Szent II. János Pál pápa: Római triptichon (részlet)

 

Elmélkedések a Teremtés könyvéről a Sixtusi-kápolna küszöbén

 

1. Az Első Látó

 

„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” –

Mondja Pál az athéni Areopagoszon –

 

Ki is Ő?

Olyan mint egy kimondhatatlan tér, amely mindent átölel –

Ő a Teremtő:

Átölel mindent a semmiből hív a létbe

Nemcsak kezdetben, de szüntelen.

Minden szüntelen alakulásban létezik –

„Kezdetben volt az Ige és minden Általa lett”.

A kezdet titka az Igével együtt születik, az Igéből bontakozik ki.

Az Ige – az örök látás és az örök szó.

Az, aki teremtett, látott – látta, „hogy ez jó”,

A miénktől eltérő látással látott,

Ő – az első Látó –

Látta, megtalálta mindenben saját Létének, teljességének valami nyomát –

Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius –

Mezítelen és áttetsző –

Igaz, jó és szép –

Mennyire más volt az Ő látása, mint a miénk.

Örök Látás és örök Szó:

„Kezdetben volt az Ige és minden Általa lett”,

Minden, amiben élünk, mozgunk és vagyunk –

Az Ige, a csodálatos Ige – az örök Ige, mintegy a láthatatlan küszöbe

Mindannak ami létezett, létezik és létezni fog.

Mintegy az Ige volt a küszöb.

 

Az Ige küszöbe, benne volt minden láthatatlan, örök,

Isteni módon – ezen a küszöbön túl kezdődik a történelem.

 

Fordította: Koncz Éva




Gyümölcsoltó Boldogasszony

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis, márc. 25.: a →megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét (→angyali üdvözlet). - 692: említik először, amikor a trullai zsinat (III. →konstantinápolyi zsinat) helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették. - Az ünnepet 150-200: a →Jakab ősevangélium és az az üdvtört. elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, III. 25: történt. A tört. gondolkodás Jézus születésétől visszaszámlálva határozta meg ~ ünnepének dátumát: így lett ~ ünnepe I. 6-tól (→epifánia) számolva IV. 7-e (az örményeknél máig megmaradt), XII. 25-től számolva III. 25. Rómában, ahol a S. Maria Maggiore-baz-ban körmenettel ünnepelték, a K-ről származott I. Sergius p. (ur. 687-701) honosította meg Annuntiatio Domini névvel. A K-i lit-k (mint az ambrozián is) az ünnepet az Úr ünnepei között tartották számon, a II. Vat. Zsin. utáni lit. reform ehhez tért vissza. - Néprajz. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetete napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben ~, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó. Legrégibb lit. emlékeink is számontartják, jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk. - Az ünnepi szentmise lit-jához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a →leborulás szép régi m. hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”. - Az ünnep ihlette az →Üdvözlégy és az →Úrangyala imádságokat. Jellegzetesen ferences-népies hagyomány, hogy aki ~ napján ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában s a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet, a palóc Egerbocson, Bátorban és más környező falukban ezer Úrangyalát szoktak ~ vigíliáján az angyali üdvözlet emlékezetére elvégezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart. - Gyöngyöspata jámbor asszonyai hajnali három órakor a ~ zsolozsmáját végzik. Mint mondják, akkor jött Gábor angyal. A mohácsi sokácok villámlás, égiháború idején kezüket mellükön keresztültéve, anyanyelvükön ezt mondogatják: Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint. - A magyar vallásos néphagyományban ~ az oltás, szemzés napja. Egy 16. sz. csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt. Az egyik pécsi szőlőhegyen áll Bertalan ap. barokk kpnája. Az oltármenza virággal, gyümölccsel telefestett előzéklapja a baranyai kálvinista tp-ok (Drávaiványi, Kórós) virágdíszeinek édes testvére, valósággal paraszti remekmű. Közepén medallion-szerűen az Angyali Üdvözlet. Országszerte ált. szokás, hogy ~ ünnepén kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust. A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni v. levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Ez ui. annyi, mintha embert ölt volna. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad. Maguktól kell elkorhadniok. Hasonlóképpen vélekedik Zagyvarékas népe is: nem szabad kivágni, amíg magától ki nem szárad. Ha mégis kivágják, vér folyik belőle. Ilyen fákról azonban igen jó oltani, mert az új oltáson áldás lesz. Bátya délszláv-m. faluban az ünnepen ügyeskezű emberek szívességből házról házra járnak oltani. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázzák a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Söjtör zalai faluban az ünnepen szemzett rózsafára az olvasót is ráakasztják. Csíkszentsimon, Csíkcsicsó, Csíkjenőfalva, Ajnád székelysége az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot köt. A csíkszentmártoniak az ünnepen szedik az oltóágakat; s úgy tartják, hogy ahány nappal szólal meg ünnep előtt a pacsirta, utána még annyi nappal elhallgat. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha ~kor már nincs hó a vetéseken. Nemesbükön a szőlő 4 sarkában megmetszik a tőkéket, hogy jó termés legyen. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kimegy a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelöli meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.

A kiszomboriak ezen a napon gyümölcsfáikról lemetszett gallyacskákat tüzelnek el. Úgy vélik, ezzel megakadályozzák a termés elférgesedését. A méhészek a röplyukakhoz is állítanak gallyakat, hogy fáikról a méhek majd jól mézeljenek. Hangonyban szintén szemeznek, fát ültetnek, de még vörösbort is isznak e napon. Bazin szl. népe e napon szalmakoszorúval övezi a gyümölcsfák törzsét, hogy majd bőven teremjenek. A szőlőkben éjszaka gonoszűző célzattal tüzet gyújtanak. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárja az istálló ajtaját, mintegy meghívja a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint felérnek egy tűz ellen való biztosítással. Az érkező fecskék arra is intik a gazdát, hogy a tavaszi munkák ideje elérkezett. Németpróna népe is úgy tudja, hogy ~ napján jönnek meg az énekesmadarak. A bánáti bolgárok vörösbort isznak és pattogatott kukoricával vendégelik meg egymást, hogy egész éven át egészségesek maradjanak. Az ünnepen ivott vörösborról az a hiedelem, hogy vérré válik az emberben. A pattogatott kukoricával a természetet akarják analógiás varázslattal rügyfakadásra bírni. A szabadkai bunyevácok ~ napján, amikor a természet téli álmából ébredezik és a fák ismét éltető nedvvel telnek meg, összejönnek (krvaca), hogy ők is szaporítsák vérüket. Ez vörösborral történik: a gazda végigkínálja vele egész házanépét. A vegyesajkú Kelebián a szokást a többségi magyarok is eltanulták bunyevác szomszédaiktól. Vörösbort szokott inni Dány m. népe is. Ószentiván, mai nevén Tiszaliget faluban az a hiedelem járja, hogy a magzat után sóvárgó asszony e napon könnyebben megfogan. A zalai Nagybakónak népe csak egyetlen gallyat szemez, melynek mágikus célzata alighanem a gyermekáldás korlátozása. - Az erdélyi románok ünneplése tele van tilalmakkal. A tehenet nem viszik bikához, a ~ napi tojások elzápulnak. Ellenben a jószágokat mind kihajtják a mezőre, a gyümölcsösben tüzet gyújtanak, a fákat megtömjénezik. ~ napjához monda is fűződik, mely az ünneprontás hiedelemvilágába tartozik. Nagykanizsa mellett van az előkelő Inkey család barokk, szépen felújított kpnája. A legenda szerint az egyik Inkey br. féktelen gőgjében elhatározta, hogy épp ~ napján vágatja ki legszebb gyümölcsfáit. Amikor azonban a legelső kivágására sor került, hatalmas sereg hangya bújt elő a tövéből. Rámászott a br-ra és rágni kezdte a tagjait. Hiába zárkózott be előlük a szobájába, szenvedéseibe belepusztult, és fölravatalozták. Reggelre azonban már csak a csontjai maradtak meg a koporsóban. A család engesztelésül építtette a kpnát. - - A m. népi kalendáriumban nevének megfelelően termőnap a palánta és fatisztogatásra, s a Skolasztikától ászok alatt tartott oltóágak berakására. Időjárása a még hátralévő tél negyvenesnapja; derült idejével bő termést jósol (a medve kijövetele, béka megszólalása) . ~ napján veti föl magát a hal a vízből. - Patrociniumai. Mivel ~ ünnepe a nagyböjt közepére esi, viszonylag kevesebb patrociniuma van, s ezek búcsúját is a nyári Mária-ünnepeken tartják. A legősibb Ság (Ipolyság) hajdani prem. prépságának titulusa (1235 k.). Esztergomi egyhm.: Esztergom (Bakócz-kpna, 1507), Pozsony (ferencesek, 14. sz.), Hédervár (15. sz.), Gajár, Barstaszár, Alsószölnök; rozsnyói egyhm.: Fülekpüspöki (kpna, 1925), Hidvégardó (kk.), Vizesrét (kpna); szepesi egyhm.: Farkasfalva, Savnik (vár), Újleszna; egri főegyhm.: Hejőcsaba (1762), Sajóörös (1914); kassai egyhm.: Abaújszántó (1751); győri egyhm.: Fehértó (1742), Kisfalud (1777); veszprémi egyhm.: Nagybarnak, Ősi, Szentbékálla, Türje, Kehida, Marcali, Iharos, Dabronc, Csatár; székesfehérvári egyhm.: Tordas (1758); pécsi egyhm.: Mohács (kpna, 1834); kalocsai egyhm.: Kalocsa (érs. rezidencia kpnája, 18. sz.); csanádi egyhm.: Pankota (kk., elenyészett), Szeged (1501, a 18. sz: az újonnan választott tanács eskütételének színhelye; elenyészett), Radna (kegytp., 1786), Bóka (1834); váci egyhm.: Szarvasgede (1702 e.); nagyváradi egyhm.: Kondoros (1884), Szentjobb (1736); erdélyi egyhm.: Szamosújvár, Bethlen (1902); hajdúdorogi egyhm.: Újfehértó, Kokad, Nagyléta, Hodász, Nyírderzs. - Ikgr. Az ábrázolásokon a Gábor angyal kezében v. külön vázában látható →liliom nem Mária tisztaságára, hanem a paradicsomi →életfára utal, amelyből a megváltás sarjadzik. - ~ műv. ábrázolásai élén áll mind korának tisztessége, mind művészi nagyszerűsége révén a szepesi Daróc monumentális freskója a 13. sz. végérő




Rázga Pál evangélikus lelkész – a Haynau megtorlás első egyházi áldozata

 A jozefinista kormányzati elv szerint az egyházi személyek, lelkészek szerepe az állam feltétlen támogatása. Haynau egy kiáltványában már a megtorlások kezdete előtt így fogalmazott:

„Őket teszem tehát mindenek felett felelősekké a csendért és a rendért az országban, és számot tartok igyekezetükre, visszaterelni községeiket a törvényes fejedelmük iránti engedelmességre és hívségre, a törvények tiszteletére s a véres lázadástóli méltó irtózatra.”

 

Haynau első egyházi áldozata Rázga Pál evangélikus lelkész volt, akit 1849. június 18-án akasztottak fel Pozsonyban.

Rázga Bazinban született egyszerű, szlovák polgári családban 1798. december 10-én. Szülővárosában kezdte tanulmányait, majd Modorban algimnáziumba, Pozsonyban pedig főgimnáziumba, illetve a pozsonyi evangélikus líceumba járt. A Blaskovich János által alapított híres nevelőintézetben, az alsó-ausztriai Blankenbergben néhány évig tanítóskodott, majd az ott összegyűjtött pénzzel, illetve a Szeleczky-ösztöndíjjal Bécsbe ment, hogy teológiai és orvosi ismereteit az ottani egyetemen tökéletesítse 1839-ben Prágába hívták lelkésznek. Itt sikeres gyűjtést szervezett a lelkészház és az iskolaépület felépítése költségeinek fedezésére.

1846 tavaszán költözik át Pozsonyba. Ott elmondott beköszöntő beszédének néhány sora már előrevetítette későbbi sorsát:

„Erőm, tehetségem a tied szeretett gyülekezet; életem a hazáé! Az egyháznak örömmel adom meg, amit adhatok, hazámtól el nem vonom soha, amivel tartozom."

 

Mint lelkész örömmel üdvözölte az 1848-as európai forradalmakat.

„Három szó járja be a világot – hangoztatta egyik prédikációjában – igen, ismeritek az egyenlőség, testvériség és szabadság igéinek szent csengését, amelyeknek ítélete oly eldöntő hazánk jelene és jövője, egy új, jobb korszak, a népek és uralkodók jutalma szempontjából”.

 

Nem feledhetjük, hogy a konzervatív vallási személyek, beleértve az egyháznak az udvarhoz ezer szállal kötődő vezetését, a forradalomban káoszt, a fennálló, öröknek szánt, eleve elrendelt társadalmi rend elleni támadást, anarchiát láttak. Rázga a forradalmat önmagában erkölcsileg semlegesnek látta: „Ha a revolutio által egy elnyomott nép jogait törekszik kivívni, ha jelszava egyenlőség, testvériség, szabadság, ha tiszteli a vagyonbátorságot és a vagyon szentségét, az ily forradalom Isten és ember előtt igazságos, s így tőle félnünk nem lehet, nem kell.”

A Pressburger Zeitungban 1848 novemberében hosszasan próbálta cáfolni azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az alapos keresztény meggyőződés a politikai liberalizmussal összeegyeztethetetlen. A papság felelősségét abban látta, hogy az igazhitűséget ne kössék az önkényuralmi rendszerek támogatásához. A lelkészek feladata – amint azt katolikus és református lelkésztársai is hangsúlyozták – a nép felvilágosítása, méghozzá nem csupán jogairól, hanem kötelességeiről is.

„Ezt az áldozatkészséget kell a népben felkelteni és megerősíteni azért, hogy a szabadság, nemzeti egység és függetlenség igaz ügye győzelmet arasson, és nehogy az elvakított nép a nemzeti szeparatizmus, avagy a tulajdonellenes kommunizmus üdvprófétáinak a kezébe kerüljön.”

 

Véleménye szerint az egyik legnagyobb veszély a nemzeti sovinizmus és a szeparatizmus volt. A szabadságharc szerinte nem lehet csupán a magyar nemzet küzdelme, Isten csak akkor támogatja, ha az egyúttal az itt élő nemzeti kisebbségek felemelkedéséért, sorsuk javításáért is folyik:

„Mit kell értenünk e kifejezés, „haza” alatt? Egy országot, amelyben a magyar nemzetiség uralma érvényesül, vagy egy olyan országot, amelyben magyarok, szlovákok és németek nemzeti egyenjogúságukra való tekintettel szabadon és boldogan élhetnek. „

 

Alapító tagja Pozsonyban egy patrióta egyesületnek, aminek Rázga hamarosan egyik vezetője alakja lesz. Az egyesület 132 főből áll, akik arra törekednek, hogy mindenki csak a törvényes magyar kormánytól fogadjon el utasításokat.

Gyűjtést indítottak egy ágyú felszerelése érdekében, megkezdték egy tüzérosztály szervezését is. Követelték, hogy nemzetőrség a városon kívül is viselhessen fegyvert. Rázga október 18-án a nemzetőrség és az összesereglett pozsonyiak lelkesítésére beszédet mondott , és beszédében a kormány politikája ellen,és Magyarország függetlensége mellett szállt síkra. Maga is csatlakozik a Henrik Justi parancsnoksága alatt kivonult nemzetőrökhöz, és Köpcsényben újabb beszédet intézett az ott összegyűlt honvédekhez, amiben sürgette, hogy valamennyi jelenlevő vonuljon Ausztria ellen és harcoljon hősiesen. Követelte a Bécs környékén állomásozó császári seregek megtámadását és a magyar nemzet ellenségeinek megsemmisítését. A pozsonyi nemzetőrség tábori lelkészeként elkísérte őket a vesztes schwechati csatába is. Pozsonyba visszatérve létrehoz egy bizottságot, mely a postai küldeményeket ellenőrzi, kiszűrve a forradalom számára nemkívánatosakat. Amikor 1848. decemberében megindul az osztrák támadás, ő barátai figyelmeztetése ellenére is a helyén marad.

A Pozsony felé közeledő osztrák hadsereg elől sokat elmenekültek.

Rázga elhatározta, hogy maradni fog, bár Komárom felé elmenekülhetett volna; barátai figyelmeztették erre, de ő hallani sem akart a menekülésről. Ludwig von Welden gróf bevonult Pozsonyba 40 000 katonájával. A város kapitánya akkor Vecsera volt (a meyerlingi katasztrófa hősnőjének, Vecsera Mária bárónőnek nagyapja); ez nagy buzgón rendelkezésére állt Welden grófnak és még este gondoskodott, hogy Rázga börtönbe kerüljön.

Ferenczy városi tanácsos egész csapat katona élén berontott az apácza-pálya 24. sz. lelkészlakba. Csak annyi időt engedett a gazdának, hogy nejétől és öt gyermekétől elbúcsúzzék. A városházára vitték és azonnal vallatás alá fogták, de csakhamar a vízi kaszárnyába kísérték át, ahol néhány hónapig sínylődött nyirkos börtönében. Az emberséges Welden gróf helyébe az «erélyesebb» Haynau bárót küldte a bécsi kormány és még aznap összeállott a haditörvényszék, hogy az összes foglyok fölött megkezdje az ítéletmondást.

 

A haditörvényszék elnöke, Windischgrätz tábornok, megsajnálta a szerencsétlen lelkészt és alkalmat akart neki adni, hogy «kitisztázza» magát. De Rázga nem akarta elismerni, hogy hazájának védelme által bűnt követett el. Végül Haynau elé került a per.

A hadbírósági tárgyaláson Rázga azzal védekezik, hogy az egyesület nem volt az államra nézve veszélyes. Tagadta, hogy részt vett volna az egyesület programjának összeállításában, illetve azt állította, hogy a pesti országgyűlésnek elküldött hódoló nyilatkozat ellen szavazott. A vádpontok között szereplő illegális toborzást, illetve lázító újságcikkek publikálását sem ismerte el. Szerinte csak a Hurban vezette szlovák felkelők ellen prédikált, és nem volt tudomása a császári házat fenyegető veszélyekről. Arra is hivatkozott, hogy beszédeit Újházi utasítására mondta el, a leveleket pedig pecsétjük feltörését követően rögtön átadta a kormánybiztosnak. „Isten és a lelkiismeretem előtt tiszta vagyok” – fejezte be vallomását.

A tárgyalás folyamán új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen (új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen, Megerle a német színház igazgatója és Beumann komikus, akik azzal álltak elő, hogy Rázga az uralkodó családról több ízben sértőn nyilatkozott). Többé nem lehetett megmenteni a szerencsétlent. Az ítélet kötél általi halára szólt. Az evangélikus egyház notabilitásai, majd a nők seregesen keresték föl Haynaut kegyelemért; de mindez hasztalan volt. Rázga nyugodtan fogadta az ítélet kimondását.

1849. június 17-én éjszaka fölvitték őt a vár börtönébe, ahol utolsó óráit töltötte. A parancsnok Simkó Vilmos evangélikus lelkészt rendelte melléje, aki följegyezte mind, amit a végzetes éjszakán együtt beszéltek: „Nem is én vigasztaltam Rázgát, hanem ő engem, hisz én egészen meg voltam törve”.

A június 17-ről 18-ra virradó éjszaka az ötgyermekes evangélikus lelkészt a várba kísérték, majd hajnali négy órakor a Szamárhegyen felakasztották.

 

Forrás: wikipedia.org, www.arcanum.hu




Juhász Katalin - „A Kossuth-nóta”



1848 áprilisától kezdve a magyar országgyűlés többször is kénytelen volt újoncok toborzását elrendelni, hiszen egyre fenyegetőbbé vált a helyzet elsősorban a délvidéki nemzetiségi villongások miatt. A szabadságharc számos katonadala Kossuth Lajos nevét emlegeti vezérként. Ennek egyik oka, hogy mind az országgyűlésben, mind a köznép körében rendkívüli hatást tudott gyakorolni híres szónoklataival. –Mint Jókai írja: "Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő."– A másik ok, hogy a Batthyány-kormány lemondásától fogva a Honvédelmi Bizottmány elnökeként, majd később, mint kormányzó ténylegesen ő volt a politikai küzdelem legfőbb vezetője.

A toborzó dalok közül legnépszerűbb a jól ismert Kossuth-nóta, amelynek többszáz szövegváltozata és jónéhány dallamváltozata ismert. A dal keletkezéséhez számos legenda fűződik, pontos dátumát azonban ma sem ismerjük. A legvalószínűbbnek tűnik 1848 szeptembere, amikor Kossuth nevezetes alföldi toborzókörútján szónoklataival buzdította a népet a harcra. Jókai Mór szerint a szónoklatokra a ceglédi, nagykőrösi és kecskeméti nép "mindnyájan el fogunk menni" felkiáltással válaszolt. Káldy Gyula így ír az 1848-as alföldi toborzások kapcsán a Kossuth nótáról:

"Szeged városának akkori két tanácsosa vezetésével zeneszóval kezdték a toborzást. Reggel indultak el, s déltájban a városházához visszatérve nemcsak a zászlóalj létszáma: 1000 ember volt teljes, de azon fölül még 300-an csaptak fel. Ez volt a harmadik zászlóalj, melynek parancsnoka Damjanich János lett. Mikor a Város zászlójukat fölszentelte, énekelték először az újoncok először a régi verbunkos nótára:

Magyarország édes hazám,
Néked szült és nevelt anyám.
Négy esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

mert négy évre szólt a szolgálati idő. Ugyancsak Szegeden verbuválták a 33. zászlóaljat is, mikor az országgyűlés a 200 000 újunc toborzását elrendelte, de akkor már a következő verset alkalmazták:
Kossuth Lajos azt izente,
Hogy kevés a regimentje,
Ha még egyszer azt izeni,
Mindnyájunknak el kell menni,
Éljen a haza!
(…) Így keletkezett a dal, melyet később Kossuth-nótának kereszteltek el."

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából jelent meg Tari Lujza szerkesztésében az a népdalgyűjtemény, amelyben a szabadságharchoz kapcsolódó népdalok valamennyi legfontosabb típusát megtaláljuk. (Magyarország nagy vitézség. A szabadságharc emlékezete a nép dalaiban. Magyar Néprajzi Társaság Budapest 1998) Ebben a szerző a Kossuth nóta keletkezésével kapcsolatban számos további forrást idéz és a dal 17 dallamváltozatát mutatja be négy fő dallamtípusba sorolva.

A legáltalánosabban ismert és mára nemzeti szimbólummá vált dallam feltehetőleg az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt keletkezett. A 19. századi köntösbe öltöztetett, de több elemében régies dallam, többek szerint Balkányi Szabó Lajos nótaszerző szerzeménye. A szöveg többnyire Kossuth Lajos nevének kimondásával indul. Az előadásmód a változatos a lírai hangvételű rubatotól a feszes indulótempóig megfigyelhető. A régebbi gyűjtésekben igen gazdag a refrének formai változatossága is.

A Kossuth nóták második nagy csoportját alkotják azok a dalok, amelyek tulajdonképpen a jól ismert általános szövegek társításai más dallamokkal. Ezeknek talán legszebb példái a Vikár Béla 1903-as gyűjtéséből ismertté vált székelyföldi változatok, amelyeket keserves-, ballada- és katonakísérő szövegekkel is ismerünk.

A harmadik csoportot az 1848–49-es katonaindulók közé is bekerült Egressy Benjamin szerezte népies műdal dallamára énekelt Kossuth nóták alkotják. A dallam aNe menj rózsám a tallóra… kezdetű szöveggel vált először népszerűvé, miután Szerdahelyi JózsefA szökött színész és katona című népszínművében 1843-ban először bemutatták. A közismert Süvegemen nemzetiszín rózsa kezdetű dal szintén e dallam stílusában íródott; különösen az első két sorban érezhető a hasonlóság.

A negyedik típus egy kis hangterjedelmű, kupolás szerkezetű, népzenénk régi stílusrétegeihez sorolható dallam, amelyhez azEsik eső karikára kezdetű, eredetileg szerelmi dalként énekelt szöveg kapcsolódott. A csárdás tempóban énekelt dalt Széken gyűjtötték egymás után többen is: Volly István 1940-ben, Jagamas János 1949-ben és Lajtha László 1954-ben. A változatok csak egy-két hangban térnek el egymástól. A könnyen megjegyezhető és énekelhető dal az iskolai tankönyvekbe is bekerült és országszerte közismertté vált. Mindenképpen örvendetes lenne, az énekórákról ismert dalt az eredeti széki hangzásban is minél többen ismernénk.

A Kossuth-nótát a szabadságharc leverése után betiltották (csakúgy, mint a Rákóczi- és a Klapka-indulót), azonban tudjuk, hogy titokban, vagy semmitmondó szövegekre továbbra is énekelték. "Ennek a Haynaunak az emberei járkáltak mindenfele, oszt elfogdosták, aki a Kossuth-nótát énekelte. Kossuth-kutyának hívták, aki énekelte." (Heves m.) "Énekelték a Kossuth-nótát, ahol csendőr nem volt a lakodalomban, mindég elő volt Kossuth." (Tolna m.)

1850-től kezdve megváltoztatott szöveggel újra felhangzott a Kossuth nóta, majd ezt követően egyre több dalgyűjteménybe, hangszeres zenei kiadványba is bekerült. A múlt század végétől már a tankönyvekben is megtalálhatjuk a Kossuth nótát, így az iskolai oktatásnak is része lett.

1867-től kezdve a baloldali pártok kortesei a 48-as eszmékkel nyerték meg a tömegeket, s kortesnótáik rendszerint a Kossuth-nóta dallamára hangzottak el:

Kossuth Lajos azt izente,
Pécs városnak nincs követe.
Ő még most nem jöhet haza;
Jó követet kér a haza.
Éljen Irányi!

A pécsi nép érti szavát,
Szereti ez még a hazát,
Küzd, amiért ontottunk vért:
Ezernyolcszáznegyvennyolcért.
Éljen Irányi!

A Kossuth-nóta dallamára énekelt kortes szövegeket nemcsak Magyarországon, de Amerikában is énekelték. Káldy Gyula közre is adott egy New Yorkban énekelt változatot, hozzáfűzve, hogy "az amerikaiaknak annyira megtetszett a dal, hogy többfelé éneklik választások alkalmával".

Kossuth halála után újabb szövegeket fűztek a közismert dalhoz, amelyben ezt a szomorú eseményt énekelték meg:

Kossuth Lajos édesapánk,
Felesége édesanyánk.
Nyugosznak ők mind a ketten
Magyarország sírkertjében.
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!
(Méhtelek, Szatmár m.)

Forrás: http://www.neprajz.hu






Eljön templomába az Úr, aki után vágyódunk

Az Ünnep leírása
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.
Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított.
Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket.
József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A Kivonulás könyve előírja az elsőszülött bemutatását és megváltását a templomban.
A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik.
A vallásos néphit szerint: vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik.
Gyertyát égettek a súlyos betegek mellett, elhunytaknál.

Urunk bemutatásának ünneplése már a IV. századtól kezdve általános volt.
A II. Vatikáni Zsinat óta egyértelműen az Úr ünnepei közé tartozik. Ugyanakkor régi hagyomány emlékeztet arra, hogy ez az ünnep Máriáé is. Az ünnep régi nevei között ismeretes: Mária megtisztulása. Mi magyarok most is így nevezzük: Gyertyaszentelő Boldogasszony.

Bibliai utalás:
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve' [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát' [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek' [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.' Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.
Lk 2,22-40
Rövid egzegézis:
A zsidók törvénye szerint minden elsőszülött fiút Istennek kellett szentelni, illetve megváltani kellett. (Kiv 13,13). Jézust szülei felviszik a templomba, hogy kimutassák törvény-tiszteletüket, de nem váltják meg. Ő Istennek szánt áldozat. A gyertya erre is emlékeztet, hiszen önmagát emészti föl. Mária alázatban Fia útján jár. Ő ismeri kiválasztottságát, szüzességét, mégis beáll a többi asszony közé, akiknek szükségük van a tisztulásra. (Lev 12.) Felajánlja a szegények áldozatát „egy pár gerlét, vagy két galambfiókát” (Lk 2,24). Az ünnepen szentelt gyertya egyértelműen Jézusra utal, akit Simeon minden nemzet számára készített világosságnak nevez. (Lk 2,31)

Rózsafüzér ima: Akit te Szent Szűz a templomban bemutattál.




A keresztény család Isten Országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” Ugyanakkor fontos és kiemelt feladat - a lelki élet, a hit továbbadása, a hitre való nevelés, a családtagok személyiségének kibontakozása. Így a család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. „A házasság és a család szent.”



Arany János-emlékév

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából

 

 Arany János magyar költő, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. A költőként, tanárként, újságíróként, a Kisfaludy Társaság igazgatójaként, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkáraként, és nem utolsó sorban a legnagyobb magyar balladaköltőként ismert alakot sokan a ballada Shakespeare-jének is nevezték. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

Műveinek teljes gyűjteményét a költő halála után csakhamar kiadta régi kiadója, Ráth Mór; összes munkáit 8 kötetben 1884–1885-ben, hátrahagyott iratait és levelezését pedig fia, Arany László szerkesztésében és jegyzeteivel, négy kötetben 1887–1889-ben.

 

A Toldi-t a Kisfaludy Társaság pályázatára írta Arany. A pályázatot februárban írták ki, és novemberig kellett leadni a "költői beszélyeket". A kéziratban Arany jelölte meg a befejezés dátumát: 1846. október 23.. A pályázatra beadott példány egy idegen kéz másolata, mert ezt írták elő a szabályok. Arany a saját írásképével nem küldhette be a szöveget. A pályázatra beküldött példányt a Magyar Tudományos Akadémián őrzik.

A Toldi estéjé-nek érdekes a története.

Arany János 1848-ban barátját, Petőfi Sándort bízta meg azzal (akit éppen a Toldi-nak köszönhetett), hogy jelentesse meg az elbeszélő költemény folytatását. Petőfi viszont nem járt sikerrel, mert a történelem közbeszólt. Arany március végén fejezte be a Toldi estéjé-nek a verzióját, a levelezéséből pedig kiderül, hogy áprilisban már Petőfinél volt a kézirat. A forradalmi események miatt viszont nem tudott kiadót találni hozzá, ezért visszaküldte azt Aranynak. Végül csak 1854-ben jelent meg önálló kiadásban a Toldi és a Toldi estéje is.




Kodály-emlékév

 

Strauszné Könözsi Vera: Egy felejthetetlen találkozás emlékére

 

1962-ben a Bp. XXIII. kerületi Táncsics Mihály Ének-Zene Tagozatos Általános iskola növendéke voltam. Abban az évben ünnepelte az egész ország Kodály Zoltán 80. születésnapját. Ebből az alkalomból az iskolánk is arra készült, hogy felköszönti a mestert. Erre a zeneszerző lakásán került sor. Elkezdődött a lázas készülődés. A kórusunk karnagya néhány Kodály gyermekkari művet választott a köszöntésre, amit kívülről kellett megtanulni. Meghallgatások után dölt el, hogy ki vehet részt a művek megszólaltatásában, ki az, aki elmehet a zeneszerzőhöz. Óriási munka kezdődött, hiszen mindenki szerette volna látni azt a zeneszerzőt, akinek a kórusműveit énekeltünk a kóruspróbákon, a koncerteken, akiről oly sokat tanultunk. A meghallgatáson én is megfeleltem, így a „küldöttség” tagja lettem. A hosszú és fárasztó próbák után eljött az a nap, amikor elindultunk Kodály lakására.

A lakás a Köröndön, a sarkon álló bérpalota földszintjén volt. (Andrássy út 87-89., melyet 1971-ben a szerző halála után nevezték el Kodály köröndnek). Később olvastam, hogy 1924-től haláláig ebben a lakásban lakott. (A lakás 1990. óta a Kodály Emlékmúzeum.)

Az előszobában Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta fogadott bennünket és a szalonba vezetett.

A lakás általam ismert helyiségeit népi kerámiák, kézimunkák díszítették és mindenhol a népdalgyűjtő utak és egyéb zenei események emlékei, szobrok, babérkoszorúk. A szalon közepén nagy kerek asztal állt, a szalon jobb és bal oldalán egy-egy nagy ajtó, amely diszkréten be volt hajtva. Rövid várakozás után a bal oldali ajtó kinyílt és belépett Kodály Zoltán. Mi ekkor a megtanult kórusművekkel köszöntöttük őt.

Ő, a rá jellemző halk hangon megköszönte az előadást, hangjában távolságtartást, enyhe szigort éreztem. Az ajándékok átadása után néhányunkat vizsgáztatott szolmizálásból (rám nem került sor), majd tanárainkkal váltott néhány szót. Közben mi, gyerekek áhítattal, nagy meghatottsággal néztünk körbe a szobában. Valahogy így képzeltem el egy zeneszerző lakását: könyvek, kották, emléktárgyak, régi patinás bútorok és egy ember, akinek lénye besugározza a teret. Úgy éreztem, hogy a személyén keresztül egy kicsit jelen voltak a szobában híres zeneszerzőbarátai, világhírű előadóművészek, kitűnő zenepedagógusok és a magyar művészeti élet más képviselői is. Mikor kijöttünk a házból egy kicsit mindannyian megváltoztunk, mások lettünk. Kodály személyében egy olyan felnőtt példaképet ismerhettünk meg, akinek egész munkássága, törekvései, hazaszeretete, mély vallásossága, az ifjúság zenei nevelésében többekkel vállalt erőfeszítései a legnagyobbak közé emelték. Mi, gyerekek ezt akkor nem tudtuk így megfogalmazni, de azt mindannyian éreztük, hogy a zene onnantól kezdve fontos lett számunkra..

Ez a találkozás óriási hatással volt rám, az egyike volt azoknak a személyes találkozásoknak, amelyek meghatározták a későbbi éveimet, a választott hivatásomat, a zenével kötött örök barátságomat.

 




Wass Albert
TÉL
 

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

 

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

 

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

 
Mélyen a völgybon,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.



November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) A halottak hónapja

A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál („novem” = kilenc). A „novem” a görög „ennea”, „enneva” származéka, ez viszont a „neosz-neá”-ból eredt, s ez azt jelenti, hogy „új, félig felnőtt, tapasztalatlan” – eléggé plauzibilis megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának. November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja, de nem római hagyatékképpen, hanem kelta befolyás alatt. Ezt bizonyítja, hogy úgy a november elsején megtartott Mindenszentek napját, mint a másodikán (vagy ha ez vasárnapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az Egyház, holott Angliában, kelta területen már a 8. században is közünnep volt. November 1. volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Amikor aztán a kelta elem a francia Egyházban is megerősödött, akkor a maguk ősi ünnepét – persze átkatolizálva – áthozták a katolikus egyházi évbe is. A november elsejei Mindszentet Kr. u. 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az Egyház. Az utóbbi ünnep főként a chiliasmus hatása alatt született meg: a Krisztus utáni 1000-ik évre várt világvége szorongásos hangulatában, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak fel, hogy a szegény fázós lelkek ezek fényénél melengethessék magukat. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Ilyenkor persze illett a sírokat is rendbe hozni, hogy az elhunytak szívesen maradjanak otthonukban. Sőt némely – főként szláv – vidékeken élelmet is helyeztek a sírokra, nehogy a lelkek bármiben is hiányt szenvedjenek és „hazajárjanak”. Ezen a napon hosszan szólnak a harangok, hogy a harangszóval elfeledjék a szellemek siránkozását. Szóval itt szólal meg igazában az emberiségnek egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóereje volt.



Halottak napja

A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.

Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.


halottak napja, nov. 2.: a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a →tisztítótűzben szenvedő lelkekről. - A →halottakról való gondoskodás a vallástörténeti kutatások szerint ősidőktől fogva mindenütt megtalálható jelenség. A halottak ünnepe az ókori Rómában a →feralia volt. - Az Egyh-ban Szt Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyh. megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. 998: kezdték az ünnepet, mely a 11. sz: a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Róma a 14. sz: fogadta be. XV. Benedek p. (ur. 1914-22) 1915: engedélyezte, hogy ~n minden pap 3 sztmisét mondhat; egyet egy konkrét elhunytért, egyet általában a →tisztítótűzben szenvedő lelkekért, és egyet a pápa szándékára. A bizánci szert-ban megfelelője a →lelkek szombatja. A szerzetesrendek külön napon emlékeznek meg saját halottaikról. - Néprajz. A régi m. népnyelvben lölkök napja, lelkeknek emlékezete. A jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből a gyakorlatban ~nak vigíliája lett. A temető (cinterem) valamikor körülvette a tp-ot. A halottat a gyászházból v. a tp-ba, v. csak a tp. előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szert., búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szert. alatt, máshol közvetlenül a temetés után (a tp-ajtóban v. a halott sírjánál) osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fenn. Az egyik jellegzetes változat szerint a hívek a ~i alamizsnát (kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab) a tp-ban ilyenkor fölállított katafalk (gyászkoporsó) mellé rakták, ill. rakják. A koldusok, rászoruló szegény családok részeltetése a pap, harangozó, koldusbíró, templomatya által történik. - Miután a temető főként 1800 u. a helység szélére került, sokfelé az osztás a temető kapujánál közvetlenül történik, ill. már csak történt. Az ételeket kat. délszlávjaink hozzátartozójuk sírjára teszik. Olyan helyek is akadnak, ahol a gyűjtés koledálással, szegények számára való kéregetéssel megy végbe, miközben a lélekváltság harangját kongatják. Máshol, főleg Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el. - Mivel az archaikus fölfogás szerint a nap alkonyattól a köv. nap alkonyatáig tart, Mindenszentek napjának estéjét a →halottak estéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a kk. legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szt Péter (†1072) említi. Annak a hétnek, amelyikbe ~ is beleesik, a szegedi nép ajkán →halottak hete a neve. - A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. A Szegedről kirajzott Szaján bánáti faluban ilyenkor lisztet, gabonát, főzeléket is szoktak ajándékozni a szegényeknek. A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, ker. változata. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány az 1950-es években a lehetőségek szerint már csak ~ra korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki ~n földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg. - A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő torok csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni. Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a tp-ba litániára. Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek. A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt. Kethelyen ~n az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes. Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül v. a ruha megvizesedik rajta. - A székelyföldi Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik és kiosztják a tp. előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak. - Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és más helyeken is. Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a tp. bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket. Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért. Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a tp. előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki. Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a 4 világtáj irányában 4 koporsóforma rácsozatot állítanak föl. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el. E hagyomány azonban régibb. Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen v. idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani ~n a gyertyákat. Tompa bácskai faluban ~n a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől. - Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba. A délszláv eredetű Bátyán ~n minden évben vittek kalácsot az előző évben Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyh. szert. végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsójába is raktak ételt. Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbe fulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt. - Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek és a tp-ba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ui. a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek. - Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy „a családtagok el ne tetvesedjenek”. A magyarázat másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, ill. halottnak oltalma. A dió ugyanis kk. Megváltó-jelkép. - Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda. Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a tp-ban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel. Ecsegen ~n az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a tp-ajtón belül lerakják a szegények számára. - Szurdokpüspöki hagyomány szerint ~ra következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a tp-ba, ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják. - Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó, homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is. - Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni. A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek 4 sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együtt maradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a tp-ba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. ~n a tp-ba cipót vittek és a szegények között osztották szét. - A síroknak az ünnepen való fölvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása kat. népünk körében alig több, mint 150 é. szokás. A szokás a szegedi magyarság körében a 19. sz. 1. felében vált a bevándorolt ném. polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot prot. népünk is átvette, hiába hadakozott ellene pápista szokásnak minősítve még a 19. sz. végén is számos öreg ref. pap. - Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi ném. hiedelem szerint a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át. A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szl. evangélikusság körében az I. vh. idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékú a hajdúsági m. ref-ok között is. **

Kühár-Radó:149. - Radó 1961:1395. - Bálint II:432.





Mindenszentek ünnepe

Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.


III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.




Nagyboldogasszony illetve Mária országunk Úrnője és Patrónája.

Nevenapja az egyik legfontosabb nemzeti és katolikus Szűz Mária-ünnep, amelyet Magyarországon augusztus 15-én tartanak. Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek az alakja a magyar kultúrában egybemosódott Jézus édesanyjáéval.

Magyarországot hivatalosan négyszer ajánlották fel vezéreink Szűz Mária oltalmába


1038-ban Esztergomban Szent István,


1317-ban I. Károly uralkodása alatt Szepeshelyen,


1693-ban Buda és a délvidék a törököktől való visszavívásuk emlékére I. Lipót,


1896-ban a millennium esztendejében Magyarország ezeréves létéért.

Szent Melitónnak, Szárdesz püspökének könyve Szűz Mária mennyekbe való átviteléről:

Melitóntól, Krisztus szolgájától, a szárdeszi egyház püspökétől Laodiceában együtt lévő, tiszteletreméltó testvéreinknek az Úrban, üdvözlet. Visszaemlékezéseimben gyakran írtam egy bizonyos közülünk való Leukioszról, ki az apostolok hatására megtért, de egészen más értelemben és meggondolatlan lélekkel tanított, az igazság útjáról eltávolodván, könyveiben az apostolok tetteiről sok mindent összeírt; azok erényeiről sokfélét és merőben különböző dolgokat mondott, tanításukról igen sokat összehazudott azt állítván, ők voltaképpen másképpen tanítottak, és úgy tüntette föl, hogy saját istentelenségei azok mondásaiból nyernek igazolást. De nemcsak a maga szándékait támasztotta ilyenképpen alá, hanem a boldogságos mindig Szűz Istenanya, Mária mennyekbe való átvitelét éppolyan istentelen módon becsmérelte, úgyhogy Isten egyházában ezeket nemcsak hogy bűn felolvasni, hanem még hallgatni is kárhozatos. Mi pedig, a ti kéréseteknek engedve, mindazt amit csak János apostoltól hallottunk, most egyszerűen megírjuk néktek, bár mindezt irántatok érzett testvéri szeretetünkben már elmondottuk. Nem különféle, az eretnekségek következtében elfajzott nézeteket fogadtunk el, hanem az Atyában a Fiút, a Fiúban az Atyát, az istenségnek, az oszthatatlan lényegnek három maradandó Személyét, és hogy az emberi természet eredeténél fogva nem kettős, vagyis jó és rossz, hanem egy és jó természetet alkotott meg a jóságos Isten, mely a kígyó cselvetése folytán, a bűn által lett romlottá, és ezt állította helyre Krisztus a kegyelem által.

Mikoron tehát a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus az egész világ életéért szegekkel átverten a keresztfán függött, látta, hogy a kereszt tövében ott áll Anyja és János evangélista, akit minden más apostolánál inkább szeretett, mert ő volt az egyedüli közöttük, ki testében megőrizte a szüzességet. Meghagyta akkor néki, hogy gondja legyen Szűz Máriára, ezen szavakban: ,,Íme, a te Anyád''; majd odafordult Anyjához: ,,Íme, a te fiad''. Attól az órától fogva Istennek Szent Anyját János különös gonddal vette körül, egészen addig, amíg evilági élete véget nem ért. Amikoron az apostolok igehirdetésük helyére szerte a világban szétszóródtak, Mária János szüleinek házába, az Olajfák hegyének tövébe költözött.

Két évvel azután, hogy Krisztus legyőzte a halált és az égbe emelkedett, az egyik napon, Krisztus utáni vágyakozásban, lakhelyének szobácskájában könnyek között sóhajtozott Mária, és íme, egy angyal nagy fényességbe öltözötten, ott állott előtte ragyogva, köszöntő szavakat mondott neki ilyenféleképpen: ,,Üdvözlégy, kit megáldott az Úr! Fogadd annak köszöntését, ki megparancsolta Jákobnak megáldását a próféták által. Íme -- mondotta --, egy pálmaág, a paradicsomból küldötte tenéked az Úr, hogy ezt majd a koporsód előtt vitesd, mikoron három nap múltával testedből fölvétetsz a mennyekbe! Íme, vár már tereád a te Fiad, együtt a trónusokkal, angyalokkal és az összes mennyei erőkkel.

Akkor Mária így szólt az angyalhoz: ,,Kérlek téged, jöjjön el hozzám most az Úr Jézusnak minden apostola! Mire az angyal ezt válaszolta neki: ,,Íme, Uramnak, Jézus Krisztusnak erejéből minden apostol eljön ide tehozzád.'' Erre azt mondta Mária: ,,Kérlek tégedet, add reám áldásodat, hogy a pokolnak semmiféle hatalma ne férkőzzön hozzám abban az órában, mikor lelkem elhagyja a testet, és ne lássam meg a sötétség fejedelmét. Az angyal így válaszolt: ,,A pokol hatalma nem fog ártani neked; az áldást pediglen örökre megadta neked a te Urad és Istened, kinek én szolgája és küldötte vagyok; de ne éntőlem kérjed te azt, hogy ne lássad meg a sötétség fejedelmét, hanem attól, akit méhedben hordoztál, mivel övé a mindenek feletti hatalom mindörökkön örökké.''

Amint ezt elmondotta az angyal, nagy ragyogásban eltávozott; a pálmaág pedig nagy fénnyel tündökölt. Ezek után Mária letette mindennapi ruháját és előkelőbb ruhákat öltött magára; fogta a pálmaágat, melyet az angyal kezéből kapott, elment az Olajfák-hegyére és így kezdett imádkozni:

,,Uram, én nem lettem volna méltó arra, hogy magamba fogadjalak téged, ha te nem lettél volna könyörülettel énhozzám, így mégiscsak én őriztem azt a kincset, amit átadtál nékem; ezért arra kérlek tégedet, Dicsőség Királya, hogy ne ártson nékem a gehenna hatalma! Ha az egek és az angyalok minden nap ott remegnek színed előtt, akkor mennyivel inkább a föld porából megalkotott ember, kinek számára nincsen más jó, mint amit a te kegyes jóvoltodból kap meg. Uram, te vagy a mindörökké áldott Isten!'' Amikor ezeket elmondta, visszatért lakhelyére.

Akkor váratlanul, amikor szent János vasárnap a harmadik órában éppen prédikált, a föld erősen megremegett, felhő emelte őt fel a magasba, és eltakarta mindenki szeme elől; elvitte annak a háznak az ajtajába, ahol Mária lakott. Kopogtatott az ajtón, majd benyitott. Amint Mária megpillantotta őt, igen megörült és így szólt: ,,János fiam, kérlek téged, emlékezzél meg Uramnak, Jézus Krisztusnak szavairól, amelyekben átadott engem tenéked. Íme, három nap múlva, mikoron a testtől készülök megválni, hallottam, hogy a zsidók mit terveznek ellenem: ,,Várjuk azt a napot, amikor majd meghal ő, aki azt a csalót hordozta, és emésszük el tűzben a testét!''

Akkor magához intette Szent Jánost, bevezette a ruháskamrába, megmutatta neki a temetkezési öltözékét, és azt a ragyogó pálmaágat, melyet az angyaltól kapott, és figyelmeztette, hogy ott vigyék ezt a ravatala előtt, mikoron a sírbolthoz vonulnak.

Mire Szent János ezt mondta neki: ,,Egyedül hogyan is készíthetem el tenéked a kíséretet, ha nem lesznek itt a testvéreim, akik velem együtt az Úr Jézus apostolai, hogy megadják a tiszteletet testecskédnek?'' -- S íme, hirtelenül, Isten rendelése folytán az összes apostol, arról a helyről, ahol éppen prédikálták Isten igéjét, felhőben fölemelkedtek és elragadtattak, majd ott álltak annak a háznak ajtajában, ahol Mária lakott. Csodálkozva köszöntötték egymást, s ilyenféleképpen szóltak: ,,Mi lehet az oka annak, hogy az Úr így egybegyűjtött minket?

Akkor minden apostol együttes lélekkel, örvendezésben elmondotta az imádságát, és amint kimondották az Ament váratlanul ott termett köztük Szent János, és mindent megmagyarázott nekik. Az egybegyűlt apostolok beléptek a házba, megtalálták ott Máriát, és köszöntötték őt ilyenféleképpen: ,,Áldott vagy te az Úrtól, aki az eget és a földet megalkotta.'' Mire ő így válaszolt nekik: ,,Békesség legyen veletek, szeretett testvéreim. Honnan jöttetek ide?'' Azok erre elmondták neki, hogy mindegyiküket elragadta az Isten Lelke felhőben, és letette erre a helyre. Mária erre így szólott: ,,Mégsem hazudtolt meg engem előttetek az Isten! Íme, most rálépek az egész földkerekség útjára. Nem kételkedem abban, hogy az Úr vezetett ide most benneteket, hogy vigasztalásomra legyetek azokban a gyötrelmekben, amelyek most fognak elérkezni hozzám. Ezért kérlek benneteket, hogy szünet nélkül, mindannyian egy szívvel-lélekkel virrasszunk, mindazon óráig, amelyben az Úr megérkezik, és mikor én megválok a testtől.''

Ezzel köréje gyűltek és vigasztalták őt. Három napon keresztül az Úrhoz énekeket zengtek, és íme a harmadik napon, a nap harmadik órájában mindenkire, aki csak abban a házban jelen volt, álom borult; senki sem volt képes virrasztani az apostolokon és azon a három szűzön kívül, akik ott jelen voltak. S íme, hirtelen megérkezett az Úr Jézus Krisztus, nagy angyalsokaság közepette. Hatalmas ragyogás ereszkedett le arra a helyre, az angyalok himnuszt énekeltek és dicsőítették az Urat. Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Jöjj hát, legbecsesebb Drágagyöngy, lépj be az örök élet otthonába.''

Akkor Mária leborult a földre, imádta az Istent és így szólt: ,,Áldott a te dicsőséged neve, Uram Istenem, hogy kiválasztani méltóztattál engemet, szolgáló leányodat és a nagy titkodat reám bíztad. Emlékezzél meg tehát rólam, dicsőség királya, mert jól tudod, hogy teljes szívemből szerettelek, és őriztem a te rám bízott kincsedet. Mindezekért fogadj el engemet, a te szolgálódat, és szabadíts ki a sötétség hatalmából, hogy a Sátánnak semmiféle támadása hozzám ne férjen, és azt a négy lelket se lássam meg, mely szembejön velem.''

Erre a Megváltó így válaszolt: ,,Amikor az Atya elküldött engemet, hogy a világ üdvösségéért keresztre feszítsenek, eljött hozzám a sötétség fejedelme, de amikor tetteimben semmiféle kivetnivalót nem talált, legyőzve és megtiporva távozott; ott majd te is meglátod őt, meglátod az emberekre szabott törvény következtében, miután átjutsz te is a halál végső szakaszán; ártani ugyan nem tud neked, mivel veled maradok, hogy segítségedre legyek. Bátran jöjj, az egész mennyei sereg várja már jöttödet, hogy te belépj a paradicsom örömeibe!''

Ahogy ezt elmondotta az Úr, Mária fölkelt a földről, lepihent ágyára, hálát adott, majd lelkét az Istenhez küldte. Az apostolok látták, lelke olyannyira ragyogó volt, hogy senki halandónak nyelve ezt méltóképpen elmondani nem tudná: messze mögötte maradt a hó ragyogása, fényessége nagyobb minden ércnél, az ezüst csillogásánál.

Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Kelj föl, Péter, vedd magadhoz Mária testét, és vidd el azt a város jobb felőli oldalán keletre, és ahol egy újonnan metszett sírboltra találsz, oda helyezzétek őt, de várjatok ott reám, amíg oda nem érkezem hozzátok.

Miután ezeket elmondta az Úr, Szűz Mária lelkét átadta Mihálynak, ki a paradicsom elöljárója volt és a zsidó nép fejedelme, és velük ment Gábor is; a Megváltó pedig azon nyomban fölment a mennyekbe, angyalaival egyetemben.

Az a három szűz pedig, akik ott jelen voltak és virrasztottak, fogták Szűz Mária testét és megmosták a temetkezési szokásnak megfelelően. Mikor levették ruháit, a szent test akkora fényességgel ragyogott, hogy érinteni ugyan lehetett, de látni alakját a hónál tündöklőbb fényesség miatt már nem; csak az Úr tündöklése volt nagyobb. S amikor a legtisztább testet megmosták, úgy találták, hogy azt semmi sem mocskolta be.

Amikor letakarták a halotti lepellel, azonnal megszűnt a fényesség, Szűz Mária teste pedig a liliom virágaihoz lett hasonlóvá, igen kellemes illatot árasztott, mihez foghatót még találni sem lehet.

Akkor a szent testet ravatalra helyezték, majd így szóltak egymáshoz az apostolok: ,,Ki fogja vinni azt a pálmaágat a koporsó előtt?'' Akkor János így szólt Péterhez: ,,Neked, aki az apostolságban mindannyiunkat megelőzöl, neked kell ezt a pálmaágat vinned ravatala előtt!'' Péter azonban ezt válaszolta neki: ,,Te vagy az egyetlen közülünk, ki megőrizted a szüzességet, és te vagy az Úr kiválasztottja is, ki akkora kegyelmet talált, hogy keblén nyugodhattál; és amikor ő a mi üdvösségünkért a kereszt fáján függött, saját szavával bízta Máriát tereád: ezért neked kell vinned azt a pálmaágat, mi pedig fogjuk a testet, és elvisszük a sírbolt helyére!''

Ezek után Péter a többiekhez emelte szavát: ,,Fogjátok meg a testet!'' Majd énekelni kezdte: ,,Izrael kijövén Egyiptomból, Alleluja'' (Zsolt 114); vele együtt vitték Szűz Mária testét a többi apostolok is. János pedig a fénylő pálmaágat vitte a koporsója előtt. A többi apostol is ugyanolyan kellemes hangon énekelt.

Akkor íme, egy újabb csoda történt. Egy oly hatalmas felhő jelent meg a koporsó felett, mint amekkora fénykoszorú szokott látszani a Hold körül; angyalok serege volt ebben a felhőben, énekeltek, és az édes dallamtól visszhangzott a föld. Erre a nép kivonult a városból, mintegy tizenötezer ember és csodálkozva mondogatták: ,,Mik ezek a kellemes hangzatok?''

Akkor az egyik ott levő ezt mondta nekik: ,,Mária elhagyta testét, Jézus tanítványai pedig dicséretet mondanak körülötte!'' Akkor odatekintettek, és látták a nagy dicsőséggel megkoronázott testet meg a fennhangon énekelő apostolokat.

És íme, valaki közülük, aki a maga osztályában a papok elöljárója volt, gyűlölettel telt el, és haragjában így szólt az ott állókhoz: ,,Íme, annak a sátra ez, aki közöttünk meg az egész nemzetben zavart keltett, és ekkora dicsőségben részesül?'' Odament, föl akarta borítani a koporsót, a testet pedig a földre hányni, de azonnal elszáradt a keze egészen a könyökéig, és odatapadt a koporsóhoz. Ahogyan az apostolok fölemelték a koporsót, az egyik keze ott lógott rajta, a másik meg a ravatalhoz tapadt, és buzgó könyörgésekben kérlelte a lépdelő és zsoltározó apostolokat; a felhőben levő angyalok pedig vaksággal sújtották a népet.

Akkor az elöljáró így kiáltott fel: ,,Szent Péter, téged kérlek, ne vess el engem, ki ily nagy szükségben könyörög hozzád, mert igen nagy fájdalomtól gyötrődöm. Emlékezzél csak arra, amikor a praetoriumban az ajtónálló szolgáló felismert téged, és mondta a többieknek, hogy zavarjanak el onnan, akkor én szóltam az érdekedben!'' Akkor ezt válaszolta neki Péter: ,,Nekem nincs erőm arra, hogy valami rendkívülit adjak teneked, de ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, akit ő méhében hordozott, és szülése után is megmaradt szüzességében az Úr kegyelméből, mely nagy jóvoltában a méltatlanokat is megszabadítja, megadja néked is a gyógyulást.''

Erre ő így válaszolt: ,,Vajon ki maradhatna meg továbbra is hitetlennek? De hát mit tegyünk? Az emberi nem ellensége elvakította szívünket, zavart keltett a szemünk előtt, hogy ne tegyünk tanúbizonyságot Isten nagy tettei mellett, főként akkor, amikor Krisztus ellen kiáltozva így káromoltuk: Az Ő vére rajtunk és fiainkon!'' Erre Péter így válaszolt: ,,Ez a káromlás annak ártott, aki továbbra is hitetlen marad Vele szemben, aki pedig az Istenhez fordul, attól ő nem tagadja meg irgalmasságát!'' Mire ő így szólt: ,,Mindazt hiszem, amit mondasz, inkább arra kérlek, legyél könyörülettel irántam, nehogy elérjen a halál.''

Akkor Péter megállította a ravatalt és így szólott: ,,Ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, kezed megszabadul a koporsótól!'' Ahogy ezt kimondta, rögtön elvált annak keze a koporsó oldaláról, és lábra tudott állni, de a karja továbbra is száraz maradt, így nem szűnt meg tovább könyörögni.

Akkor Péter így szólt hozzá: ,,Borulj oda a testéhez, csókold meg a ravatalát és mondjad: Hiszek az Istenben, az Isten Fiában, Jézus Krisztusban, akit ő hordozott, és hiszem mindazt, amit nekem Péter, Isten apostola mondott!'' Akkor odament, megcsókolta a ravatalt, és azon nyomban megszűnt minden fájdalma, és mind a két keze ismét egészséges lett. Erre már nagy buzgalommal áldotta Istent, Mózes könyveinek tanúságával dicsőítette Krisztust, úgy, hogy még az apostolok is elcsodálkoztak rajta. Sírás fogta el őket az örömtől, és dicsőítették az Úr nevét.

Ezek után Péter így szólt hozzá: ,,Vedd át ezt a pálmaágat János testvérünk kezéből, menj be a városba, ott majd egy vakság-sújtotta nagy sokaságot fogsz találni. Hirdesd nekik Isten nagy tetteit, és mindazoknak, akik csak hinni fognak az Úr Jézus Krisztusban, tedd a szemére a pálmaágat, és visszanyerik látásukat; de azok, akik nem hisznek, megmaradnak vakságukban.''

Mindent ennek megfelelően tett, rátalálván a vaksággal sújtott hatalmas tömegre, akik így siránkoztak: ,,Jaj nekünk, mert olyanokká lettünk, mint a vaksággal megvert szodomabeliek. Nincs más hátra számunkra, mint a pusztulás.'' Amikor meghallgatták az elöljáró szavait, aki visszanyerte egészségét, hittek Jézus Krisztusban, ő meg a szemükhöz érintette a pálmaágat és visszanyerték látásukat; akik pedig megmaradtak keményszívűségükben, halálra jutottak.

Mindezek után visszatért a papok elöljárója az apostolokhoz, visszaadta nekik a pálmaágat és elmondott mindent, ami csak történt vele. A Máriát vivő apostolok pedig eljutottak Jozafát völgyébe, oda, ahová az Úr mutatott, és ott egy új sírboltban helyezték el őt, majd lezárták a sírt. Leültek a sírbolt ajtajában, miként ezt az Úr meghagyta nekik. És íme, váratlanul ott termett az Úr Jézus Krisztus, együtt az angyalok hatalmas tömegével, ragyogó fényességgel övezve, és így szólott az apostolokhoz: ,,Békesség veletek!'' Ők meg így válaszoltak neki: ,,Legyen rajtunk az irgalmasságod Uram, miként mi benned remélünk!''

Akkor a Megváltó így szólott hozzájuk: ,,Mielőtt még fölmentem volna az Atyához, megígértem néktek, hogy ti, akik követőim vagytok, az újjászületés idején, amikor az Emberfia méltóságának székében helyet foglal, ti is ott fogtok majd ülni tizenkét trónszéken, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse felett. Őt pedig Izrael nemzetségei közül választottam ki, Atyám elhatározásának megfelelően, hogy benne lakást vegyek. Mit akartok, mit tegyek vele?''

Erre Péter meg a többi apostolok így válaszoltak: ,,Uram, ha te már előre kiválasztottad ezt a szolgáló leányodat, hogy ő a te szeplőtelen hajlékod legyen, minket meg a te szolgálatodra, még a világ kezdete előtt, együtt Atyáddal, akivel együtt neked és a Szentléleknek azonos az istensége és a hatalma, akkor előre tudtad mindezt, ha tehát így lehetségessé vált szolgáidnak helyes látása, úgy keltsd életre Édesanyád testét és vidd el magaddal azt a mennyei boldogságba.''

Akkor így szólt a Megváltó: ,,Legyen a ti elgondolásotok szerint!'' És megparancsolta Mihály főangyalnak, hogy hozza le Szűz Mária lelkét. És íme, Mihály főangyal elhengerítette a követ a sírbolt ajtajából, és így szólt az Úr: ,,Kelj fel, Kedvesem, Szépségem, ki nem vetted magadra a nemzésből eredő romlást, ki nem szenveded el sírodban a test felbomlását!''

Mária azon nyomban feltámadt sírjából, áldotta az Urat, az Úr lábaihoz borult ezen szavakkal: ,,Uram, én nem tudok tenéked eléggé hálát adni megszámlálhatatlan áldásodért, amit nékem, a te szolgálódnak adni méltóztattál. Mindörökre áldott legyen a te neved, világ Megváltója, Izrael Istene!''

Az Úr megcsókolván odahajolt hozzá, majd lelkét átadta az angyaloknak, hogy vigyék el a paradicsomba. Az apostoloknak pedig ezeket mondta: ,,Járuljatok ide hozzám!'' Amikor köréje gyűltek, megcsókolta őket és így szólt: ,,Békesség veletek! Ahogyan mindenkor veletek voltam, veletek leszek a világ végezetéig.''

Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába. Az apostolokat pedig felhők takarták el, és visszatért mindegyikük a maga igehirdetési helyére. Elbeszélték ottan Isten nagy tetteit, dicsőítették Urunkat, Jézus Krisztust, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel tökéletes egységben, az Istenség egy lényegében. Amen.




SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY

Június 27.
*Lengyelország, 1046 körül +1095. július 29.

,,Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál --, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''

Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.

A belső viszály és egyenetlenség hozta magával, hogy nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060--1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074--1077 között uralkodott. A leányok közül Zsófia Weimar Ulrik őrgrófhoz ment feleségül, Ilona pedig Zvonimir horvát király felesége lett. László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Iréne nevű leánya született; ezt János görög császár vette el feleségül. Ilyenformán szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat: a görög és német császári dinasztiát is. Salamon király (1063--1074), László unokatestvére ugyanis Judit német császárleányt kapta feleségül. László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.

Mikoron méglen gyermekded volnál,

Kihoza Béla király jó Magyarországba,

Hogy dicsekednél te két országban,

Magyarországban és mennyországban.

Letelepedél Bihar-Váradon...

-- írja kedvesen a Szent László királyról szóló ének, a régi magyar irodalom e gyöngyszeme.

Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte, aki mielőtt a lengyel királyleányt megkapta, párviadalban legyőzte az egyik pamerán vezért. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország ,,megállapítása'', mint Hóman Bálint megjegyzi, vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.

Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt -- mint a krónikás írja --, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg''. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította.'' Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség'', lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.

László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben Kutesk fejedelem indított támadást Salamon izgatására, aki nem tudott belenyugodni országa elvesztésébe. Hatalmas sereggel tört be, de László rájuk rontott, s a kunok úgy menekültek, ,,mint tépett tollú vadkacsák a keselyűk csőrétől''. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett az 1091. évi betörés, mert a király akkor éppen Horvátországban tartózkodott. Az ellenség végigpusztította az ország keleti részét, rengeteg rabot és zsákmányt hurcolva magával. Hallván az ország veszedelmét, László sietett vissza népe védelmére. Még idejében sikerült a kunokat utolérnie. Egy ember kivételével az egész sereget megsemmisítette vagy fogságba ejtette. Ekkor történt, hogy a csata hevében egyszer csak fölkiáltott: ,,Atyámfiai! Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem csak ejtsük foglyul őket; hadd éljenek, ha megtérnek!''

A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: ,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.

Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.

A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Szentjobban, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyvárott francia bencéseknek építtetett monostort; ide még száz év múlva is csak francia szerzeteseket vettek föl. Ugyanilyen bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is. A váci székesegyházat befejezte. Újakat épített Váradon (,,Templomot rakatál szíz Máriának, Kiben most nyugoszol menden tisztességvel'') és Gyulafehérvárott. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek rendelte alá.

Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: ,,Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt.'' Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján hozott újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.

A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptet életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.

Közismert volt László vendégszeretete. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.

A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor István, Imre és Gellért ereklyéit 1083-ban fölemeltette, az egyházi és világi nagyok, valamint hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket.

,,Szinte állandóan a tenyerén hordja, kardja élén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt Egyháznak, hazának, egyeseknek -- mindennek és mindenkinek, akikben, amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért élt: a magyar ügyet és az Isten ügyét'' -- írja róla Sík Sándor. Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki ,,mindenkor rugalmas volt és szelíd. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. ,,Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Salamont nem büntette meg a kor szokása szerint, csak fogságra vetette egy időre, s ,,ő maga folyvást imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez.'' Az ének László külsejét sem győzi dicsérni:

,,Te arcul tellyes, szép piros valál,

Tekéntetedben embereknél kedvesb,

Beszédedben ékes, karodban erős,

Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.

Tagodban ékes, termetedben díszes,

Válladtul fogva mendeneknél magasb;

Csak szépséges császárságra méltó,

Hogy szent korona téged méltán illet.''

Épp így kitűnt lelkével. ,,Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor, miként vad oroszlán.'' Amikor tehette, szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak... Ugyanígy lesz ,,Szent László füve'' gyógyír a betegség ellen.

Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste'' (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.

Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári-testvérek alkotását, amely -- az ének szerint -- ,,fénylik, mint a nap, ragyog, mint az arany: Nem elégszik senki tereád nézni.'' Állítólag ennek mása a győri székesegyház hermája, amely fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz; ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes ,,Bátor László'' lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: ,,Szent László, segíts!'' 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél ,,fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt'', tehát tisztelete még akkor is elevenen élt!

Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.'' Ilyennek érezte és tudta az énekszerző is:

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag!

Szentháromságnak vagy te szolgája,

Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;

Te szent léleknek tiszta edénye,

Szűz Máriának választott vitéze.




Fejérvári Zoltán nyerte a Montréali Nemzetközi Zongoraversenyt


A fiatal magyar zongoraművész kapta meg a rangos verseny nyolcvanezer dolláros első díját.

Fejérvári Zoltán jelenleg a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója, felsőfokú tanulmányait Kemenes András, Várjon Dénes és Wagner Rita irányítása mellett végezte, közben két évig a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémián tanulhatott a legendás professzornál, Dmitrij Baskirovnál. Fejérvárit láthattuk már a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest és a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként olyan karmesterekkel együttműködve, mint Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Takács-Nagy Gábor, valamint Kobayashi Kenichiro. Olyan híres kamarazenei fesztiválokon vett részt, mint a svájci Verbier Fesztivál vagy az amerikai Marlboro Fesztivál.

 

Fejérvári Zoltán 2014-ben kapta meg a Junior Prima Díjat, több nemzetközi zongoraversenyen is sikeresen szerepelt, de a 2002-ben alapított Montréali Nemzetközi Zongoraverseny mostani első helye mind közül kiemelkedik. A versenyen többek között 2004-ben a Magyarországon már többször is fellépő David Fray végzett második helyen.

Fejérvári az utolsó fordulóban Bartók Béla III. zongoraversenyével aratott fölényes győzelmet.







Berény Róbert (1887-1953) : Napközelben

A száz éven keresztül lappangó remekmű váratlan felbukkanása óriási szenzáció.

 

Berény Róbert Napközelben című festménye a festő életművét kutató Barki Gergely művészettörténész munkájának köszönhetően került vissza Magyarországra, Lukács György filozófus évtizedekkel korábban emigrált családjától Angliából. A 16 millió forinttól kínált festmény első tulajdonosa a filozófus édesapja, Szegedi Lukács József, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt. Gyopár utcai, Bartók Béla által is gyakran látogatott villáját Ferenczy Károly, Rippl-Rónai, Szinyei Merse és a Nyolcak tagjainak alkotásai díszítették.

 

A festmény korábban csak karikatúráról volt ismert. Nem lehetett tudni, hogy ez csak egy részlete a képnek vagy a teljes mű. Annyit tudtunk, hogy 1911-ben 46-os tételszámmal állították ki. Barki Gergely művészettörténész több mint tíz évnyi kutatás után végül Angliában talált rá a sokáig lappangó festményre. Szerinte Berény Róbertnek még több olyan alkotása van, amelyeknek a sorsáról nem tudni semmit. Ezek között volt az időközben az Egyesült Államokban előkerült Golgota és még most is ott van jó néhány Berény-grafika és -hímzés, amelyeket mintegy 500 másik magyar művel együtt az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításon mutattak be. A híres Bartók-portré is Amerikában maradt, a festő haláláig próbálta visszaszerezni őket, eredménytelenül.

 

Forrás: nol.hu

 






A Szent Kereszt megtalálása

 

A Szent Kereszt, egy vagy több fából készült gerenda, amelyen a keresztény hagyomány és a Biblia szerint Jézus Krisztust megfeszítették és kínhalált szenvedett.

 

Nagy Konstantin császár édesanyja, Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások.

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén.

A 4. század végéről való legenda szerint 326. szeptember 14-én ásatta ki a Kálvária földjéből egy mély gödörből a három keresztet, Jézus és a két lator keresztjeit, és a keresztrefeszítés eszközeit is. Hogy eldönthessék, hogy a három kereszt közül melyik a szent Kereszt, amelyre Jézust feszítették fel, Makariosz, Jeruzsálem akkori püspökének javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték a darabokat, és azt a keresztet nyilvánították Jézus keresztjének, melynek érintésére a nő meggyógyult.

 

(Makariosz  püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott:

Uram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!”

Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.

A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. )

 

A szegeket, melyekkel Jézus testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.

A másik rész ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt a püspök minden nagypénteken nyilvános imádásra tette ki.

A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.

 

 

 

 

 


2018. április 27. péntek
Kezdőlap



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
Fatimai jelenések
A magyar lélek hangja
Húsvéti szimbólumok
Petőfi Gödöllőn
Az utolsó levél
Görgei - gazdátlan levelek
X. Pius pápa: Motu pro Prium
Arany - A toronyban
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya
Kodály Zoltán -Karácsonyi pásztortánc
Karácsonyi angyalok
Bárdos Lajos
Alleluia
J. S. Bach: H-moll mise BWV 232
Liszt Ferenc - Erdőzsongás
Kossuth toborzó nóta
Kossuth Lajos verbunkja
Fel-fel vitézek
Vajda János - Alleluja
Amadinda
Bartók Béla - 1. hegedűverseny