Liszt Ferenc: Krisztus-oratórium

 

Ez a mű részletesebb elemzést kíván már csak azért is, mert Liszt gondolkodásának, irodalmi szövegek köré írt programzenéjének csúcsa az oratórium. Ezen a művén dolgozott legtovább, körülbelül tíz évet, és a Madonna del Rosarióban fejezte be 1866 október 2-án.

 

Nem tudni, ekkoriban mennyi ismerete volt a tübingeni egyetemen zajló és nagy port kavart történeti Jézus-kutatásról. Köztudott, hogy előbb F. D. Strauss (1808-1874) publikált Jézus-könyvet 1835-ben, majd tanítványa, F. C. Baur tette közzé a Das Leben Jesu (Leipzig, 1863) című művét az evangéliumok történetileg hiteltelen mitizált Jézus-értelmezéséről. A művelt világban Jézus és a vele kapcsolatos transzcendencia egyszerre lett a vita tárgya, amely kettős hatást eredményezett: az érdeklődés egyszerre fordult el az egyháztól és fordult Jézushoz. Ennél még hangosabb volt az a sajtóvisszhang, amit Ernest Renan (1823-1892) Párizsban keltett a maga Jézus-könyvével 1863-ban.

 

Ebben a teológiai és vallási vitaközegben születik meg Liszt Krisztus-oratóriuma. Liszt számára a legelső probléma a megfelelő libretto megtalálása volt, amire Georg Herwegh-et, az emigrált szocialista költőt akarja segítségül hívni a zeneszerző, majd Carolyne Wittgenstein hercegné kísérletezik a szövegkönyv megírásával, felvetődik Rückert Friedrich (1788-1866) megbízása is, akinek verses evangéliumát Liszt ismerte, de mindegyik megoldást elveti.

 

Végül Liszt maga ír librettót, mégpedig a tiszta forrás, az evangéliumok szövegei alapján, és ezeket bővíti középkori himnuszokkal. Így a szöveg egyrészt számtalan recitativót is tartalmaz, másrészt az oratórium a középkori gregorián himnuszok tárháza lesz. Csak néhányat említsünk ezekből a mindenki által ismert himnuszokból a Stabat Mater dolorosa, 13. századi katolikus himnusz, melyet Jacopone da Todi műveként nem csak szövegben, hanem gregorián dallamban is ismertek, és egyik legkedveltebb középkori énekeknek számít, melyben Mária a keresztfa alatt átélt fájdalmáról vall, és ihletője lett az ún. planctus műfajának. Magyarul a legismertebb Sík Sándor fordításában, és népénekként is éneklik a katolikus templomokban.

 

Áll a fájdalomnak anyja, Kín az arcát könnybe vonja. Úgy siratja szent Fiát.
Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át.
Ó mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága, Egyszülött szent magzatán!

 

Hasonlóan egyházi körökben jól ismert az O fillii et filiae kezdetű húsvéti himnusz, amely az ünnep liturgiájához tartozik, a maga különös gregorián dallamával igen elüt a többi énektől, a szerzője Jean Tisserand (d. 1494) ferences szerzetes volt.

 

O filii et filiae
Rex caelestis, Rex gloriae Morte surrexit hodie. Alleluia.

 

Liszt átvette ezeknek a himnuszoknak az eredeti gregorián dallamait, de azokat átdolgozta a maga módján, ami az operákhoz szokott Németországban igen nagy feltűnést keltett. A művet 1873-ban adták elő Weimarban a Herderről elnevezett evangélikus templomban. Az egyesített kórust Weimar, Jéna és Erfurt szolgáltatta, sőt a zenekarban is egyesítették Weimar és Sonderhausen zenészeit.

Az eseményen számos híresség jelent meg, előbb csak a magyarokat említjük, hiszen ott volt Mihalovich Ödön (18421929) zeneszerző, zenepedagógus, a Zeneakadémia igazgatója és Gróf Aponyi Albert (1846-1933) politikus, miniszter, nagybirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Ferenc József császár tanácsadója, Ábrányi Kornél (1822-1903) zenei író, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Ezenkívül megjelent Maria von Mouchanoff, Marie Schleinitz (1886-tól a neve Schleinitz-Wolkenstein) (1842-1912), aki a Német Birodalomban a legbefolyásosabb szalont tartotta fenn Berlinben és Richard Wagner egyik legnagyobb támogatója volt, Carl Riedel (1827-1888) német zeneszerző és karmester, az Allgemeinen Deutschen Musikverein társalapítója, Jachim Raff (1822-1882) német svájci zeneszerző és zongorista, Liszt és Bülow régi jó barátja, de végül és nem utolsósorban eljött Richard és Cosima Wagner is. Az előadás igen különös volt, mert evangélikus kulturális közegben hangzott el egy ízig-vérig katolikus kompozíció.

Az előadásnak a Liszt-Wagner család történetben is különös szerepe van, hiszen a régóta megszakadt kapcsolat miatt Wagner szeretett volna találkozni Liszttel, régi barátjával, egyrészt rendbe hozni a Cosima elcsábítása kapcsán keletkezett személyes konfliktust, másrészt megnyerni Lisztet a 1872-es Festspielhaus alapkőletételéhez díszvendégnek, ezért mint maga mondta Cosimának: „Az embernek diplomatizálnia kell". Vagyis mint annyiszor, Wagnert inkább az érdek, mint az őszinte nagyrabecsülés vezette.

Az előadás igen egyszerű dallamokkal kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban és három óráig tartott. Az oratórium kezdetei részben a karácsonyi oratóriummal egyeznek meg: „Rorate coeli desuper" (Iz 45,8) gregorián feldolgozása nyitotta meg a művet. Liszt ezt írt a partitúra elejére:

 

 „Veritatem autem facientes in caritate, crescamus in illo per omnia qui es caput Chtristus" (Ef 4,15), magyarul: „Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a fővel, Krisztussal"

- hangzott a partitúra mottója, amely egyrészt jele volt Liszt családi konfliktusokat rendezni kívánó szándékának, de egyben vallásos hitének hitvallásaként is felfogható.

 

A második részben a nyolc boldogság kapcsán hangzik fel: „boldogok a szegények" (Mt 5,3-10), ezzel kezdődik a nyolc boldogság és Jézus hegyi beszéde, amelyet érdekes módon először Luther Márton kívánta minden keresztény számára a legfőbb evangéliumi törvény foglalatának tekinteni. Majd a Pater noster, az Úr imája hangzik el, amely mindegyik keresztény konfessziót összekötötte.

 

Az egyik csúcspontja a zenének a Tu es Petrus (Mt 16,18), a Péter apostol küldetését megalapozó és a pápai hivatal bibliai alapjainak tekintett jézusi szavak. A bevonulás Jeruzsálembe egy kicsit Hándel Messiását idézi, de ez igazán nem von le a mű értékéből.

 

A harmadik részben a szenvedés és feltámadás bemutatása következik. A Stabat mater dolorosa ismét elhangzik, majd a húsvéti himnusz után a Christus Vincit, Christus regnat, Christus imperat zárja az oratóriumot.

 

Wagner meghallgatva a művet kijelentette:

„Ő (ui. Liszt) ennek a latin-római világnak az utolsó áldozata", és lesajnálva Liszt Ferencet, az apóst, azt gondolta, ezzel a világgal együtt fog eltűnni. Aki eléggé ismeri Liszt gondolatait ebből az időből, az tudja, hogy a hivatalos elismerést Liszt maga sem remélte műve bemutatása után, inkább belső szükségszerűség volt a mű megírása: „Dolgaimat megírnom művész szükségszerűség számomra - teljességgel elég, hogy megírtam őket".

Ennek ellenére az előadás, az ősbemutató ebben a különös kulturális közegben óriási sikernek számított. Wagner lesújtó véleményét Cosima 1873. május 23-án kelt levelében már egy kicsit árnyalja, és Liszt leánya az érzések viharáról beszélt, amelyek benne kavarogtak az előadás kapcsán. De ezt a vihart nem csak a mű keltette benne, hanem az is, hogy mint feleségnek, Cosimának Wagner oldalán volt a helye, és mindent megtett, hogy úgy érezzen, mint férje, de ugyanakkor nem akarta az apát sem megbántani. Kettejük kapcsolatát rengeteg kimondatlan feszültség terheli, amely majd éppen Liszt halála kapcsán kulminál.

 

Liszt ekkor már a saját útját járja megélt hitével, küldetéses zenei munkásságával. Jól alátámasztja a következő idézet, melyhez hasonlót találhatunk a Chopinről írt tanulmányában is amikor a mindenható művészről írt.

„Mi mind, akik Isten kegyelméből abban a szerencsében részesültünk, hogy művészek lehetünk, akiket a természet maga választott ki az örök Szép tolmácsaiul, mi mind, akik azzá lettünk, a hódítás jogán éppen úgy, mint a születés jogán, [...] mi mind azt tanultuk a most elvesztett művésztől, hogy utasítsuk vissza mindent, ami nem függ össze a Művészet legjava törekvéseivel [.] Juttassuk eszünkbe a dórok antik imáját, melynek egyszerű szövege oly áhítatosan költői volt, mikor arra kérték az Isteneket, hogy adják meg nekik a Jót a Szép által!"

Tanulságos, amiként a Chopin tanulmányban a hitehagyott művészekről szól: „A hitehagyott költőt, a renegát művészt tehát soha sem szabad azokhoz az emberekhez hasonlítani, akinek halála után csak gyarlóságaik rossz illata, a gonosztetteik nyomában feltornyosult romok maradnak..."

Az igaz, hogy Lisztnek a pápával kialakított baráti kapcsolata sokat segített abban, hogy az egyház felkarolta és támogatta zeneszerzői munkásságát, de a misék ellenére Liszt nem lett a katolikus egyház házi szerzője. Egyébként miséit Párizsban meglehetősen hűvösen fogadták.

Wagnerrel a művészet leválni igyekezett az egyházról és a polgárság számára készített ideológiát patetikus érzületből. Weimarban méltányolták is az emberek ezt a törekvést, és a korábbi forradalmár Wagnerből hamarosan germán nemzeti zeneszerző lett. Vele szemben viszont Liszt nagyon jól tudta, hogy a vallási érzés nem fér bele a színházba, annak a templomba kell maradnia, és magát G. P. da Palestrina (1526-1594) szellemi utódaként az egyházi zene és vallásos érzések megújításának szentelte. Liszt a Róma-Weimar pólus között éppen Pesten egyaránt adózhatott, nem csak a magyar nemzeti érzésnek, hanem a töretlen katolikus vallásosságnak is. Ennek jó alkalma lesz az Esztergomi mise megalkotása, melyet a székesegyház felszentelésére írt, valamint a Koronázási mise, amelyet Ferenc József megkoronázásra írt, de nem ő vezényelte. Liszt zenéje ekkoriban azt tudja adni az osztrák birodalom vezetőjének, vagy akár a magyar prímásnak is, amit azok nem tudnak sem a birodalomnak, sem az egyháznak megadni, a közös tiszta örömet. Az öreg Ferenc József birodalmában majd egy másik zenész, R. Strauss walzer muzsikája tartja már egybe a birodalmi közösségi érzületet. De az a bálok zenéje, és nem a templomoké.

 

Az is feltűnő, hogy Liszt vallási ihlete nemcsak a Bibliából, hanem a keresztény legendáriumból is táplálkozott ebben az időben. Különösen érvényes ez a Szent Ferenc Naphimnusz-ának megzenésítésére és a Szent Erzsébet-oratóriumra. De ez vonatkozik a Te Deumra,  amely a katolikus egyház ősi imája, a Pater nosterra, amely a misében mindig felhangzó és leggyakoribb keresztény ima és több alkalommal is megzenésített. Vagy a Tantum ergo-ra, amely Aquinói Tamás himnusza, az oltáriszentségről, amelynek szövegét Aquinói Tamás pápai rendelésre, az antiprotestáns úrnapja ünnepre írta. Hasonlóan katolikus himnuszt zenésít meg az oltáriszentség tiszteletére, az O salutaris Hostia című művében, ahol a latin költészet esztétikája találkozik Liszt áhítatával. Himnuszt írt Szent Cecíliáról, aki a katolikus zene patrónusa. A Salve Regina gregorián himnuszt dolgozza fel, amely Szűz Máriát dicsérő himnusz. A már éppen feledésbe menő gregorián zenét ezzel visszahozza a koncerttermekbe is. Kevesen tudják, hogy Liszt nem a solémi bencések Liber Usualisát használta, hanem egy Gregor Mettenleiter Regensburgan 1553-ban kiadott gyűjteményét. (Hamburger Klára mutatta ki, hogy Liszt zenéjében egy bizonyos szó-lá-dó kulcs, a Szent Erzsébet oratóriumára írt bejegyzése alapján a kereszt titkos zenei kódja, mely számos vallásos szerzeményében feltűnik.) Ez a hangkombináció más műveiben is megtalálható. Sokan felróják, hogy Liszt igen keveset idézi J. S. Bachot, esetleg még azzal is vádolják, hogy Liszt nem tiszteli Bach muzsikáját, ennek ellenére nem csak a BACH darabot írta meg, hanem maga is írt zsoltárokra korált és megzenésített német evangélikus egyházi énekeket is. Ide sorolható a 12 Alte deutsche geistliche Weisen (Chorales) [12 korál], melyet 1878-79 között komponált, ezzel együtt igaz, hogy vallási ihletéhez a szöveget soha sem csak a Bibliából vette. Világjáró körútjain ugyanis nem csak katolikus egyházi zenét hallott, hanem Németországban volt alkalma protestáns egyházi zenével is találkoznia, és egyáltalán nem zárkózott el előle. A vallásos érzést tehát többféle zenei kultúra felhasználásával is képes volt kifejezni.

 

Forrás: Benyik György:
Liszt Ferenc vallásossága / részlet

 

 

 

 

 

/A Krisztus című oratórium Liszt Ferenc legnagyobb szabású és egyik legjelentősebb műve. Komponálására rendkívül hosszú időt fordított, a munkát 1855-ben kezdte, az utolsó részekkel pedig 1867-ben végzett. A hatalmas mű három tételből áll: Karácsonyi oratórium, Vízkereszt után, Szenvedés és feltámadás. Az oratórium nyomtatásban 1872-ben jelent meg.

A latin nyelvű szöveget a zeneszerző maga állította össze a Biblia és a katolikus liturgia szövegeiből.

A háromtételes mű anyagába beillesztette két korábbi egyházi kórusművét, a Nyolc boldogságot (Les Béatitudes, 1855–59, S.25) és a Miatyánkot (Pater noster, legkésőbb 1860, S.29). Az 1866 végén befejezett nagy mű utóbb még két tétellel egészült ki: a húsvéti himnusszal (O filii et filae) és egy – már szintén meglévő – pápai himnusz (Pio IX, Der Papsthynus, S.361) átdolgozásával.

A kéziratra ezt írta: „Befejezve 1866. szeptember 29-én (Szent Mihálykor) – Madonna del Rosario, átnézve november 22-től december 4-ig, Santa Francesca Romans.” A kotta ekkor még nem tartalmazta a 8. és 13. számot, ezeket csak 1867-ben illesztette be. Liszt tisztában volt vele, tapasztalta, hogy zeneszerzői tevékenységét saját kora nem nagyon érti meg, ezért keserűen jegyezte meg Carl Gillének írt levelében: „Mikor és hol szólal meg, semmiképpen sem érdekel. A dolgaim megírása számomra művészi szükségszerűség, de megírásuk tényével tökéletesen megelégszem.” Agnes Streetnek pedig ezt írta: „A Krisztus várhat, akár halálom utánig… Nem szorul rá, hogy házaljanak vele…”.

A Pesti Vigadóban ennek ellenére a műből – még Liszt életében – bemutattak részeket.

1866-ban Rómában adtak elő két részletét

1867-ben ismét Rómában az egész első részt, a Karácsonyi oratóriumot (Giovanni Sgambaci, Liszt tanítványa vezényelt)

1871-ben pedig Bécsben (itt Anton Rubinstein volt a karmester).

A teljes művet először maga Liszt vezényelte a weimari Herder-templomban (Stadtkirche), 1873. május 29-én.

Az oratóriumot Pesten 1873. november 9-én mutatták be a Vigadóban, Richter János dirigálásával. Ismertek a közreműködők is: az énekesek Nádayné Widmár Katalin, Kvassayné Saxlehner Emma, Pauli Richárd, Láng Fülöp és Kőszeghi Károly voltak, orgonán Bellovics Ferenc, harmóniumon Erkel Gyula játszott.

Az első bemutatások után elfeledkeztek róla, pedig a Krisztust az utókor remekműként tartja számon. Még az első magyar hangfelvétel is csak 1971-ben jelent meg róla. Azóta gyakrabban játsszák mindenfelé, és újabb hangfelvételeket is megjelentetnek./

 

 

 

 


2017. november 23. csütörtök
Kezdőlap

Orlando di Lasso: Psalmi Davidis Poenitentiales (Dávid bűnbánati zsoltárai)



Szentek és boldogok

Daloló természet
Templomi öltözködés
Szent László halála
Mesék Szent László királyról
A magyar költészet napja
A Magyar Katolikus Egyház és 1848
Brassai Sámuel és a muzsika
Mindenki
Legendák - Geszterédi aranyszablya
Legendák - gémeskutak
Magyar kultúra napja
Vízkereszt
Mária ábrázolások
20 éves a Szent István Templom
A költészet világnapja - március 21.
Kereszténység
Bach Karácsonyi oratórium
Erdélyi zene története
Ave beate rex Stephane
Kodály Zoltán - Adventi ének
Mikszáth Kálmán Vörösmarthy
Hamvas Béla Őskori és újkori kultúra
Pietro Bembo
Keresztség
Lányi Viktor - Turandot az Operaházban
Csáth Géza - Puccini
Liszt - Krisztus oratórium
J.S.Bach - Karácsonyi oratórium
A középkori magyar egyházi zene
Michelangelo
Jókai Mór: A magyar nemzet története
Vikár Béla
Pernye
Kodály a magyar népdalról
Tharnóczy Szabolcs: A keresztény kultúra
Erény
Zenetörténet_magyar középkor
Aurelianus Reomensis
Tisza
Domonkosok
Zsoltáréneklés
Makkosmária
Krammer Teréz
Keresztény egységteremtés
Robert Schumann
Ocskay Kornél
Zenei nevelés
Titsek Piroska
Rajeczky Benjamin
Pannon reneszánsz
Pauliné Markovits Ilka
Ney Dávid
Vigadó
A vallás, a zene és a spiritualitás
Ferenc pápa üzenete
Németh Mária
Nádainé
Angyali üdvözlet
Ferenc pápa
Claudio Abbado
Korál
Bach
BWV
Szent Margit
Isteni Ige Társasága
Árpád-házi Szent László király
A II. Vatikáni Zsinat 50 éves évfordulója
Márton Áron
Órigenész Adamantiosz
Geyer Stefi
Sebeők Sára
Heltay László karnagy
Ifj. Ábrányi Emil
Az úrnapi körmenet
A Ferences rend magyarországi története
Mi a gregorián?
Rajeczky Benjamin
Slachta Margit
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ
Ki a fiatal?
Szent Ferenc
Jézus és a kereszt
Bécsi fiúkórus
A reneszánsz zene
Tranzitus
László Gyula rajza
Szent István király példája
kindersynphonie
Salieri
Mozart - Requiem
Mozart - D-moll zongoraverseny
Laudate dominum
Mozart - Gyászzene
Mozart- Varázsfuvola
Mozart - Jupiter szimfónia
Mozart - D-dúr Serenata
Mozart - A-dúr klarinét kvintett
A-dúr hegedűverseny
Mozart C- dúr versenymű
Mozart - Figaró házassága (Rózsaária)
Gluck - Orfeus
Iphigenia Aulisban
Rinaldo és Armida
Gluck Paris és Helena
Rorate Caeli
Oratórium
Liszt - Bach fantázia és fúga
Fel nagy örömre
Turandot
Schubert - Hat Heine dal
Bach - János passió
Mátyás kora
Scarlatti Sonata
Monteverdi
Mozart zongoraverseny
Joseph Haydn String Quartet op.76.
Bartók Bolyongás
Ave rex antifóna
katonadalok
Liszt
Haydn-Megváltó
Bach és gyermekei
Gesualdo
Erdélyi udvar zenéje
Kodály Zoltán
Henri Tomasi: Messe de la Nativité
Palestrina Missa Papae
Chopin: Asz-dúr hősi polonéz
Liszt Ferenc: Les Preludes
Rózsavölgyi Márk: Az első magyar tánczene
Zöldike - madárhang
Beethoven - C-moll zongorahármas op. 1.
de Lully - Atys
Dohnányi - Zrínyi nyitány
Az erdő hangjai
Bartók - 20 népdal
Jódli zene Tirolból
Richard Strauss - Zarathustra
Kocsis Zoltán emlékére
Debussy - Szonáta fuvolára
Kodály Zoltán - Nyári este
Mozart: A-dúr szonáta K. 331.
Liszt Ferenc: Amit a helyen hallani
Arany daloskönyve
Kónya Sándor
Bach - Jesu, meine Freude
Liszt Ferenc: Funerailles
Fülemüle ének
Johann Strauss: Radetzky-induló
Egressy Béni: Klapka induló
Katonadalok
Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus
Mozart: Miserere
Sárgarigó
Virágénekek a 16-18. századból
Öt latin himnusz
A fényes nap immár elnyugodott
Magyar hazánk, te jó anya