta.Zeneszerzőként „a jövő zenéjének” e két apostola kölcsönösen nagyon sokat tanult, profitált társa művészetéből: a kevés, de átlényegülésre alkalmas témával való szövésmód, formálás – a hagyományos tonalitást szétfeszítő, a tizenkét kromatikus hangot egyenrangúan kezelő, harmonizálás – az új fajta hangszerelési technikák terén egyaránt.

Személyes barátságuk Wagner emigrációs éveiben, illetve első németországi útja – a weimari otthonát felszámoló Liszt látogatásakor – volt a legmelegebb. A hatvanas évek derekán – egészen soha be nem temethető – szakadék keletkezett köztük. Liszt nagyon rossz néven vette az (akkor már) egyetlen gyermeke, Cosima és Wagner közt szövődő szerelmet: minden befolyását latba vetette, hogy megmentse Cosima és az ő kedvenc tanítványa, Hans von Bülow házasságát. Ez viszont Wagnerból váltott ki rettenetes haragot, féltékenységet. Mikor aztán Cosima 1868-ban végleg elhagyta a férjét, és Wagnerhoz költözött Svájcba, (aki elvált, majd feleségül ment Wagnerhoz, és áttért a protestáns hitre) évekre megszakadt a barátok, illetve az apa és lánya közti kapcsolat. A francia-porosz háború idején a családi viszályt tovább mélyítette a politikai ellentét. 1872-ben békültek csak ki.

Ettől kezdve Liszt Ferenc minden erejével igyekezett elősegíteni, hogy megvalósulhasson Wagner álma: a bayreuthi színház, és az ott tartott Wagner-fesztiválok gondolata. Kamatoztatta hírnevét, összeköttetéseit. Nemcsak ő maga adományozott: pártfogókat gyűjtött, agitált, sőt még (az akkoriban rendkívüli eseménynek számító) nyilvános zongorázást is vállalta a szent ügy érdekében. Ennek jegyében került sor – életükben másodízben – közös hangversenyükre: Budapesten, a Vigadóban, 1875. március 10-én.

A két nagy mester élete utolsó szakaszában gyakrabban találkozott: Liszt rendszeresen látogatta Wagnerékat Bayreuthban, lakott náluk Velencében. Wagnernek az apósához való viszonya ebben az időben erősen ambivalensnek mondható. Ha jó kedve volt, apósa nyakába borult; szeretetéről, hálájáról biztosította; rábeszélte, hogy hagyjon fel nomád életmódjával, és költözzék hozzájuk. Ám ha valóban hosszasabban időzött náluk, állandóan féltékenységi jeleneteket rendezett Cosimának. Zavarta a Lisztnek az övétől annyira különböző lénye, az életmódja, és – nem utolsó sorban – az addigra abbévá lett mester katolicizmusa. A legfőbb különbség azonban abban mutatkozott, hogy míg Liszt Ferenc Wagner teljes életművének, és kiváltképpen a Parsifalnak, legnagyobb értője és csodálója volt – Wagner teljességgel értetlenül állt :Liszt rendkívül jelentős kései, leegyszerűsödött, merész modernségükben már-már a következő évszázad zenéjét jósoló kompozícióival szemben. Cosima beszámolói szerint az aggkori szenilitás jelenségeinek nyilvánította őket.

Lisztet megrendítette barátja halála: négy kis, szívbemarkoló siratóval emlékezett nála három évvel korábban meghalt pályatársára. Az elsőt – az 1. számú Gyászgondolát – mintegy a tragédia megsejtőjeként, még Wagner életében komponálta, náluk, Velencében, 1882-ben. A másik három: a 2. számú Gyászgondola, az R. W. Venezia és a Richard Wagner sírjánál – már Wagner halála után keletkezett.


2017. október 18. szerda
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz